Első ránézésre Te sem fogod tudni eldönteni mit látsz!
Vannak elektromos kerékpárok, amik nem akarnak másnak látszani. Aztán vannak olyan elektromos kerékpárok, amik szeretnének mésnak látszani. Végül vannak olyanok, amikről nehéz megmondani, hogy motorról vagy bringáról beszélünk. A GUNAI MX25 egyértelműen ebbe az utóbbi csoportba tartozik, s nem csak a külső, hanem a teljesítmény miatt is.
A GUNAI MX25 a FAT bikeoknál már megszokott 4 col széles, 20 col átmérőjű vastag abroncsokat kapta. Elől és hátul is találunk lengéscsillapítást, elől ráadásul a motorokéhoz hasonló villát kapunk, aminek krómcsöve, ugyancsak a motorokhoz hasonlóan a kormányszarvig ér. Természetesen a tárcsafék sem maradhatott el, ebból elől és hátul is hidraulikus, tehát nem bowdenes féket kapunk.
Az elektromos rendszer brutális. A 18650-es szabvány cellákból épített akkumulátor 25 Ah-ás, a motor pedig 48 voltos és 2000 wattos. Az elérhető maximális sebesség 45-50 kilométer óránként. A 171 x 60 x 110 centiméteres szerkezet alumínium vázra épül, tömege 41 kilogram, szóval már nem az a felkapom és felviszem a harmadikra bringa. A maximális terhelhetőség 200 Kg, a megmászható emelkedő 35 fokos. A leírás szerint egy teletöltött akkupakkal, tisztán elektromos üzemmóddal megtehető 40-50 Km is.
A teljes kialakítás, a forma, a kerekek és a lámpák miatt ez a szerkezet, még ha van is rajta pedál, sokkal inkább robogó, mint bringa. A jelenlegi előírások szerint nem is használhatjuk elektromos, csak segédmotoros kerékpárként. Ezzel együtt fontos, hogy a CE jelzést megkapta, szóval megfelel az EU előírásainak is. Érdekesség, hogy a GUNAI MX25 kapott féklámpát és irányjelzőt is.
Érdekesség még, hogy aképességeihez, a külsőhöz képet nem drága. Míg az oldalamon bemutatott Laotie FT100 hazai ára 1 050 000 Ft, vagyis egymillió ötvenezer forint, addig a GUNAI MX25 cseh raktárból a BG75422d kuponkóddal 720 ezer forintért megvásárolható. Ha megtetszett, akkor az alábbi hovatkozáson megtalálod: