Azt gondolod, hogy a biztonsági kamerák sokba kerülnek? Ennél nagyobbat nem is tévedhetsz!

 A biztonság mindenekelőtt – olcsó biztonsági kamerák kül- és beltérre


 

Bevezető

Néhány évvel ezelőttig, ha valaki be szerette volna kamerázni az otthonát, esetleg a kertet, kapubejárót, annak horribilis költségekkel kellett számolnia. Beltérre még úgy ahogy elmentek a wifis megoldások, de kültéren nem nagyon lehetett megúszni a kábelezéssel járó költségeket. A kamerák, mármint a használható kamerák árai pedig az egekben voltak. Lehetett ugyan kapni viszonylag olcsó darabokat, de ezek többnyire SD felbontással bírtak. Ha egy picit mélyebbre nyúltunk a zsebünkbe, akkor jöhetett egy 720p-s megoldás, de a valóban jó minőséget nyújtó 1080p felbontású, vagyis FHD kamerák kis túlzással a megfizethetetlen kategóriába tartoztak.

Blitzwolf BW SHC1 13

Szerencsére ez a helyzet napjainkra már teljesen megváltozott, és ez leginkább a feltörekvő kínai gyártóknak köszönhető. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a kínai ebben az esetben egyet jelent a gagyival ki kell ábrándítanom. A helyzet az, hogy a régi árakhoz képest fillérekért kapunk kamerákat, olyanokat, amik minden tekintetben, képességekben és árban is bőven megfelelnek az otthoni felhasználásnak.

Ebben a cikkben két kamerát ismerhettek meg. Az egyik egy vérbeli beltéri kamera, ami azoknak készült, akik nem akarnak komoly biztonsági rendszert kiépíteni, egyszerűen csak szeretnének néha ránézni a lakásra, az otthon hagyott házikedvencre, vagy éppen gyerekükre, ahogy a gyerekszobában alszik. A második kamera már egy fél profi, kültéri biztonsági kamera lesz. Ez remek képminőséget kínál olcsón, ráadásul mind a felhasznált anyagok, mind a tudás szempontjából megállja a helyét nem csak otthon, de akár vállalati környezetben is.


 

Blitzwolf-SHC1 – forgatható FHD okoskamera a lakásba

A Blitzwolf egy viszonylag új, 2015 óta működő cég. A kezdetben telefonos kiegészítőket gyártó vállalat mára elég sok területre merészkedett be, ami örömteli, mert termékeiknek minősége kiemelkedik a kínai átlagból, sőt, nyugodtan merem mondani, hogy felveszik a versenyt akár a Xiaomival is.

Beltéri kamerájukat saját részre vásároltam. Természetesen fontos volt a tudás is, de hasonló képességű szerkezetekből bőven van választék, így ebben az esetben a gyártó neve és a külső volt a döntő szempont a választásnál.


 

Csomagolás, tartozékok

A kamera egy, a gyártótól megszokott minőségű fehér kartondobozban érkezik, amin kevés zöld színezést találunk. A vastag csomagolás is garancia arra, hogy a kamera épségben megérkezzen hozzánk, de persze a webáruház is igyekszik úgy csomagolni, hogy ne legyen baj.

Blitzwolf BW SHC1 5

A dobozt kinyitva megtaláljuk a kamerát a megszokott antisztatikus zacskóban, mellette a tartozékokat rejtő doboz lapul. Ebben benne van egy konzol, amivel falra rögzíthetjük a kamerát, adnak hozzá tiplit és csavart is, ami értékelendő figyelmesség. Kapunk még egy USB töltőkábelt, sőt, nem maradt ki a töltőfej sem, amin keresztül az 5 voltot megkapja a szerkezet. Ezt is értékeltem, hiszen manapság egyre többször szembesülök vele, hogy a gyártók nemes egyszerűséggel csak egy USB kábelt csomagolnak, aztán azt, hogy honnan kap feszültséget a kütyünk oldjuk meg magunk.

A kamera mellé jár még egy használati és beüzemelési leírás is, ami ugyan angolul íródott, de érthető és jók a magyarázó ábrák is benne.


 

Külső

Ahogy feljebb írtam a kamera kiválasztásánál sokat nyomott a latba a kinézete. Szerencsére a Blitzwolfban most sem kellett csalódnom, a képek a termékről a valóságot adták vissza.

Blitzwolf BW SHC1 7

A kamera teste matt fehér, kellemes érintésű műanyagból készül. A talprész szürke és bordázott, az optikát, a fényérzékelőt és az infra LED-eket rejtő rész pedig fényes fekete. Az optikával átellenben a gömb alakú fej túloldalán találjuk a hangszóró rácsát. A bekacsoló/reset gomb és az USB csatlakozó az alsó szürke részre került, más kezelőszervet nem találunk. Fontos még, hogy a talpon egy szabványos menetes rögzítést találunk, azt a fajtát, amit a fényképezőgépeken is szoktunk, így a Blitzwolf kameráját akár egy tripodra is ráerősíthetjük, ha arra van kedvünk.

Blitzwolf BW SHC1 8

Egy dolog maradt még az SD memóriakártya foglalata. Természetesen, sokadszorra is elkövettem a hibát, hogy túl okosnak képzeltem magam, akinek nem kell elolvasni a használati utasítást, így percekig keresgéltem a kártya helyét, már arra gondoltam, hogy biztosan rosszul emlékeztem, és még sem lehet ilyet használni a Blitzwolf-SHC1-hez. Pedig lehet, csak eldugták a foglalatot. A kamera forgatható fejét teljesen felfelé kell irányítani, ilyenkor bukkan elő a foglalat. Trükkös!


 

Beüzemelés

Ezt a kamerát olyanok számára tervezték, akik nem konyítanak az informatikához, nem tudnak és nem is akarnak olyan dolgokkal foglalkozni, mint például az IP cím beállítása vagy hasonló csacskaságok.

Blitzwolf BW SHC1 9

A használat elkezdéséhez le kell töltenünk egy telefonos applikációt, erről láthattok alább képeket is. Telepítés után a kamera hozzáadása annyira egyszerű, hogy akár egy gyerek is el tudja végezni. Meg kell adnunk a wifi hálózatunk adatait, vagyis ki kell jelölnünk melyik hálózatot használjuk, és be kell írnunk a felhasználónevet és a jelszót. A kamera hozzáadás opcióra történő kattintás után megjelenik a kijelzőn egy QR kód. A telefont a kóddal 10-15 centire a bekapcsolt kamera elé kell tenni, az felismeri a kódot, kiolvassa belőle a szükséges adatokat, és már kész is a kapcsolat, a kamera felkerült a nézhető eszközök közé, látjuk a képet, el tudjuk kezdeni a használatot.

Blitzwolf BW SHC1 10

Van lehetőségünk bonyolultabb és más utat is választani. A kamera hozzáadásánál a jobb felső sarokban az otherwise feliratra kattintva választhatjuk a smartconfig opciót is, ezzel végül QR kód nélkül is oda jutunk, ahova a legegyszerűbb csatlakoztatással. Ettől némileg eltér az AP Mode, mert ebben az esetben a kamera mint wifi AP működik, tehát egy mini privát wifi hálózatot hoz létre. Ezen persze internet nem lesz. A wifi hálózatok közül a telefonunkon kiválaszthatjuk a kamerát, közvetlenül csatlakozhatunk hozzá és irányíthatjuk.

Blitzwolf BW SHC1 11

Csatlakozás után elmélyedhetünk a menüben. Ennek egy nagyon pici része kínai maradt (nem is értem miért), de 90 százalékban angol, így lényegében mindent be tudunk állítani a mozgásérzékeléstől a hangkapcsolatig. Érdemes szépen végig „lapozni” mindent, mert így fogjuk tudni teljes mértékben kihasználni a képességeket.


 

Képességek

Ezt a kamerát kimondottan mobilos felhasználásra tervezték, így komolyabb hálózatok részeként nem fogjuk tudni használni. Viszont, beilleszthető a Blitzwolf okosotthon ökoszisztémájába, sőt, akár hangutasítással is vezérelhetjük. Ehhez persze kellenek más összetevők is a rendszerbe, de erről kicsit később.

Blitzwolf BW SHC1 1

Maga a kamera egy úgynevezett PAN/TILT megoldás, vagyis 355 fokban körbe forgatható, a fej pedig 110 fokban billenthető. Utóbbi értékhez még hozzájön a széles látószögű optika miatt 80 fok, így lényegében a teljes 180 fok belátható a döntés közben. A gyakorlatban ez a forgathatóság azt jelenti, hogy az elérhető látómezőből nem marad ki a szoba egyetlen centije sem.

A felbontásról már írtam, ez Teljes HD, vagyis 1920 x 1080 pixel, véleményem szerint mindenre elég. Ha nem akarjuk a hangyák életét figyelni, akkor szobába, beltérre teljesen felesleges 4K kamerát vásárolnunk. A jelfolyam h.264 konténerbe van tömörítve, a kép javításához kapunk dinamikus zajcsökkentő képességet is.

Blitzwolf BW SHC1 2

Van éjjeli és nappali üzemmód is, az applikációból kapcsolhatjuk, hogy mikor kapcsoljon át egyikről a másikra. A beépített infra LED-ekkel teljes sötétben 8-10 méterre lát el. A Blitzwolf kamerája természetesen ismeri a különböző elterjedt wifi kódolásokat is, így használhatunk WEP/WPA/és WPA2 titkosítást is. A támogatott hálózati protokollok a DHCP, a TCP/IP és a WPS, de ezekkel nekünk nem lesz dolgunk, mint írtam a beállítás nem igényli ezek ismeretét.

Blitzwolf BW SHC1 14

A biztonsági funkciók között ott van a mozgásfelismerés, ennek érzékenysége három fokozatban állítható. Ütemezhetjük is, hogy ez milyen időszakban működjön és mikor ne. Mozgás esetén riasztást kapunk és elindul a felvétel. Ez történhet a memóriakártyára vagy felhőbe is, de utóbbihoz előfizetést és tárhelyet kell vásárolnunk. Nem nagy összeg, ha a biztonság a fontos, akkor jól járunk vele, mert a kamerát a kártyával együtt elviheti a betörő, mi pedig ott maradunk felvétel nélkül. Természetesen van mód arra is, hogy a telefonunkon keresztül készítsünk fényképet vagy indítsuk el a felvételt, ilyenkor a telefon háttértárán rögzítődnek az események.

Blitzwolf BW SHC1 3

Egy dolog maradt még ki, a kétirányú hangkapcsolat. A beépített hangszóró és mikrofon segítségével kommunikálhatunk a kamera előtt lévő személlyel, de rászolhatunk a kutyára is, hogy ne egye meg a szőnyeget.

Feljebb említettem, hogy a kamera hanggal is vezérelhető. Ehhez rendelkeznünk kell Alexa, Google Assistant Rokid vagy Tmall Genie rendszerek valamelyikével. Ha ezek vannak, akkor nem csak a hangutasítás fog működni, de az IFTTT funkciónak hála különböző kapcsolatokat is beállíthatunk, vagyis megtehetjük azt, hogy mondjuk a mozgásérzékeléshez hozzá rendeljük egy lámpa felkapcsolását.

Blitzwolf BW SHC1 4


 

Telefonos applikáció

 

Screenshot 2019 05 09 11 13 23 386 comkScreenshot 2019 05 09 11 13 29 547 comkScreenshot 2019 05 09 11 13 37 723 comk
Screenshot 2019 05 09 11 14 31 602 comkScreenshot 2019 05 09 11 21 54 849 comkScreenshot 2019 05 09 11 25 00 654 comk
Screenshot 2019 05 09 11 49 36 025 comkScreenshot 2019 05 09 14 43 18 055 comkScreenshot 2019 05 09 14 43 30 891 comk

 

Feljebb elég sokat írtam már arról, hogy miket találunk a telefonos programban. A lényeg, hogy nagyon jól sikerült a szoftver, ami azért fontos, mert nem csak a kameránkat, hanem az egyéb wifis, Zigbee és Bluetooth kapcsolatos Blitzwolf okosotthon eszközeinket is ezen keresztül vezérelhetjük. A felület átlátható, könnyen beállítható, igaz, azért minimális angoltudás vagy legalább egy Google translate kelleni fog hozzá. Képeket feljebb találtok!

Blitzwolf BW SHC1 15

 

A kamerát itt tudod megvásárolni:

Blitzwolf-SHC1 – forgatható FHD okoskamera a lakásba

(A vám és ÁFA mentes szállításhoz válaszd az EU Priority Line szállítási módot)

 


 

Alfawise kültéri IP kamera

Régóta szükségem volt már egy jó kültéri kamerára, mert egy régi SD felbontásúval küszködtem, amit már csak Internet Explorer alatt tudtam használni, mivel lejárt a hozzá telepíthető böngésző plugin „szavatossága”.

Az Alfawise kamerája remek választás azoknak, akik otthonuk őrzését szeretnék megoldani. Fejlett hálózati funkciókkal rendelkezik, de mellé kapott egy remekül működő telefonos applikációt is, így azoknak is jó választás, akik profi rendszert építenek, és azoknak is, akik mindössze telefonjukon szeretnének néha a kamerára ránézni.


 

Csomagolás és tartozékok

A kamera egy egyszerű dobozban érkezik, ebből is látszik, hogy inkább olyanoknak készült, akik tudják is mire és hogy lehet majd a legjobban kihasználni. Magyarán itt már inkább a felhasználás nem pedig a polc barát csomagolás volt az elsődleges.

Alfawise CA R21A R 4

Tartozékokkal el vagyunk látva. Ennél a kameránál is ott van a csomagban a csavar és a tippli, ezen kívül kapunk még egy vízzáró szigetelést a talp alá, egy antennát a wifihez, egy rövid UTP kábelt a beüzemeléshez és egy tápegységet. Ahogy az előző kameránál, úgy itt is meg kell említenem, hogy ez sajnos egyáltalán nem szokványos mostanában, így nagyon nagy pirospontot adok miatta. Lényegében mindent megkapunk a beüzemeléshez, ha kinyitjuk a dobozt indulhat is a szerelés.

Alfawise CA R21A R 5


 

Külső

Az áruház képein nagyobbnak tűnik, de az igazság az, hogy egy elég kicsi, mondhatni diszkrét kamerát kapunk a pénzünkért. A felépítés robosztus, az anyaghasználat kitűnő. Minden fémből van, a csavarok rendesen megszoríthatók, a kamera nagyon könnyen beállítható a megfelelő szögbe.

Alfawise CA R21A R 7

A memóriakártya az alul lévő csavarral rögzíthető fedél alá kerül, így védve van a víztől, ráadásul hozzáférni sem egyszerű. Ahogy a képeken látható az antenna a hátsó részre került. Elől, a sötét borítás alatt találhatók az infra LED-ek és a fényérzékelő, valamint természetesen itt van az objektív is.

Alfawise CA R21A R 8

A külsővel, pontosabban az adottságokkal kapcsolatban egy kifogásom van csak, az UTP csatlakozó tömszelencének az ellendarabja nincs a csomagban. Igaz, ez a szabvány méret, szóval lehet ilyet venni, de azért jobb lett volna, ha ezt is megkapjuk. A lényeg, ha szeretnétek, hogy vízmentes legyen az UTP csatlakozó, akkor erről gondoskodjatok! Az UTP aljzat mellet a kábel végén találunk egy reset gombot, ez gumisapkával zárható, illetve itt van a tápegység csatlakozója is. Én az egész köteget egy vízmentes kötődobozban helyeztem el, szóval nálam a víztelenítés meg van oldva.


 

Képességek

Ahogy feljebb írtam, ez már egy rendes, mondjuk úgy félprofi kamera. A félprofiság pedig nem negatív jelző, tehát nem elvesz valamit a képességekből, inkább hozzájuk ad plusz dolgokat. Értsétek ezt úgy, hogy a kamerát a számítógépen a megszokott módon, az IP cím alapján érjük el böngészőből, itt pedig mindent be lehet állítani, ami a profi felhasználáshoz kell. Emellett viszont megkapjuk a telefonos applikációt is, amin keresztül lényegében egyszerű, az először bemutatott kamerához hasonlóan használhatjuk, természetesen a mozgatási funkciók nélkül.

Alfawise CA R21A R 1

Rengeteg hálózati protokollt támogat, ezeket nem fogom külön-külön elmagyarázni, ha valakinek lenne ezekkel kapcsolatban kérdése, az a hozzászólásoknál tegye meg, segítek! Szóval a különböző protokollok a következők: DDNS,DHCP,DNS,FTP,HTTP,IP,LAN,P2P,PPPOE,RTSP,SMTP,TCP,UDP. Wifi hálózatokból az n szabványt támogatja, így az adatátviteli sebesség elégséges a teljes HD, vagyis 1920 x 1080 pixeles kép átviteléhez.

Természetesen van éjjeli mód is a 18 infra LED segítségével 15 méteres látótávolsággal. A kép minőségét is állíthatjuk, van mód a fényesség, a kontraszt, és a színárnyalat finomhangolására.

Alfawise CA R21A R 2

Természetesen vannak rendes biztonsági funkciók is, így mozgásrézékelést és különböző riasztási módokat is kapunk. Feltölthetjük a képet videót automatikusan FTP szerverre vagy a képeket elküldhetjük magunknak emailben is.

Ez a kamera is rendelkezik kétirányú hangkommunikációval, vagyis van benne mikrofon és hangszóró is, így rá tudunk szólni a betörőre, hogy ugyan fusson már, mert úton van a rendőrség.

Van egy dolog, amit mindenképpen ki kell emelnem a képességek közül, és pont ez az, ami miatt profi megoldásokra is jó lesz az Alfawise kamerája. Ez pedig nem más, mint az ONVIF funkció. Az ONVIF ez szabványosított driver, amin keresztül a kamerát mindenféle rögzítőeszközökhöz lehet csatlakoztatni anélkül, hogy gyártó specifikus drivert kéne keresnünk hozzá, vagy anélkül, hogy az adott rögzítő eszköz ismerné a kameránkat.

Alfawise CA R21A R 3

ONVIF megoldások közül rengeteg létezik. Vannak külön biztonsági kamerákhoz készített felvevő egységek, léteznek különféle PC-s szoftverek, amik között van ingyenes és nagyon profi fizetős is (én az iSpy nevűt ajánlom figyelmetekbe), de használhatunk akár NAS-t, vagyis hálózati adattárolót is. Nálam egy Synology NAS teljesít szolgálatot, ez az itthoni fájlszerverem, a hálózati médiaszerverem és ez a biztonsági rendszerem alapja is. Két kameráig ingyenes a használat, e fölött kell licenszt vennünk, ami ugyan nem olcsó, de egy életre szóló befektetés.


 

Számítógépes felület

A kamerát a megszokott módon csatlakoztatjuk kábellel a routerhez, ezután megkeressük a hálózaton IP cím alapján. A böngészőbe beírt IP cím után már kapunk egy felületet, amin keresztül előbb le kell töltenünk a szoftvert, ami a böngészőben történő megjelenéshez kell, ezután kattinthatunk a PC view linkre, ami betölti a szoftvert. Ne felejtsétek el a jobb felső sarokban a nyelvet angolra állítani!

pc1k

A felületen keresztül természetesen nézhetjük az élő képet, a settings fülön pedig elvégezhetjük a beállításokat. Ha wifis kapcsolaton keresztül szeretnéd használni, akkor már most állítsd be a vezeték nélküli kapcsolatot, hogy ne kint, a falra felszerelve kelljen ezzel küzdeni!

Nem fogom itt sem részletezni a beállításokat, aki látott már IP kamerát közelről mindent tudni fog, aki nem, az nyugodtan kérdezzen, szívesen segítek!

pc2k


 

Telefonos applikáció

Imádom! Komolyan mondom párját ritkítóan barátságos a felület, egészen komoly mélységig testre szabhatjuk a kamera beállításait, de mellette megmaradtak a képzetlenebb felhasználók számára is azok a megoldások, amik lehetővé teszik, hogy a kamerát használják.

 

Screenshot 2019 05 09 13 04 07 447 comkScreenshot 2019 05 09 13 04 24 910 comkScreenshot 2019 05 09 13 04 38 337 comk
Screenshot 2019 05 09 13 04 47 470 comkScreenshot 2019 05 09 13 05 36 902 comkScreenshot 2019 05 09 13 32 50 903 comk

 

Ahogy a beltéri kameránál, úgy itt is rendelkezésre áll QR kódos varázsló, amivel egy egyszerű kód beolvasásával beállítódik a kamera, attól kezdve pedig könnyedén használhatjuk. Elérhetünk mindent, de tényleg mindent, a mozgásérzékelés beállításától a kép beállításáig, szóval egyszerűen nincs mibe belekötni. Néhány képet mellékelek erről is, hogy lássátok miről van szó!

Screenshot 2019 05 09 13 07 31 606 comk

 

Az alfawise kültéri kameráját itt tudod megvásárolni:

Alfawise CA – R21A – R wifis kültéri biztonsági kamera

(A vám és ÁFA mentes szállításhoz válaszd a Priority Line szállítási módot!)

 

 


 

Összegzés.

Szerettem volna egy cikkben két kamerát bemutatni, hogy mutassak kül- és beltérre is alternatívát. A cikk írása közben jöttem rá, hogy egy teljes bemutatóhoz ez így kevés lesz, mert mind a két megoldás olyan sokrétű tudással rendelkezik, olyan mélységig finomhangolhatók, hogy kameránként egy cikk lett volna megfelelő ahhoz, hogy profi módon, a szoftvereket is a lehető legrészletesebben bemutatva készülhessen el ez az írás. Emiatt még egyszer arra bíztatok mindenkit, hogy ha kérdése van, akkor a hozzászólásoknál tegye fel, válaszolni fogok mindre. Szerencsére szakmám miatt képben kell, hogy legyek a témában, főleg a profibb részével kapcsolatban, szóval számíthattok rám!

Alfawise CA R21A R 10

A kamerákkal kapcsolatban azt gondolom, hogy a fontosabb dolgokat leírtam. Nem azért ajánlom őket, mert jól néznek ki, hanem azért, mert ezeket használom magam is, és teljes mértékben meg vagyok velük elégedve. Nagyon jó darabok, ehhez képest az áruk alacsony. Igaz, külföldről kell megrendelni őket, de cserébe a kicsit hosszabb szállítási időért sok pénzt takaríthatunk meg. Főként érvényes ez a kültéri kamerára, mert egy családi házat rendesen körbe kamerázni egy eszközzel nem lehet, így, ha valaki erre építené az otthona védelmét, akkor több darabon még többet fog spórolni.