Huzamosabb ideig sosem voltam képes órát hordani, de a Kospet Tank M3 Ultra a csuklómon van. Miért?
Bevezető
Ez a cikk elég kemény feladat elé állít, mert a hetekkel korábban megírt Kospet Tank T3 Ultra folytatásaként, kiegészítéseként kell előállítanom. Vagyis, igazából nem is kéne, elég lett volna a T3 Ultrát bemutatni, erről meg lőni néhány képet, de úgy döntöttem, hogy szentelek neki egy cikket, mert megérdemli.
Nekem, aki soha életében nem hordott órát huzamosabb ideig a M3 Ultra hetek óta a csuklómon van. Nem néha, hanem állandóan. Szeretem ezt az órát, és ez nekem, aki annyi órát látott már elég sokat jelent, és remélem Ti is érzitek a dolog súlyát.
Nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy ez a tökéletes óra, mert vannak azért nagyon apró hibái. Nem tudom azt mondani, hogy mindenkinek jó lesz. Azt tudom mondani, hogy rendkívül sikeresen tölti be az űrt a 10+ ezres és a 100+ ezres sportórák között. Árban is, képességekben is.
Szóval, ez a cikk lényegében az előző Kospet T3 Ultra bemutató kicsit frissítette verziója lesz, új képekkel meg némi plusz információval. Azért lesz ez így, mert a két óra a számla formája és a felbontása terén tér el egymástól, minden más tekintetben azonos. Az órán lévő szoftver, az applikáció, mind, mind megegyeznek.
Oké, csapjunk bele, ha már olvastad a T3 Ultra bemutatót, akkor nyugodtan tekerj a cikk utolsó két bekezdésére!
KICSOMAGOLÁS ÉS TARTOZÉKOK
Az utolsó okosóra tesztemnél áradoztam a csomagolás minőségéről, és most is így teszek, mert a M3 Ultra doboza brutál mutatós lett, de tényleg! Felül az óra képe és néhány lényegesebb adat, mint a Gorilla Glass üveg, az IP69K és a MIL STD810 minősítések megléte látszik, valamint a rugged design felirat, ami azt jelenti, hogy ez bizony egy igazi strapaóra. Nem mintha ezt a katonai MIL STD810 megfelelőségből nem derült volna ki.
A doboz oldalain további képességek vannak felsorolva, de mert nem akarom lelőni a poént, ezeket később mutatom be.
A dobozt felnyitva egy puha ágyban megtaláljuk az órát, de csak az órát szíj nélkül. Az óra alatti dobozban várnak minket a tartozékok, úgy, mint a szilikon szíj, a mágneses töltő, egy üvegfólia a Gorilla Glass üvegre, tisztító és törlő cuccok az előlapi üvegfólia felrakásához és egy kézikönyv. Másra nincs is szükség.
KÜLSŐ
Az órát kiemelve az első meglepetés a tömege. Mostanában a komolyabbnak kinéző trackerek (okoskarkötők/órák) is mind nagyon könnyűek voltak. Ez egyrészről persze jó, de más részről nem volt meg a jó érzés, miszerint ebben van anyag.
Nos, a KOSPET Tank M3 Ultra esetén ez meg sem fordulhat a fejünkben. A maga 76 grammjával nem egy őrület, nem szakítja le a csuklónkat, de azért érezni, hogy nem full műanyag az egész. Persze ez a fogásán is érződik, mert a 56*43*12,8 milliméteres óra váza acélból készült, ez is a strapaállóság jegyében.
Az óra kinézete pedig, nem túlzás, zseniális. Őrült jól néz ki, nem túl nagy, nem túl vaskos, de mégis, az ember az első szempillantásra elhiszi, hogy ez mindent ki fog bírni. A nagyméretű, érdesített narancs színű gombok, a korona alatt körbefutó narancs fémbetét, a koronát tartó csavarok, a feliratok, zseniális mind. Az igazi prémium HŰHA érzés fog el, ahogy a kezedbe fogod. Fontos megemlítenem, hogy ezek a csavarok valódi csavarok, nem holmi fémbe préselt minták, kicsavarhatók, tartószerepük is van.
A szíj nem kemény, nem is túl puha, ez a pont jó keménység. Az órát napokig hordtam úgy, hogy éjszakára sem vettem le, abszolút kényelmes viselet volt. A szíj felhelyezése természetesen nem bonyolult művelet, a megszokott rugós tartókat kapjuk.
A mágneses töltő a teljes hátlapra ráfekszik, vagyis nem az olcsó műanyag pilincka, amit két nap után tuti elhagyunk valahol. A mágnes kellően erős, de csak annyira, hogy az óra megfelelő helyre üljön be és ne akarjon rögtön leválni, ha véletlenül meglökjük.
Szóval a külső nagyon rendben van, de ami még ennél is jobb lesz az a tudás!
SPECIFIKÁCIÓ
Álmodtál egy olyan sportóráról, ami mindent tud? Biztosan, de eddig vagy nagyon drágán kaptál ilyet vagy mindig kellett valami kompromisszumot kötnöd. Vagy nem volt vízálló, vagy nem volt GPS, vagy hamar lemerült, vagy- vagy- vagy. Mindig volt valami. A KOSPET Tank M3 Ultra az első olyan ókosóra/fitnesz tracker, amibe egyszerűen képtelen vagyok belekötni, nincs olyan képesség, amire szerintem szükség lenne, és ne lenne benne!
Ahogy fent írtam megfelel az IP69K minősítésnek, ami azt jelenti, hogy az IP skálán legmagasabb por és víz elleni védelem mellett még a nagynyomású vízsugár ellen is védett. Hogy ez ne legyen elég ott a katonai minősítés, ami azt jelenti, hogy elvégezték a következő teszteket az órán:
- Magas hőmérsékleten történő tárolás tesztje
- Alacsony hőmérsékleten történő tárolás tesztje
- Magas hőmérsékletű élettartam teszt
- Alacsony hőmérsékletű élettartam teszt
- Hő sokk teszt
- Kémia szennyeződések elleni teszt
- Alacsony nyomású teszt
- Eső teszt
- Ütés teszt
- Közvetlen napsugárzás teszt
- Vibrációs teszt
- Dobás teszt
- Gombásodás teszt
- Sópermet teszt
- Homok és por teszt
Csak ennyi. Szóval az óra lényegében mindenféle környezeti hatásnak ellenáll, ütheted, vághatod, csapkodhatod, meg persze mindenféle sportokat űzhetsz, mindenféle munkákat végezhetsz akkor is, ha a csuklódon van.
A tartóssági tesztek alatt a gombokat 100 000 lenyomásig tesztelték, a képernyőérintés érzékelését 200 000 érintésig próbálták, 20 000 alkalommal csatlakoztatták és távolították el a mágneses töltőt, 1 méteres magasságból dobálták mindenféle felületre, savas izzadás tesztnek is kitették, festékkel kínozták, ellenőrizték a kopásállóságot, és persze kitették vízállóság tesztnek is.
Utóbbi igen lényeges, mert hogy ez az óra vízálló. De nem ám úgy, ahogy manapság más óráknál megszokhattuk, vagyis oké, 5 atm nyomást kibír, de zuhany alá ne vidd, úszni meg végképp ne akarj benne.
A KOSPET Tank M3 Ultra valóban vízálló. Vagyis ebben lehet úszni is, lehet búvárkodni is, ezeket a tevékenységeket pedig megtaláljuk a mérhető sport tevékenységek között is. Egyetlen dologra hívták fel a figyelmet, arra, hogy lehetőség szerint szaunába ne viseljük. Megjegyzem eszembe sem jutna, a szilikon szíj igen kellemetlen élmény a szaunában, kipróbáltam még régen, nem kellett volna.
Ha már az úszást említettem, akkor maradjunk a sportoknál. Remélem meg fogjátok bocsájtani nekem, ha nem sorolom fel a sportmódokat, amiknek a mérésére az óra alkalmas. Nem sorolom fel, ugyanis 170 féle sportot támogat az óra, beltéri edzéseket, kültéri edzéseket, vizes sportokat, de még olyan extrém tevékenységek mérését is választhatjuk, mint a kertészkedés vagy a kerekesszék. Utóbbi értelemszerűen a mozgáskorlátozottak számára lehet fontos opció a megfelelő sportóra kiválasztásakor.
Visszatérve az úszáshoz az is mutatja, hogy a gyártó nem egy vicc órát rakott össze, hogy mérhetjük a SWOLF pontszámunkat is úszás közben.
A SWOLF pontszám egy olyan mutató, amely segít mérni az úszó hatékonyságát. Az elnevezés a „Swim” és a „Golf” szavak összevonásából származik, mivel itt is, mint a golfban, az alacsonyabb pontszám jelenti a jobb teljesítményt.
A SWOLF pontszám kiszámítása egyszerű: összeadjuk az egy medencehossz (vagy egy meghatározott távolság) úszásához szükséges karcsapások számát és az úszáshoz szükséges időt (másodpercekben). Például, ha valaki 50 métert úszik le 30 karcsapással és 40 másodperc alatt, akkor a SWOLF pontszáma 70 (30 karcsapás + 40 másodperc).
A cél itt az, hogy minél alacsonyabb SWOLF pontszámot érjünk el, ami azt jelenti, hogy kevesebb karcsapással és rövidebb idő alatt, hatékonyabban használja az energiáját az úszó, és jobban kihasználja minden egyes karcsapás által generált tolóerőt.
A fitnesz nyomkövetőkben a SWOLF pontszám segít az úszóknak nyomon követniük fejlődésüket és finom hangolniuk technikájukat azáltal, hogy visszajelzést adnak arról, hogy mennyire hatékonyak az úszás során. Az ilyen típusú adatok elemzése lehetővé teszi az úszók számára, hogy jobban megértsék, mely mozdulataik hatékonyak és melyek azok, ahol van még fejlődési lehetőség.
A futás esetén is kapunk plusz információkat, amiket egy olcsóbb órától nem, ám fontosakat, amikkel optimalizálhatjuk a technikánkat. Szóval a megtett távolság mellett a lépésszámot, a lépések hosszát és a ritmusát is látjuk, vagyis azt, hogy percenként hányat lépünk. A elégetett kalóriák mérése alap, de az már nem, hogy real time látszik a pulzusunk is.
Persze mindezt az olcsó órákhoz képest vegyétek képességeknek, mert a drága sportóráknál ezek alapképességek.
A lényeg tehát, hogy a KOSPET Tank M3 Ultra nem egy játékóra, főleg, hogy az eddigi képességek még bőven nem fedtek le minden tudást!
Az órában van ugyanis mágneses iránytű, de találunk benne légnyomásmérést is, aminek segítségével becslést kapunk a tengerszint feletti magasságról, ahol éppen tartózkodunk. De ez még mindig nem elég, a gyártó beépített támogatást a pontos helymeghatározáshoz is.
Egészen pontosan, a KOSPET Tank M3 Ultra az L1 és L5 műholdjeleket veszi fel a pontos kétsávos GPS-követés érdekében, kiegészítve ezt azzal, hogy nem kevesebb, mint 6 műholdas helymeghatározó rendszert támogat. Ha ezzel nem lesz pontos a mérés, akkor semmivel, lesz pontos helymeghatározásod az erdőtől a szűk városi utcákig mindenhol.
Természetesen az elégetett kalóriák pontos méréséhez is elengedhetetlenek ezek a funkciók, a pontosságot pedig az is növeli, hogy a GPS mellett a barométer is dolgozik, vagyis azt is mérhetjük, hogy milyen szintkülönbséget tettünk meg az edzés alatt.
Talán meglepő, de az óra komolyságáról nem csak azok a képességek győztek meg, amik megtalálhatóak benne, hanem azok is, amik nem.
Mit kell ezen érteni? Azt, hogy csak olyan mérések kerültek bele, amiknél komolyan vehető szenzorok állnak rendelkezésre, így pulzusszámot és véroxigénszintet mér az óra, de nem mér például vérnyomást meg vércukrot. Ez utóbbi mérések megléte számomra inkább a komolytalanságot jelenti.
Azt mondjuk meg kell jegyeznem, hogy a teszt előtt megkapott specifikációban még szerepel a vérnyomásmérés, de az órában ennek már nyoma sincs. Sem automatikus, sem manuálisan elérhető mérés sincs, pedig a specifikáció szerint mind a kettőnek kéne lennie.
Mérések és figyelmeztetések tekintetében a következőket kapjuk: 24 órás ellenőrzés a pulzusszámra, véroxigén szint mérése, stresszszint mérése, alvási szakaszok mérése (beleértve a REM-et), nappali szundítások, alvási ütemterv, légzésgyakorlat, rendellenesen magas és alacsony pulzusszámnál figyelmeztetés, alacsony véroxigénszintnél figyelmeztetés, menstruációs ciklus követése, napi tervek beállítása sportonként, ülőmunkánál figyelmeztetés, hogy időnként álljunk fel és mozogjunk stb. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem soroltam fel mindent, de most ennyi jutott eszembe.
Na, ha azt hiszed a frankó képességek végére értem, akkor tévedsz, mert még mindig vannak szuper dolgok. Kezdjük azzal, hogy van egy remek kijelző az órán, ami talán már nem meglepő módon AMOLED panelre épül. Ami meglepő vagy átlag feletti az a méret, a felbontás és a fényerő, hiszen az 1,96 colos kijelző 410 x 502 pixel (331 PPI), a fényereje pedig eléri az 1000 nit-et.
Az óra központi lapkája egy kétmagos ATS3085L MCU, mellett 256 MB memória dolgozik. Fontos még az akkumulátor és az üzemidő is. Az akku kapacitása 480 mAh, ezzel egy töltéssel több mint 50 nap készenléti időre számíthatunk, de átlagos használat mellett is kapunk kb. 2 hetet, amit töltés nélkül vészelhetünk át.
Természetesen sokat csökkent az üzemidőn a sportok folyamatos mérése, a bekapcsolt AOD mód a kijelzőn vagy a folyamatosan bekapcsolt GPS. Ez utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a gyártó még folyamatos helymeghatározás mellett is 30-35 óra üzemidőt ígér, ami a legtöbb sport esetén bőségesen elegendő lesz.
Na, ez már tényleg a vége lesz a képességeknek, az utolsó, amit meg kell említenem az a hívás és beszélgetés funkció. Vagyis az óra hozzáfér a telefonunk névjegyzékéhez, és van hívás opció is, így bárkit felhívhatunk anélkül, hogy a telefonunkat elő kéne vennünk a zsebünkből. Természetesen a hívás fogadása is ilyen flottul zajlik, vagyis, ha bejövő hívásunk van, akkor azt is fogadni tudjuk az órával, a beépített hangszórón halljuk a másik felet, a beépített mikrofonon át pedig válaszolni tudunk.
OKÉ, JÖHETNEK A TAPASZTALATOK!
Kezdjük a rossz dolgokkal, ne ezek maradjanak a végére. A GPS lehetne kicsit erősebb. Ha megtalálta a műholdakat, akkor meglepően pontos, annyira, hogy volt, amikor bringával mentem egy földúton, odafelé a jobboldali, vissza a másik nyomsávban, és a rögzített útvonalon még ez is látszik. Viszont, ha fák alatt indítottam a követést, akkor néha kicsit nehezen talált műholdat.
Többen kérdezték, hogy a GPS milyen egyéb funkciókkal bír. Nos, a rossz hírem, hogy semmilyennel. Vagyis a helymeghatározás ebben az órában két célt szolgál. Az egyik, hogy naplózhassuk a megtett útvonalat, a másik, hogy a kalóriamérés és a teljesítménymérés pontosabb legyen. Ezt segíti amúgy a barométer is, ami mutat tengerszint feletti magasságot, de pontatlanul, mert a légnyomást veszi alapul, ami meg az időjárás függvényében változik.
Szóval a GPS nem használható például navigációra, nem tudsz ellenőrzőpontokat beállítani, meg nincs semmi hasonló sem. A légnyomásmérés is csak arra jó, hogy edzés közben lássuk a szintemelkedést vagy csökkenést is, ez amúgy egészen pontos.
Nagy örömömre lehetőség van egy gombnyomással kikapcsolni a csuklómozdulatra történő ébresztést. Talán nem kell mondanom, hogy milyen, amikor éjszaka arra ébredek, hogy az 1000 nites kis kijelző kisüti éppen a szememet. Újabb öröm, hogy a Kospet M3 Ultránál tapasztalt önálló bekapcsolással itt nem találkoztam, szóval, ha kikapcsoltam a csuklómozdulat érzékelését, akkor nem ébredtem éjszaka arra, hogy világít az óra kijelzője.
Egy kis hiányérzet nem pedig hiba, hogy egy fényérzékelőt betehettek volna, mellé kaphattunk volna egy automatikus fényerőszabályzást a számlaphoz. Nos, ez nincs, így én maximumon használtam az órát.
Érdekesség, hogy egy ideig azt hittem van fényérzékelő, mert van olyan beállítás, hogy ha a tenyerünkkel eltakarjuk a számlapot az kikapcsol. Nem is értettem, hogy ha egyszer ott a fényérzékelő, akkor miért nem lehetett betenni egy automatikus fényerőszabályzást, de idővel rájöttem, hogy eltakarásnál a tenyerem közelségét érzékeli az óra nem pedig a fény hiányát. Szóval nincs fényérzékelő, sajnos.
Hibának, vagyis inkább elvesztegetett lehetőségnek érzem, hogy a menükben a baloldali gombokkal lehet fel és le lépkedni, de nem egyesével, és léptetés közben nincs kijelölt menüpont. Ha egyes lépések lennének és mondjuk a jobb alsó gombbal ki lehetne választani az adott menüpontot, akkor akár víz alatt is lehetne használni a képességeket, de így az érintésérzékeny kijelző technológiájából adódóan még akkor sem, ha simán vizes a számlap.
Őrült jó dolog, hogy nem csak a telefonos applikáció, hanem az óra is tud magyarul, mégpedig tökéletesen. Értsétek ezen azt, hogy minden helyesen van fordítva, a legutolsó súgó is helyes magyarsággal, hiba nélkül van megfogalmazva. Minden érthető, minden világos, minden könnyen beállítható.
Az applikáció is teljesen rendben van, ahogy írtam ez is tud magyarul. Nagyon jók a számlapok, a nagy fényerő és a remek grafika meg felbontás miatt szinte leugranak a kijelzőről.
Ahogy írtam fürödtem és zuhanyoztam az órában, nem óvatoskodva, de nem lett baja. Mondjuk fura lett volna, ha egy búvárkodásra is használható órának bármi baja történik egy fürdőszobában, de hát ki kellett próbálnom ezt is.
Nem volt még olyan órám, ami ennyire pontosan monitorozta volna az alvást. Igazából kicsit ijesztő is számomra a dolog, mert így már látom, hogy éjszaka tényleg fel szoktam ébredni, nem csak úgy hiszem reggel, hogy felébredtem. Látszik az is, hogy nem alszom túl jó, vagyis nem alszom mélyen, de ezt meg a gyerekes létnek tudom be, csak köhint egyet valamelyik gyerek a szomszéd szobában nekem már nyitva a szemem.
Ezzel együtt az alvásom minőségén tényleg javítani kéne valahogy, és ez a Kospet órája miatt lett számomra nyilvánvaló.
Az elmúlt hetekben a pulzusméréssel kapcsolatban éreztem némi anomáliát, vagyis azt, hogy a tényleges érték fölé mér. Volt, hogy felkaros mérővel ellenőriztem is, tényleg többet mutatott az óra. De nem mindig, így van egy olyan gyanúm, hogy esetleg az izzadtság vagy egy kis víz az óra alatt, esetleg a nem állandóan egyforma feszesre húzott szíj okozza ezeket a mérési pontatlanságokat. Mindegy, igazából ezzel még együtt lehet élni.
Kipróbáltam vele a telefonálást is. A hangszórója tisztán szól, de nem túl hangos. Vagyis a körúton állva, napközben a csúcsforgalomban nem biztos, hogy elég lesz. Esti futás közben, esetleg autót vezetve, ilyesmi, már teljesen használható. Jó a mikrofon is, vagyis akit teszt miatt felhívtam azt mondta, hogy úgy hallja a hangomat, mintha a telefonomba beszélnék.
ÖSSZEGZÉS
A KOSPET Tank M3 Ultra remek óra lett. Vagyis inkább remek óra formájú aktivitásmérő lett. Annyira órának néz ki, és annyira jól néz ki, hogy igazából nem is szabadna ezt már aktivitásmérőnek hívni. Óra ez a javából, még ha nincs is rajta Android.
A külső, az anyagok, a felépítés és a dizájn is tökéletes. Az 1000 nites AMOLED kijelző nagyon megemeli a felhasználói élményt, igazi prémium érzés az egész. Nem vásári, nem giccses, inkább olyan igazi pasis, sportos, menő okosóra kinézete van.
Formára nekem sokkal jobban bejött a Kospet T3 Ultra, rajongok a kerek, hagyományos formáért, de be kell ismernem, hogy használhatóág szempontjából a szögletes forma előnyösebb. A menük görgetése, a különböző sportfunkciók használata mind-mind jobb a szögletes kijelzőn. A párom szerint jobban is illik hozzám az M3, mint a T3. Mondjuk nem jellemző rám, hogy a divattal foglalkozom, de a könnyebb használat mellett ez is egy érv volt amellett, hogy ezt használjam.
A köralakú KOSPET Tank T3 Ultra óráról szóló cikkemet itt olvashatod el, nagyrészben azonos lesz ezzel, de a képeket érdemes megnézni abban is. Nagyon jól néz ki az óra!
AZ OLCSÓ SPORTÓRÁK CSÚCSA – KOSPET TANK T3 ULTRA
A végére maradt az ár, de hát ez is elég fontos! A bemutató március 21-én volt, bevezető akcióban a gyártó hivatalos boltjából a KOLNPUT és FIRST5 (mind a kettőt használjátok!) kuponkóddal 49 060 forintért vehetjük meg.
Vásárlás az alábbi hivatkozásokon: