Természetesen a kisebbik FIMI, de az ajánlat így is ütős!
A Xiaominál úgy döntöttek, hogy a nagyobb, komolyabb gép mellé kell egy kicsit egyszerűbb is, ami elsősorban nem a légi videózásról, hanem a szórakozásról kell szóljon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a videókról, levegőből készülő szelfikről vagy a csodás légifotókról le kel mondanunk, mert a fedélzetre telepített 1080p, vagyis teljes HD felbontást tudó kamera többségünknek elég lesz mindenre. Főleg, hogy egy vegyes (két fizikai, egy szoftveres) 3 tengelyes gimbal tettek a kamera alá, amivel rezzenés, rázkódás mentes videókat készíthetünk. Vagyis a lényeg, hogy a kamerázáshoz is adott minden!
A gép lényege azonban tényleg nem ez, hanem a szórakozás. Ennek jegyében a Xiaomi több olyan képességet is adott, ami a fun faktort erősíti. Az első, hogy a vezérlőbe tettek kijelzőt is, így nem kell a telefonunkkal bohóckodni. Egyszerűen csak előkapjuk a hátizsákból a gépet és a távirányítót, összepárosítjuk és már mehet is a repülés.
A sportosság jegyében a Xiaomi Fimi A3 képe nem csak a távirányítón, hanem szemüvegen keresztül is nézhető. Ez az opció leginkább a versenygépekre jellemző, ahol a pontos irányítás elengedhetetlen feltétele, hogy a pilóta “bent üljön” az irányított masinába. Ha a Xiaomi Fimi A3-hoz veszünk szemüveget, akkor mi is lehetünk sportosabbak, de ha nem akarunk száguldozni, akkor egyszerűen csak élvezhetjük a repülés élményét, mintha mi is a fedélzeten ülnénk. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor azt is megtehetjük, hogy utast szállítunk, mert a szemüveggel egyidőben a kijelző is működik, vagyis mi pilótaként irányítjuk a gépet, amíg az “utasunk” csak csodálja a tájat.
A szórakozás és hobbi felhasználásra talán leginkább utaló részlet, amit eddig máshol nem láttam, a gép hasán található DIY port. A DIY a Do It Yourself angol kifejezés rövidítése, ami nagyjából annyit tesz, hogy csináld meg magad. Vagyis, a Xiaomi drónja esetében ez azt jelenti, hogy barkácsolós kedvűek saját kiegészítőket készíthetnek az A3-hoz, amit aztán a távirányítóról vezérelhetnek. A neten található videók alapján nyugodtan elmondható, hogy a felhasználás modjainak csak a képzelet szab határt. A tüzijáték kilövőtől a színes füstöt húzó megoldásokon át az ejtőernyős dobálásig és a drón mentő szerkezetig minden van. Már várom, mikor kezd el valaki profi cuccokat gyártani a géphez, amin aztán jól meggazdagszik.
Ahogy látható tehát ez tényleg egy igazi szórakoztatásra kihegyezett gép, megtartva természetesen a remek repülési képességeket az erős, szénkefementes motorokkal, megtartva az első osztályú vezérlőt, hogy precízen irányíthassuk, és megtartva a jó kamerát és gimbalt, hogy repüléseinket rögzíteni is tudjuk.A sok remek képesség egy Xiaomi drónban ráadásul nem is kerül sokba. A mostani akció nem csak az eredeti árhoz képest üt, hanem az eddigi akciókhoz képest is, hiszen további 20- összesen pedig már 70 dollár kedvezményt kapunk. Ez azt jelenti, hogy az eredeti 279,99 dolláros ár helyett mindössze 209,99 dollárt kell érte fizetnünk. Fontos, az akciós készlet mindössze 150 darabra rúg, az akció pedig tart fél napja, szóval, ha lemaradtok nem tudok segíteni!
Ha megtetszett a Xiaomi drónja, akkor a vásárláshoz ide kattints:
Xiaomi Fimi A3 drón – Banggood – 209,99 dollár – Kuponkód: BGFIMIA3
A vámmentes EU Priority Line szállítás költsége 0 Ft, vagyis nulla forint!
Xiaomi Fimi A3 drón két akkumulátorral – Gearbest – 239,99 dollár – Kuponkód: 24HFIMIA32
A vámmentes Priority Line szállítás költsége 0 Ft, vagyis nulla forint!
Műszaki adatok:
- Távirányító
Képernyőfelbontás: 480 x 272 pixel
Képernyőméret: 4.3 hüvelyk
Frekvencia: 2,4 – 2,448 GHz, 5,725 – 5,850 GHz (40CH)
Max. R / C távolság: kb. 1000 m
Beépített akkumulátor: 2950 mAh LiPo akkumulátor körülbelül 2,5 órás használati idővel
Feszültség: 3.7V
Töltési port típusa: mikro USB
DVR: 720 x 480 videó felbontás
- Gimbal
Ellenőrzött forgási terület: 0 – 90 fokos szög
Stabilizálás: 2-tengelyes mechanikus és 3-tengelyes elektronikai kardán
- HD 1080P Kamera
Lencse: FOV 80 fok
Apertúra: f2.0
Fokális távolság: 3,54 mm
Egyenértékű fókusztávolság: 27 mm
Érzékelő: 1 / 3,2 hüvelykes CMOS
ISO tartomány: 100 – 3200 videó esetén, 100 – 1600 kép esetén
Zársebesség: 4 – 1 / 8000s
Max. Bitráta: 60Mbps
Max. Felbontás: 8M 3264 x 2448
Videó felbontás: 1920 x 1080 30 kép / mp / 1920 x 1080 25 kép / mp
Fájlrendszer: FAT32 / exFAT
Képformátum: JPG
Videó formátum: MP4
DVR: 1920 x 1080 30 kép / mp / 1920 x 1080 25 kép / mp