Azt hiszem ez a minimum, amit még elektromos rollernek szabad nevezni, de lehet, hogy valakinek pont erre van szüksége.
Mondanám, hogy gyerekek a célközönség, de a maximális terhelhetőségnek megadott 100 kiló némileg ellentmond ennek. Ennek ellenére jó szívvel mégis csak gyerekeknek, illetve 50-60 kilós felnőtteknek merném ajánlani. Na, de miért?
A motor teljesítménye 150 watt, a maximális sebesség 12 kilométer óránként, a maximálisan megtehető táv egy töltéssel 6 kilométer. Fék is csak a hagyományos, hátsósárvédőt kerékre taposós van, de a maximális sebességről ez is elegendő lehet. Ami viszont érdekes, hogy az első és a hátsó kerékhez a leírás szerint egész normális lengéscsillapítás jár, ez pedig ebben az árkategóriában párját ritkitja. Ezek elég hervasztó adatok, de ha valakinek 4-5 kilométer a munkahely, és mondjuk a römegközlekedés sem tól jó, akkor mégis érdemes lehet elgondolkozni ezen a szerkezeten. Tény, száguldani nem fog vele.
Emellett persze ott vannak a gyerekek, akiknek viszont 6 kilométer egy töltéssel bőven elég is lehet egy suliba járásra vagy a suli utáni csapatásra. A roller fizikai méretei miatt gyerekeknek kinőni sem két nap lesz, szóval, két-három évnyi használatra száíthatunk, ehhez képest pedig a 35 ezer forintos vételár igazán ajándék.
Ha a fenti adatok nem vették el a kedvedet, és úgy érzed a roller megtalálta a maga célcsoportját, akkor a vásárlásnál használjátok a 644BCCDE2F kuponkódot itt: