A Roborock S7 Max Ultra a csúcsporszívók legolcsóbbja, de így is mindent tud!

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon


 

Bevezető

Ez a cikk egy nehéz feladat számomra, mert ahogy azt sokan tudjátok, a robotporszívók szerelmese vagyok. A bennük található technológia érdekesebb számomra, mint egy telefon vagy egy elektromos roller. Egyrészről egy mérnöki csoda, hogy egy ilyen kicsi testbe évről évre egyre komolyabb teljesítményt préselnek, más részről pedig ott van az AI, vagyis a mesterséges intelligencia támogatás, ami egyre fejlettebb.

Nem csak az intelligens csevegőrobotok léteznek, a mesterséges intelligencia észrevétlenül belopakodott már életünk csomó területére, szó szerint körül vesz minket.

A Roborock S7 Max Ultra pedig nem egy egyszerű gép. Egy hete használom, próbálgatom, de nyugodtan merem állítani, még mindig csak ismerkedem vele. Már ennyi idő alatt is lenyűgözött, de azért még mindig akad olyan pontja, amibe bele lehet kötni. Ezzel együtt egészen hihetetlen masina.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 1

Ebben a cikkben megpróbálom bemutatni nektek ezt a csodás gépet, elmondom a rengeteg őrült jó képességét és persze kitérek arra a néhányra is, amiben lehetne még jobb. Lelövöm a poént, ezekből nem lesz sok!

Mielőtt belekezdenék a tényleges cikkbe a bevezetőben le kell írnom néhány dolgot, hogy képbe kerüljetek a témával kapcsolatban, és érezzétek milyen magas szintet jelent a Roborock S7 Max Ultra a robotporszívók fejlődéstörténetében.

  1. Az első robotok buták voltak minden tekintetben. Volt bennük néhány infraszenzor, egy ütközésérzékelő és más semmi. Nem terveztek útvonalat, a meghatározott oda-vissza minta alapján járták körbe a lakást.
  2. Megjelentek a lézeres robotok. Nagy ugrás volt, hiszen valós időben voltak képesek feltérképezni a lakásunkat, és valós időben számolták ki az ideális takarítási útvonalat.
  3. Jöttek a fejlettebb lézeres gépek. Nőtt a szívóerő, az akkumulátor kapacitás, megjelentek a szabályozható vízmennyiséggel rendelkező MOP-ok. Azonban még mindig felmosták a szőnyeget is, hiába volt bennük szőnyegérzékelés. A felmosás még mindig csak feltörlés volt, felmosni nem tudtak.
  4. Megjelent a mesterséges intelligencia a tárgyfelismerésben is. A gépek elején optikai (kamera) vagy lézeres érzékelők kerültek (vagy e kettő együtt), amiken keresztül a gépek felismerték az eléjük kerülő tárgyakat. A könyvet megkülönböztették egy küszöbtől és nem tekerték fel a telefonzsinórt sem.
  5. Megjelentek az önürítős, porzsákos dokkolóval szerelt gépek, és megjelentek a forgó-MOP-os gépek. Gyengébb szívóerővel de hatékonyabb felmosással rendelkeztek, a dokkolóban pedig megjelentek a víztartályok is.
  6. Ez lesz a mai cikkünk témája.

Ahogy látható az elmúlt évek rengeteg változást hoztak a robotporszívók világában. Ma már a csúcsgépeknél elvárható, hogy ne kelljen elpakolni a lakásban, mielőtt elindítjuk a takarítást. Elvárható, hogy a portartályt ne kelljen naponta üríteni, elég legyen hetente a papírporzsákot cserélni a dokkolóban. És lassan elvárható lesz a hatékony felmosás is, ami tényleg a gyenge pont ezeknél a gépeknél. A Roborock S7 Max Ultra a gyártó ígérete szerint ezekre a problémákra megoldást fog nyújtani, sőt olyanokra is ad megoldást, amire eddig nem is gondoltunk problémaként.

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó! Lássuk a Roborock betartotta-e amit ígért!


 

Csomagolás, tartozékok, külső

A Roborock S7 Max Ultra hatalmas dobozban érkezik, ami nem csoda, hiszen egy robotporszívót és egy bazi nagy dokkolót rejt a csomagolás.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 2

A dobozt kinyitva előbb a használati utasítást rejtő „boríték” akad a kezünkbe. A következő szinten találunk egy tartalék papírporzsákot és egy hálózatikábelt, EU dugósat persze. Itt lesz a gép is. A legalsó szinten pedig ott a dokkoló, ami tényleg elég méretes lett. Persze nem csoda, két nagy víztartályt és egy harmadik tartálynak kinéző képződményt találunk rajta, ez utóbbi alatt van a papírporzsák.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 3

A porszívó teljesen tipikus lézeres robotporszívó kinézetre is és méretek tekintetében is. Az átmérője 35 centi, a magassága a lézer lövegtoronnyal együtt 9,7 centiméter, a tömege 4,7 kilogramm. Két színben kapható, feketében és fehérben. Hozzám a fehér érkezett. Tapasztalatból mondom, ezen gépek esetén a fekete verzió szebben néz ki, viszont, mivel ez egy porszívó előfordul, hogy poros lesz, és a por a feketén sokkal jobban látszik. A saját fekete porszívómat nem győzöm törölgetni.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 4

A gép tetején tehát ott a lézerérzékelő (LIDAR) „tornya”. Három fizikai gombot találunk, ezekkel a fő funkciók vezérelhetők. A felnyitható fedél alatt van a portartály, ami 350 milliliteres, és itt van a Wifi visszajelző LED és a reset gomb is. A gépbe integrálva találjuk a víztartályt, ami elég kicsike lett, mindössze 200 milliliteres. Ebben az esetben azonban a csekély kapacitás nem hátrány, a miértet később leírom!

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 5

A roboton vannak persze érzékelők is. A magszokott ütközésérzékelésen és infraszenzorokon kívül ott a lézer, de a legfontosabb a gép elején található ToF szenzor. Kicsit beleugorva a specifikációba ez egy kamera, ami nem „lát” hagyományos módon, a feladata, hogy érzékelje a visszaverődő fényt, mérje a visszaverődés idejét, érzékelje a tárgy távolságát.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 6

Azonban az elsődleges feladat nem a tárgy távolságának érzékelése, hanem az, hogy a nanoszekundumos mérési pontosságnak köszönhetően 3 dimenziós képet alkosson a gép előtti tárgyakról. Ezt a képet dolgozza fel a mesterséges intelligencia, és feldolgozás után ebből „találja ki”, hogy milyen tárgy van a porszívó előtt.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 7

A külsőt nézve érdekesség még a hátsó, a dokkoló felöli részen található kerek nyílás, aminek szerepéről később írok még. Már nem annyira érdekesség, hogy a régen használt szőrös hengerkefe helyett gumi „kefét” találunk alul. A sepréshez a porszívó egy forgókefét kapott.


 

Képességek

Megpróbálom, hogy semmi ne maradjon ki, nem lesz egyszerű. A Roborocknál is kitaláltak egy csomó jól hangzó elnevezést a képességekre, ezeket nem szívelem túlságosan, mert mindig úgy érzem, hogy marketing bullshittel akarják teletömni a fejem. Ennek ellenére használni fogom őket én is a leírásnál, ha már kitalálta őket a gyártó. Szerencsére a jól hangzó elnevezések itt értelmes dolgokat takarnak.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 8

Kezdjük a legfontosabbal! A Roborock S7 Max Ultra egy olyan masina, amibe bele integráltak egy csomó dolgot. Egy ütemben képes felsöpörni, porszívózni és felmosni is. Ehhez egy spéci dokkolót fejlesztettek, ennek neve RockDock Ultra all-in-one (ugye mondtam, hogy idióta elnevezések lesznek…). Ez a gyártó szerint nem is dokkoló, hanem dokkoló rendszer, és nem is szívesen vitatkozom velük, valóban az!

A porszívó elég erős lett, hiszen a HyperForce néven illetett rendszer 5500 Pa erősségű. Ezt egészíti ki a felmosórendszer, aminek neve VibraRise lett, és az akadályelkerülő rendszer, aminek elnevezése Reactive Tech. A lézeres navigációnak is adtak nevet (nehogy már egyszerűen LIDAR-nak hívjuk), ez a PreciSense LIDAR lett.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 9

Ha már a LIDAR-nál tartunk, akkor megemlítem, hogy az első használatkor lehetőségünk van a lakás gyors feltérképezésére is, de választhatjuk azt az opciót is, hogy az első térképezést összekösse egy első porszívózással is. Nyilván ez utóbbi tovább fog tartani.

Érdekes ezzel kapcsolatban, hogy a gép memóriájában négy térképet (4 emelet térképét) képes eltárolni, ehhez az appban meg kall adnunk, hogy hány szintes a lakásunk vagy házunk. Mivel képes felismerni a helyet, ahova lerakod nem kell minden emeletre dokkoló, automatikusan kitalálja, hogy melyik emeleten van, melyik térképet kell „elővennie”, és eszerint takarít.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 10

A felmosórendszer elég érdekes, vagyis elég sokat tud. Egyrészről 600 gramm nyomást képes kifejteni a MOP a padlóra, másrészről percenként 1650-3000-es rezgést is tud, amivel elég hatékonyan dörgöli a padlót. A felmosás intenzitása is állítható. De ez még semmi, végre megvalósult a megvalósíthatatlan, a gép nem mossa fel a szőnyeget!

Egyrészről kikapcsolja a vizet, ha szőnyeget érzékel. Más részről megnöveli a szívóerőt, ha szőnyeget érzékel. Harmadrészt megemeli 5 milliméternyit a MOP-ot, ha szőnyeget érzékel. Erre már kiszaladhat a szánkon, egy whoaaa.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 11

A dokkoló is szerves részét képezi a felmosórendszernek.

  • Az első fontos dolog, hogy a dokkoló képes utántölteni a porszívó víztartályát, ezért írtam fent, hogy nem jelent problémát, hogy mindössze 200 milliliteres.
  • A második fontos dolog, hogy a dokkoló képes a gép alján található MOP-ot kimosni.
  • A harmadik, hogy a koszos vizet egy másik tartályba gyűjti.
  • A negyedik, hogy képes a dokkoló saját magát és a MOP-ot is megszárítani használat után, így nem büdösödik be.

Megjegyzem a dokkolóban található tartályok hatalmasok, 3 liter az űrtartalmuk. A Roborock azt állítja, egy töltéssel akár 300 négyzetméternyi terület is hatékonyan felmosható. Ide kapcsolódik, hogy a gépbe épített akkumulátor elég méretes, 5200 mAh kapacitású, ezzel elvben 180 perces takarítás lehetséges egy töltéssel.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 12

Érdekesség, hogy a Roborock S7 Max Ultra gyorstöltéssel is fel van szerelve. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyjából 30 százalékkal gyorsabban (kb. 3 óra alatt nulláról százra) töltődik fel, mint az eddigi gépek. Azért ez komoly különbség, igaz, előnyeit leginkább azok fogják érzékelni, akik olyan hatalmas házban vagy lakásban élnek, amit nem tud a gép egy töltéssel kitakarítani.

A gyártó azt mondja, hogy a Roborock S7 Max Ultra egy annyira autonóm rendszer már, hogy akár 7 héten keresztül feléje sem kell szagolnunk, automatikusan működik minden tekintetben!

Kicsit feljebb már írtam a szőnyegérzékelésről, de ide tartozik még, hogy a beállítások között találunk egy Carper Boost és egy Carpet Deep módot. Ezek hatékonyabb szőnyegtakarítást tesznek lehetővé, nem csak a szívóerő nő meg, hanem kétszer fog a robot a szőnyegen végig menni. Sőt, az a lehetőség is elérhető, hogy a felmosás ne érjen véget a szőnyeg kezdetekor, hanem a MOP rezgése a szőnyeg szálait is megmozgassa.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 13

Van egy olyan funkció, amire feljebb már óvatosan utaltam. Ez egy olyan megoldandó probléma, amire őszintén szólva eddig még nem gondoltam, hogy egyáltalán létezik. Mondhatnám, hogy akkor felesleges is, ha nem tudok róla, de annyira mégsem az.

Elárulom mi ez, be lehet állítani a térképek szerkesztésénél, hogy ha a helyiségben keményfa padló (pl. laminált) van, akkor a padló illesztései merről merre futnak. Ez azért lényeges, mert a porszívó úgy tervezi meg az útvonalat, hogy az illesztésekkel párhuzamosan haladjon, így pedig a padló illesztéseiből hatékonyabban takarítja ki a port, mintha állandóan keresztezné az illesztéseket.

Na, az ilyen funkciókra csak annyit tudok mondani, hogy beszarás, mire nem gondolnak a tervezés közben.

Ha már térképezés, akkor ezzel kapcsolatban azt mindenképpen el kell mondanom, hogy láttam már sok robotot, de olyan részletes térkép beállítási funkciókat, mint a Roborock S7 Max Ultra estén még nem láttam.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 14Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 15Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 16

Nem csak a keménypadló futásirányát adhatjuk meg, de azt is akár, ha pl. négyszögletes, egyenlő (vagy nagyjából egyenlő) oldalú elemekből, padlólapokból áll a burkolat. Megadhatjuk manuálisan a szőnyegek helyét, hogy teljesen elkerülje a robot a szőnyeget. Hozzáadhatunk a térképhez 10 olyan bútort, amit szeretnénk megóvni.

Természetesen lehetőségünk van az ütemezett takarításra is, ilyenkor minden nap vagy héten azonos időpontban indul el a takarítás. Ez még semmi, mert lehetőségünk van arra is, hogy helyiségenként megadjuk, hogy mi legyen az alapértelmezett takarítási mód. Porszívózás és söprés, vagy felmosás, vagy porszívózás, söprés és felmosás egyszerre.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 17Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 18Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 19

Ezek mellett persze ott vanna a megszokott lehetőségek, mint a NoGo zóna (nem Nyugat-Európában, hanem a lakásunkban), a virtuális falak, a zóna tisztítás, ott a szobák szétválasztása külön területekre (pl. egy amerikai konyhás nappalinál külön választva a konyhát és a nappalit), és persze ott a helyiségek elnevezésének lehetősége is.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 20Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 21Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 22

A térkép természetesen nagyítható is, így a szobák szétbontását nagyon pontosan tudjuk elvégezni. Érdekesség még, hogy a térképezés befejezése után nem csak a megszokott alaprajzot fogjuk látni, hanem azt is, hogy hol találkozott a gép akadályokkal a lakásban, és azt is, hogy hol volt szőnyeg.

Ha nem haragszotok akkor az olyan „hagyományos” dolgokról, mint pl. a lépcsőérzékelés nem írok, ezek nyilvánvalóan nem hiányzhatnak egy csúcsporszívóból.


 

Tapasztalatok

Ez most érdekes fejezet lesz, mert a fókusz azon a néhány dolgon lesz, ami nem tetszik. Ennek oka, hogy a képességek 90 százaléka egyszerűen tökéletes! A gép elképesztően jól takarít, és bár a felmosás még mindig nem olyan, mint amikor én mosok fel, a rezgő MOP mégis sokkal hatásosabb, mint a hagyományos.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 23

Fontos megjegyeznem, hogy a rezgőmód miatt a MOP hamarabb és sokkal jobban koszolódik, mint a hagyományos társai. Persze ez nem gond, hiszen a gép visszamegy a dokkolóra és kipucolja a MOP-ot. Vagyis nem csak azért megy vissza, hogy tisztavizet töltsön a tartályba, hanem azért is, mert a dokkolóban van egy kis hengerkefe, ami időről időre végig meg a gép alján lévő MOP-on és vízzel, dörzsöléssel kitakarítja azt.

Járt már nálam forgó MOP-pal szerelt gép, de az a megoldás, vagyis leginkább a MOP kimosásának megoldása nem nyerte el a tetszésemet. Ott a dokkoló vizet csurgat a MOP alá, abban forgatja meg a MOP-korongokat, azután a koszos vizet visszaszívja.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 24

Vagyis a felmosás úgy történik, hogy a dokkoló bevizezi a MOP-ot, az felmos néhány négyzetméret, utána visszamegy a dokkolóra újabb vizezésre. Elsőre jól hangzik, de egy nagy lakásnál csak azzal, hogy a gép visszajár a dokkolóra bevizezni a MOP-ot órák mehetnek el.

Az S7 Max Ultra esetén a módszer teljesen más, hiszen itt a porszívó magával visz 200 milliliter vizet, amit aztán adagol a MOP-ra, mint a régebbi gépeknél. Csakhogy ez a MOP elég erősen rányomódik a padlóra, ráadásul rezeg is! Szóval a hatékonyság majdnem olyan jó, mint a forgó MOP esetén, viszont nem kell ezerszer visszatérni a dokkolóra a MOP nedvesítéséhez és kimosásához.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 25

A kimosás kapcsán lényeges, hogy a dokkolóba épített, jobbra-balra sínen mozgó hengerkefe vízzel és dörzsöléssel takarítja le a MOP-ot, ami kellően gyors és hatékony megoldás. A takarítás közben a dokkoló a kefés takarítás koszos vizét visszaszippantja, eközben pedig a porszívó 200 milliliteres tartályát is újra tölti.

A tárgyfelismerés is működik, a kábeleket nem eszi meg, és persze, ahogy egy ilyen géptől elvárható reaktív a rendszer, vagyis valós időben reagál az elé kerülő tárgyakra. Vagyis nem statikusnak kezeli a lakást, hanem állandóan változónak, így például még az sem jelent gondot, ha porszívózás köznem az asztalról elé pottyan valami. Megáll, kikerüli, folytatja a takarítást.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 26

Ami nem tetszik.

A dokkoló hatalmas. Persze nem véletlen, ekkorának kell lennie a víztartályok miatt. A tervezők próbálták is szebbé tenni, lekerekíteni a sarkokat, stb., de ettől nem lett kisebb. Én találtam megfelelő helyet neki, de azt javaslom, hogy vásárlás előtt gondoljátok végig, hogy nálatok lesz-e hely, ahova le tudod tenni. Lényeges, hogy nem szabad kis lyukakba beszorítani, mert a porszívónak gondja akadhat a dokkoláskor.

A második dolog a szőnyegérzékelés, pontosabban a hozzá kapcsolódó felmosást szüneteltető megoldás. Egyrészről az 5 milliméter, amennyit a MOP-ot meg tudja a gép emelni elég kevés. Ennek nyilván fizikai okai vannak, már az is meglepő, hogy ez a fél centi emelés „elfért”. Ezzel együtt, hosszabb szálú szőnyegeken a fél centi nyilvánvalóan nem lesz elegendő.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 27

A másik problémám, hogy a víz elzárása és a MOP felemelése jóval lassabb, mint ahogy a gép „felhág” a szőnyegre, így a szőnyeg széle egy kicsit mindig vizes marad takarítás után.

A harmadik, ami kicsit zavaró, az a MOP szárítása takarítás után. Az appban beállítható, hogy legyen-e automatikus szárítás vagy se (persze, hogy legyen!), az is, hogy a szárítás mennyi ideig tartson. Vagyis pontosabban fogalmazva választhatunk, hogy 2 vagy 3 órán át szárítson.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2-3 órán keresztül halkan zúg a gép, fújja a meleglevegőt a MOP-ra. Ez csöppet zavaró, még úgy is, hogy szerencsére se nem hangos, se nem bántó ez a zúgás.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 28

Ami érthetetlen, hogy a szárításhoz a gép úgy áll fel a dokkolóra, hogy a töltés is menjen közben. Ez így logikus lenne, ha a MOP nem ép a porszívó másik, dokkolóval ellentétes oldalán lenne alul. Ott van, így aztán a meleg levegőnek csak egy része jut el a MOP-ig, így pedig érthető, hogy miért tart a szárítás ilyen sokáig. Fordítva parkolva a gépet szerintem felezhető lenne a szárítás ideje.

A negyedik, és egyben utolsó gondom a gondozásmentességgel van, vagyis azzal, hogy ez a gép nagyon sokáig képes anélkül dolgozni, hogy felé kéne szagolnunk. Nos, ez igaz is, ha a felmosást nem számítjuk a munkák közé. Azonban a koszos vizet (de még a tisztát sem) biztos nem hagynám 2-3 napon túl a tartályban, főleg a mostan melegben nem, mert biztos elindulnának nem kívánt folyamatok a vízben.

Előnyére szóljon az S7 Max Ultrának, hogy a víztartályok ürítése, töltése, takarítása csak perceket vesz el az életünkből, így pedig azért nem egy óriási probléma akár minden reggel feltölteni, este pedig kiüríteni a tartályokat.


 

Összegzés

Ahogy a címben is írtam, a Roborock S7 Max Ultra majdnem a csúcs a robotporszívók között. És nem azért majdnem, mert van az a néhány (szinte szóra sem érdemes) „hibája”, hanem azért, mert a Roborock idő közben kiadta a Roborock S8 Pro Ultrát.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 29

A gépek között két lényeges, vagy talán nem is annyira lényeges különbség van. Az egyik, hogy a szívóerő ehhez a masinához képest 5500-ról 6000 Pa-ra nőtt, ez szerintem szinte észrevehetetlen különbség. A másik, hogy az S8 Pro Ultra képes már a hengerkefét is megemelni, vagyis, ha csak felmosni akarunk, akkor a hengerkefe tutira nem ér majd le a padlóra, és még hatékonyabb lesz a felmosás. Más különbség nincs.

Illetve van, mert árban a Roborock S8 Pro Ultra kb. 300 dollárral, vagyis 100 000 forinttal drágább, mint a Roborock S7 Max Ultra. Ha a legeslegjobbat akarod és a pénz másodlagos szempont, akkor vedd meg az S8 Pro Ultrát, ha viszont egyszerűen csak egy szuper gépet akarsz, akkor takarítsd meg azt a 100 ezer forintot. Szerintem.

Roborock S7 Max Ultra – a (majdnem) legjobb robotporszívó a piacon 30

Persze a Roborock S7 Max Ultra ára így sem alacsony. Bár, ez is viszonyítás kérdése, mert a régebbi, kevesebbet tudó S7 Pro Ultra ára itthon 450 ezer forint, az ugyancsak régebbi S7 MaxV Ulráért pedig 490 ezret kérnek. Ezekhez képest a sokkal frissebb, mint írtam e hónap elején bemutatott Roborock S7 Max Ultráért “csak ” 380 ezret kell fizetni, a csomagban pedig most kapunk ajándékba 3 plusz papírporzsákot, egy plusz MOP-ot és egy plusz HEPA szűrőt is. Ez utóbbiak a bevezető akció kapcsán kerültek a csomagba.

Ha megtetszett ez a mindent tudó masina, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva európai raktárból rögtön meg is rendelheted!

Roborock S7 Max Ultra robotporszívó