Szeretem a kávét, a jó kávét. Szeretem frissen a kávét, sűrűn, krémesen, ahogy a kávézóban kapom, kicsi csészében, egy csepp tejszínnel, cukor nélkül. Szeretem a kávé keserű, kicsit fanyar vagy kávétól függően néha kicsit savanykás ízét. Mindenhol szeretem, útközben is, ezért vettem meg másfél éve a Hibrew H4A-t!
Nézd meg videós bemutatómat is, és ha tetszik ne feledkezz el feliratkozni csatornámra!
Ez a teszt megint egy amolyan tartóstesztnek tekinthető, mert a H4A már több, mint egy éve szolgál nálam. Ezalatt az idő alatt elég sok kávét lefőztem rajta, így némi tapasztalat összegyűlt. Kell is, mert bár egyszerűnek tűnik kávét főzni vele, jó kávét még sem annyira az. Akármilyen kávé már elsőre is kijön belőle, de hidd el, lehet az jobb is!
Mielőtt a főzés (tudom, készítés, de ezt most hagyjuk) tudományára rátérek előbb lássuk a gépet!
A HiBREW H4A nem egy nagy szerkezet, kb. olyan méretileg, mint egy félliteres termosz. Formailag is olyan, vagyis kis túlzással egy hengert kapunk. A magassága kicsivel 23 centi alatt van, az átmérője 7,5 centiméter, szóval tényleg nem nagy. A tömege sem az, alig fél kilós, egészen pontosan 0,575 kilogrammot nyom a mérlegen, persze üresen.
Alapvetően egyszerű szerkezetről van szó. Van benne fűtőbetét, van egy kis pumpa. A vizet 80 wattos teljesítménnyel fűti fel, majd 15 baros nyomással nyomja át a kávépogácsán. Egy töltéssel 60 milliliter, vagyis kicsivel több, mint fél deci víz tölthető bele. Vagyis, ami kijön belőle az nagyjából egy adag kávénak felel meg. Vagyis egy duplának, mert egy eszpresszó lefőzéséhez 30 milliliter vízre van szükség.
A H4A egyik legnagyobb érdekessége, hogy ez egy 3-az-1-ben kávéfőző, ami azt jelenti, hogy Dolce Gusto vagy Nespresso kapszulát is tehetünk bele, illetve használhatjuk őrölt kávéval is. Én kapszulát nem igazán használok, de ha valaki több kávét is szeretne lefőzni útközben, akkor sokkal kényelmesebb kapszulákat vinni magunkkal, mint kávé őrlőt.
A gépet alapvetően két módon használhatjuk. Lehet 220-as táp vagy autós szivargyújtótöltős táp, de lehet akár USB is, akár egy külső akkumulátor is az áramforrás. Azonban a két megoldás, vagyis a rendes táp és az USB használata között van egy hatalmas különbség, előbbinél felmelegíti a gép a vizet, utóbbinál viszont nekünk kell forróvizet tölteni a masinába, vagy hideg vizet nyomsz át a kávén.
A gép felépítése egyszerű, de logikus és így könnyen használható a masina. A felső kupak leszedhető, ide tölthetjük a vizet, a hideget is vagy a forrót is. Az alatta lévő legnagyobb rész a gépház, itt van a fűtőbetét, a pumpa meg minden. Alatta találjuk a szintén lecsavarozható darabot, amibe a kapszulákat vagy az őrölt kávét tehetjük. végül legalul a pohár, amibe a kávé kifolyik.
Itt fontos megjegyezni, hogy a kávéfőző két kiépítésben kapható. A cikkben szereplő az egyszerűbb, de van egy olyan csomag is, amiben találunk a kávéfőzőhöz egy állványt. Ez akkor jön jól, ha pl. irodában használjuk és a kávét rögtön csészébe kívánjuk elkészíteni.
A kávé készítése tehát relatív egyszerű, főleg a kapszulákkal, abban semmi trükk sincs. Ha autóban készíted a kávét vagy van a közelben kettőhúsz, akkor betöltöd fent a hidegvizet, alul beteszed a kapszulát, felhelyezed az alsó „csészét”, ahova a kávé kifolyik és vársz nagyjából 5 percet.
Ha őrült kávét használsz, akkor a nemesacél betétet használod, ez hasonló ahhoz, mint ami a karos kávéfőzőkben is van, csak kisebb persze. Ebben a szűrőben belül egy vonalka, ami mutatja a maximum szintet, amíg a kávét töltheted. Na, és most jön a lényeg, vagyis mire kell figyelned a kávé készítésekor.
alapvetően különbözik a készítés a karos főzőkétől, ugyanis itt a kávépogácsát nem szabad túlzottan tömöríteni. Ráadásul akkor jársz jobban, ha nem a legfinomabbra őrült kávét használod. Ha otthon őrölsz, ahogy én, akkor ez nem megoldhatatlan probléma, de a boltban kapható kávék között is van olyan, ami jó lesz.
Amikor a kávé készül a forró víz hatására az őrölt kávé szemcséi megdagadnak. A pogácsát főzés előtt illik tömöríteni, mert ha nem teszel így, akkor a pogácsában járatok alakulhatnak ki, amiken keresztül a víz könnyebben áthalad, így a pogácsa nagy részéből nem fő ki kávé.
A HiBREW H4A esetén azonban, ha nagyon tömöríted a pogácsát, akkor nem tudja átnyomni rajta a vizet a gép. Ugyan 15 bart írnak a specifikációban, a tapasztalatom mégis az, hogy nagyon keményre tömörített kávénál, főleg, ha nagyon finomra van darálva akadhatnak problémák.
Tehát a lényeg, ha finom kávét szeretnél, akkor ne legyen túl finom az őrlemény, a pogácsa magassága (tömörítve) érje el a szűrőn jelzett maximum szintet, és ne tömörítsd túl a pogácsát.
Na, ezért mondtam, hogy a kapszula használata jóval egyszerűbb, hiszen csak kiveszed a zsebedből, beteszed a gépbe és elindítod a folyamatot.
Van-e hibája, hátránya a HiBREW H4A-nak?
Nos, szigorúan véve nincs hiba. Ugyan jó lenne, ha lenne benne akkumulátor, de ha így lenne, akkor is csak az a módszer működne, hogy forróvizet kell tölteni bele. Ráadásul egy külső akkumulátorról is meg lehet táplálni, vagyis, az akkumulátor hiánya szerintem nem őrült probléma, ráadásul a gép jóval nehezebb lenne akksis verzióban. Szóval a beépített akkumulátorról könnyű szívvel mondok le.
Persze a tökéletes az lenne, ha lenne akkumulátor, akkumulátoros módban vizet is tudna forralni, de itt még sajnos nem tartunk.
Összességében tehát hibáról nem tudok beszámolni, és ez jó. Annál is inkább jó ez, mert ha belejössz a kávé készítésbe, akkor megközelítheted minőségre a nagy karos gépek szintjét is. Nem, elérni nem fogod sosem, de megközelíteni lehet. Higgyétek el, egy hosszú autós utazás közben nem elhanyagolható képesség, hiszen az autópálya pihenőben, vagy akár egy hágón az Alpokban is remek kávéhoz juthattok.
Amit esetleg javasolni tudok, hogy fontoljátok meg a nagyobb szett megvásárlását, azt, amiben állvány is található. Ez sokkal kényelmesebb akkor, ha olyan helyen használjátok, ahol van asztal a konnektor mellett, ráadásul nem egy műanyag pohárba fog kicsorogni a kávé, hanem rögtön egy csészébe.
Na, akkor ennek a rövid cikket összegezzük is gyorsan!
Az a helyzet tehát, hogy itt van ez a viszonylag egyszerű, ám annál nagyszerűbb szerkezet a HiBREW kínálatából. A cég amúgy is jó gépeket gyárt, de a H4A simán csak szuper. Nagyon jó anyagokból épített, nagyon egyszerűen használható szerkezet, ami a kávéimádók számára tökéletes ajándék bármikor. Akár karácsonyra is.
Én tavaly nyár elején leptem meg magamat vele, azóta használom, ha nem is napi rendszerességgel. Azért, ha úton vagyok, ha elindul a család egy hosszabb útra ott van az autóban megtöltve kávéval, vízzel, így, ha jól esne egy kis kávé, akkor a szivargyújtóra dugva 5 perc múlva már a poharamban gőzölög a dupla presszó.
Van itthon kapszulám is, még tavaly vettem, de ahogy írtam azzal nem használom. Mondjuk útközben azért nem árt, ha ott van a csomagban, hátha szükségem lesz egy extra adagra is. Eddig nem volt.
Ami egyértelmű, hogy kapszulával használni sokkal kényelmesebb is, már csak azért is, mert kávékészítés után nem kell mosogatni sem, kiöntöd a maradék vizet, kicsit kitörölgeted, a kapszula meg mehet a kukába.
A cikk végére pedig itt az ár!
Elég fura, de a kapcsolattartóm azt mondta, hogy ezt a kupont, amit a cikkhez ad csak egy napig tudja biztosítani, vagyis november 3-án lejár. Ennek oka talán az lehet, hogy a szokásosnál is jóval kedvezőbb árat kaptam. Az eredeti 32 400 forint helyett 24 500 forint az egyszerűbb csomag. A drágább, állvánnyal és hordtáskával is rendelkező pakk eredeti ára 36 000 forint, amit a kuponnal 28 000 forintra tudsz csökkenteni.
Szóval, ha megvennéd ezeken az árakon, akkor sok időd nincs rá. Használd a BGDB022 kuponkódot, a szállítás cseh raktárból történik gyorsan, további vám vagy áfa fizetés nélkül. Kattints az alábbi hivatkozásra:
HiBREW H4A hordozható kávéfőző
Jövő héten indul a mandula, vagyis az év legnagyobb akciói a Banggood áruházban. Itt vannak a részletek: Banggood 11.11., szingik napja őrült akciókkal