Vezeték nélküli zenehallgatási és mozizási élmény, telefonos funkciókkal, BlitzWolf minőségben.

bw hp0 6

Az elmúlt években nem csak a technika fejlődött rohamosan, ezek a változások életünket is számos tekintetben átformálták, ide értve a zenefogyasztással kapcsolatos szokásinkat. Gyerekkoromban volt a TV alatt egy music center 2 darab videoton hangszóróval, amire a zenével való első ismerkedéseim során Korda Gyuri és Neoton bakelitlemezeket pakolgattam, később hatalmas ugrásként kazettára váltva a korongokat. Aztán jött a CD és az MP3, és tényleg minden megváltozott, mára azonban ezeket a dolgokat is megmosolyogjuk, hiszen a YouTube és a Spotify korát éljük. Már nem használnunk diskmant vagy MP3 lejátszós USB sticket, okostelefonunk a zenével kapcsolatos elvárásainkat is képes maradéktalanul kiszolgálni, egy dolgot kivéve, ez pedig a hangzás. Vannak ütősebb hangszóróval felszerelt darabok, de olyan telefon még nem volt a kezemben, amit direkt módon szívesen használtam volna zenehallgatásra a saját hangkeltőjén keresztül. Ha szeretnénk a dallamokat privát szférán belül tartani, akkor egy fül- vagy fejhallgató lesz a mi barátunk.

bw hp0 girl

További jelentős változás volt ezen a területen a kábelmentesség eljövetele, amiért hatalmas köszönetet mondhatunk a bluetooth technológiának, ami bizony nagyon kényelmes tud lenni, akár fül/fejhallgatóról beszélünk, akár hangszóróról.

Vegyünk erre most egy konkrét példát a BlitzWolf BW-HP0 bluetooth fejhallgató személyében, melyet a banggood webáruházból rendeltem be magamnak, bízva abban, hogy a korábbi kellemes tapasztalatok a gyártóval kapcsolatban ezúttal sem vezetnek tévútra.

BlitzWolf BW-HP0

A BlitzWolf neve talán már itthon is kezd lassacskán belopózni az emberek fülébe (töltő kapcsán például rengeteg ismerőstől hallottam, hogy ismeri, használja és dicséri), remélhetőleg ebben nekünk is van egy minimális szerepünk.

bw hp0 1

A termék doboza a szokásos BlitzWolf stílusjegyeket követi, tehát megjelenik a szokásos minimalizmus: fehér alapon jobb oldalt felül egy zöld márka megjelölés, középen a típus megnevezésével. A hátoldalon láthatóak a legfontosabb termékjellemzők, valamint egy QR-kód is, melynek segítségével pillanatok alatt a gyártó oldalára juthatunk. A tartalma sem nem több, se nem kevesebb annál, mint amire szükségünk van. Benne pihen a BW-HP0 bluetooth fejhallgató, egy microUSB töltőkábel (ezt szét sem kötegeltem, mert vélhetően úgyis azzal a kábellel fogjuk tölteni, amivel a telefont is, például egy ilyennel: BlitzWolf 2in1 hibrid USB kábel), egy AUX 3,5 mm-es jack kábel, ami ~ 125 cm hosszúságú, valamint egy használati útmutató és egy garancia-kártya.

bw hp0 2

Formavilágot tekintve a BlitzWolf BW-HP0 a hagyományos fejhallgató-kialakítást követi. Két darab viszonylag nagy méretű kagyló, melyet egy masszív pánt fog össze. A megoldás érdekessége, hogy a kagylók behajthatók, így szállításkor kisebb helyet foglalnak és kevésbé sérülékenyek. Méretét tekintve 191 × 172 × 80 mm-es paraméterekkel bír, tömege 240 gramm. Tehát egy közepesen nehéz darab, viszont elég masszív hatást kelt, annak ellenére, hogy a váz egy része műanyag.

bw hp0 3

Felül az a rész, ami érintkezik a fejünkkel, kicsit velúrbőr hatású anyaggal van borítva. A párnázás kellően puha, kényelmes viselni, de azért van tartása is. A kagylók feletti területen két oldalt a műanyag borítás egy fém sínen tud mozogni, így a méret tetszőlegesen testre szabható. Nekem például mindkét oldalon két kattanásnyit kellett letolni ahhoz, hogy pontosan a fülemre illeszkedjen. A műanyag viszonylag fényes, de az ujjlenyomatok szerencsére még ezzel együtt is csak minimálisan látszódnak meg rajta, tehát nem a legolcsóbb gagyi anyag. A hangszórók bőr karimája úgy simul a fülre, hogy nem nyomja azt, mégis elég jó hatékonysággal zárja ki a kívülről beszökni próbáló zajokat.

bw hp0 4

Anyaga vélhetően műbőr, de erre vonatkozólag nem találtam konkrét információ. Viszont hiába volt 27 fok a szobában, nem izzadtam bele, ami egy újabb pirospont. A kagylók belső részének szövet borítása meg van jelölve L és R betűkkel (bal vagy jobb oldal), ami így teljesen egyértelmű, nem lehet összekeverni. A jobb oldalon a külső korong élén találjuk a kezelőszerveket, ami a bekapcsológombból, illetve a +/- gombokból tevődik össze, de ide került az állapotjelző LED is, illetve néhány cm-rel lejjebb a microUSB port, valamint ezen a területen van elhelyezve a beépített mikrofon is. A másik kagylón a 3,5 mm-es jack bemenetet találjuk.

bw hp0 5


Specifikáció:

Általános specifikáció:
  Márka  Blitzwolf
  Modell  BW-HP0
  Szín   fekete
  Kialakításkagylós
  Nettó tömeg  240 g
  Méretek  191 × 172 × 80 mm
Technikai paraméterek:
  Mikrofon   igen
   Bluetooth verzió  V4.1 chip ATS3003
  Bluetooth-profil  HSP, HFP, AVRCP, A2DP
  Átviteli távolság   ~10 m
  Névleges teljesítmény  20 mW
  Érzékenység  117 dB
  Impedancia  32 Ω
  Működési frekvencia  2,402 GHz – 2,480 GHz
  Akkumulátor-kapacitás  400 mAh, 3,7 V
  Töltési idő  2,5 óra
  Hívásidő  20 óra (100% hangerőn)
  Zenelejátszási idő  18 óra (100% hangerőn)
  Készenléti idő  200 óra
   Tanúsítványok  FCC / CE / ROHS

Használat

Összességében a BW-HP0 egy jól összerakott, masszív, de mégsem túl nehéz, modern fejhallgató benyomását kelti, még akkor is, ha egyes részei műanyagok. Nyilván a jó ár okán valahol kompromisszumot kell kötni, de ha már műanyag, akkor sem mindegy, hogy milyet használnak. Viselni kényelmes, a külső hangokat a fizikai zajszűrésnek köszönhetően hatékonyan zárja ki, ami kvázi annyit jelent, hogy a jól záró puha kagylók nem engedik bejutni a környezet zajait (legalábbis nem olyan mértékben, hogy az bármilyen téren zavarja a zenehallgatást vagy a telefonbeszélgetést).

bw hp0 7

A feltöltés teljesen lemerült állapotból körülbelül 2,5 órát vesz igénybe, és ilyenkor a kis LED piros fénnyel világít, aztán ha végzett, kialszik. A bekapcsológomb néhány másodperces (körülbelül 3 szekundum) nyomva tartását követően a füles bekapcsol, amit rövid hangjelzés is kísér. Ha nincs társ, akit már ismerne, akkor az állapotjelző LED felváltva kéken és pirosan kezd villogni, ami azt jelzi, hogy az eszköz készen áll a bluetooth-on keresztüli csatlakozásra. A kapcsolat pillanatokon belül létrejött (a társeszköz egy Honor 8 volt és egy ThinkPad T530 volt), ilyenkor az állapotjelző LED kékre vált, majd csak néhány másodpercenként villan egyet.

bw hp0 8

A BW-HP0 érdekessége, hogy képes a „multipoint connection-re”, ami azt jelenti, hogy egyszerre akár két darab eszközhöz is csatlakoztathatjuk. Kipróbáltam, hibátlanul működik. Ha mindkét forráseszközön elindítunk valami hangot, akkor mindkettő hallható a hangszórókban. Ennek persze kevés estetben lehet értelme, annak már annál inkább, hogy nem kell vele mindig ide-oda felcsatlakozni, bár az is meg van pillanatok alatt. A stabilitással nem volt probléma, beltérben körülbelül 9-10 méteres távolság környékén kezdett el szakadozni a jel, de az ajtónyílást leszámítva ebben volt egy 30 cm-es fal is.

bw hp0 9

Térjünk át a hangzásra! A specifikációban prémium „dual channel stereo + 40 mm speaker drive” szerepel, ami nyilván elég hangzatos, de önmagában nem leszünk tőle sokkal okosabbak. Szerencsére nem is kell, mert úgyis a próba dönti el a dolgot… A BlitzWolf BW-HP0 egyértelműen jól szól, talán még jobban is, mint vártam. Mikor először felcsendült benne a Spotify prémiumról az egyik szám, már tudtam, hogy jó lóra tettem. A kagyló egy elég jól elszigetelt területet képez a fülünk körül, ahova nem csak tisztán érkezik meg a hang, hanem az egyes tartományok jól elkülönülnek, a basszus határozott, de nincs túltolva, és vannak részletek is mellette, akár hangszerekről, akár énekhangról beszélünk.

bw hp0 drive

Hozzá kell tennem, ahhoz, hogy meglegyen a megfelelő dinamika és részletgazdagság, kell egy bizonyos hangerő, ahol a termék igazán életre kell. A volume-t maximumra tekerve egyébként nem mondanám üvöltően hangosnak, akkor még éppen hallgatható, az a szint mindenkinek elégnek kell, hogy bizonyuljon. Ami viszont nagyon tetszett, hogy ott sem tapasztaltam semmilyen torzulást, végig megőrizte tisztaságát. Bluetooth kapcsolat helyett jack kábelt használva a hangminőség még egy picivel jobbnak volt érezhető és hangerő tekintetében is hozott egy kicsit, de nem annyit, hogy a fülest érdemes lenne folyamatosan így használni.

bw hp0 control

Két dolgot érdemes még megemlíteni: az egyik, hogy a + és – gombokat hosszan (2-3 sec) nyomva a tracklistát tudjuk léptetni (következő szám/előző szám), röviden megnyomva pedig a hangerőt tudjuk vele növelni, illetve csökkenteni. Egyes termékeken ez fordítva van, így megszokást igényelhet, illetve apró negatívum, hogy a vezérlőgombok kábeles csatlakoztatás esetén nem működnek, ugyanis ilyenkor a fejhallgató lényegében „power off” állapotban van, amivel legalább energiát spórol. A másik, hogy a beépített mikrofonnak köszönhetően a BlitzWolf BW-HP0 nem csupán egy fejhallgató, hanem headset is egyben, így ha okostelefonunkkal építjük ki a kapcsolatot (márpedig a legtöbb esetben ez valószínűsíthető), akkor hívásainkat is kényelmesen, könnyedén el tudjuk intézni rajta keresztül. A vezérlőgombokkal fel is tudjuk venni a hívást, újratárcsázhatunk, de el is utasíthatjuk a hívó felet. A telefonos beszélgetésben semmi zavaró tényezőt nem tapasztaltam, én tisztán hallottam a másik oldalt, ő is engem, úgyhogy problémamentesen ellátja a funkcióját, ami nem mellékes, ha a BW-HP0-t például utcán vagy közlekedés közben használjuk.

bw hp0 pant

Csomag tartalma:

  • 1 darab BlitzWolf BW-HP0 fejhallgató
  • 1 darab felhasználói kézikönyv garanciakártyával
  • 1 darab USB töltőkábel
  • 1 darab AUX kábel

Összefoglalás, vélemény, ár

A Blitzwolf BW-HP0 wireless bluetooth fejhallgató nálam hamar bizonyította, hogy az utolsó forintig megéri az árát, és a BlitzWolf termékek ezidáig tapasztalt legendás ár/érték mutatója alól szerencsére ő sem kivétel. Használata egyszerű, hordani kényelmes, hogy mennyire tartós, majd az idő eldönti, de a 18 hónapos gyártói garancia mindenesetre jó pont. A beépített 400 mAh-s akkumulátor 200 órás rendelkezésre állási időt biztosít, ami ennél fontosabb, hogy maximális hangerőn 18 óra folyamatos zenehallgatást és 20 órás beszélgetési időt kapunk – azt gondolom, ez az átlagos igényeket maximálisan kielégíti. A hangzást tekintve ebben az árkategóriában véleményen szerint hibátlan, amit nyújt, kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott minden stílusban. Jó dolog, hogy a termékkel nem csak egy fejhallgatót, hanem egy headsetet is kapunk, így egy eszközzel két problémakör is le van tudva, nevetséges összegért.

bw hp0 final

Mert, hogy mennyi az annyi? A július 13-ig tartó Banggood promócióban 23,99 dollár, mely mellé a szállítás is ingyenes. A termék mellé viszont kaptunk exkluzív kuponkódot is, a “BGHUdc1” kóddal az amúgy sem horror vételárat 20,99 dollárig csökkenthetjük (figyelem: csak a első 50 darabra érvényes!). Így szumma 5990 forintértkapunk egy hordozható (összecsukható), jó hangzást és hosszú üzemidőt kínáló, headsetként is jól használható bluetooth fejhallgatót. Mi kell még? Ha te is szeretnél egy ilyet, akkor a rendelésen kívül semmi!

A fejhallgató megvásárlásához kattints ide:

Blitzwolf BW-HP0 wireless bluetooth fejhallgató

Forrás: KínaDroid.hu