A Manhunt 2. része még meg sem jelent, máris állandó vitatéma.

 

Az eredeti tervek szerint július közepén megjelenő Manhunt 2 valószínűleg csúszni fog, ugyanis a Rockstar Games játéka túlzott erőszakossága miatt több országban is tiltólistára került: az Egyesült Királyságban és Írországban előre betiltották annak forgalmazását, míg az Egyesült Államokban kizárólag a felnőttek számára szánt játékok közé sorolják be.

A konzolgyártók nem kérnek az erőszakos játékokból

A PlayStation 2-re, PSP-re és Wii-re készülő játékból ilyen feltételek mellett sem a Sony, sem a Nintendo nem kér, így a Take-Twonak és a Rockstar fejlesztőinek sürgősen ki kell valamit találniuk, hogy játékuk eladható legyen, és ne kerüljön fel a soha meg nem jelent játékok listájára.