Megérkezett a Xiaomi új robotporszívója, cikkünkben arra keressük a választ megéri-e váltani.

Xiaomi Roborock S50 a Roborock T6 ellen: megéri váltani?


 

Bevezető

A Xiaomi első és második generációs, lézeres érzékelővel rendelkező porszívója a mai napig slágertermék. Ennek oka egyszerű, olyan tudást hoztak a megfizethető kategóriába, amiről addig csak álmodhattunk. A lézeres érzékelővel ellátott gép rendkívül hatékonyan takarít, a lehető legrövidebb alatt járja végig a lakást. Ráadás, hogy a gép telefonról vezérelhető, ezen keresztül figyelemmel követhetjük a működését is.

Most, hogy a Roborock márkanév alatt bemutatkozott a T6-ra keresztelt utód joggal merül fel a kérdés érdemes-e váltani, kapunk-e olyan újítást, ami a régiben nem volt meg. Kérdés az is, hogy a várhatóan magasabb ár miatt jó választás lehet-e a régit választani, amíg az elérhető az áruházakban, vagy fizessünk többet az újabbért.


 

Képességek pro és kontra

Amit az új porszívóról tudhatunk benne lesz az alábbi táblázatban, illetve lejjebb kitérünk a részletekre is. A hardverről azt már tudhatjuk, hogy az Allwinner R16 processzorával van szerelve, mellékapunk egy Texas Instruments jelfeldolgozót és egy STMicroelectronics által gyártott mikroprocesszort. A készülék hasán a kefe a DuPont Zytel nevű anyagából készült. A képek alapján a dizájn is változott valamelyest, kicsit talán letisztultabb lett, mint az előd, ha de ez erősen szubjektív érzés, hiszen nagyon azon sem akadt „tisztítani való”.

Az alábbi táblázat összefoglalja az adatokat, érdemes végigböngészni!

Roborock T6 és Roborock S5 összehasonlító táblázat

Specifikációk

Roborock T6

Roborock S5

Szívóteljesítmény (Pa)

2000

2000

Munkaidő (perc)

150

150

Akkumulátor kapacitás (mAh)

5200

5200

Zaj min./ max. módban (dB)

50-60

54-67

Portartály kapacitása (ml)

500

500

Víztartály kapacitás (ml)

160

150

Amazon Alexa / Google Home támogatás

Igen

Igen

Xiaomi Mi AI Speaker támogatás

Igen

nem

Mop funkció

Igen

Igen

Mop fej

Mikroszálas mop, plusz 10 eldobható törlőkendő

Mikroszálas mop

Infravörös érzékelő

Igen

Igen

Térképkészítés

Igen

Igen

Intelligens szőnyeg azonosítás

Igen

Igen

Digitális terület felismerés

zónás tisztítás, blokkolás, helyiségfelismerés az alkalmazásban

zónás tisztítás és blokkolás az alkalmazásban

Érzékelők száma

14

13

App

Mi Home

Mi Home

Szűrő

Mosható HEPA

Mosható HEPA

Küszöbmagasság (cm)

2

2

Tömeg (kg)

3,5

3,5

Magasság (cm)

9,6

9,6

Szélesség (cm)

35

35

Szavatosság

2 év

1 év

Tartozékok

töltő dokkoló, tápkábel, víztartály, mop, használati utasítás, jótállási kártya

töltő dokkoló, töltőkábel, gyűjtőpad, víztartály, tisztító kefe


 

Mi a közös Roborock S50-ben és T6-ban?

A két porszívó, ahogy a fenti táblázatból is látszik nagyon sok dologban közös, így a különbségekért mélyebbre kell ásnunk. Ami mindenképpen közös, hogy a képességek tekintetében a konkurens gyártók alá mennek árban.


 

LIDAR rendszer

P6WX0gXX E4XNywXX 6B6uOgXX 1gdS7AXX

Aporszívók tetején találjuk a „lövegtornyot”, ahol az LDS érzékelő el van elrejtve. A működését már ismerjük, bekapcsolás után feltérképezi a környezetet, a gép ez alapján tervezi meg a takarítási útvonalat úgy, hogy lehetőség szerint egy ponton többször ne menjen át. Ezáltal lecsökkenti a takarítás idejét és hatékonyabbá teszi a működést.


 

Intelligens navigáció

Ellentétben a hagyományos robotokkal, amelyek nem rendelkeznek térképezési képességgel és véletlenszerűen mozognak, amíg az akkumulátor lemerül, a Roborock hatékonyan navigál.

A kitakarított területről mindig egyenes vonalban közlekedik a következő kitakaríttatlan területre a létrehozott térkép alapján.

A robot fel van szerelve egy csomó érzékelővel, amelyek megakadályozzák a leesést, az elakadást és maximum 10 mm távolságot tartanak a faltól. Roborock azt állítja, hogy az új T6 modellnél 20 % -kal javult a tisztítási hatékonyság.


 

Telefonos alkalmazás és különböző funkciók

Az alkalmazás lehetővé teszi a tisztítási módok közötti váltást, a gép elindítását és leállítását, ütemezését egy adott időpontban történő munkavégzésre.

Digitálisterület blokkolás

 Ha van olyan helyiség, amit nem kell kitakarítani, vagy vannak olyan helyek, ahol például sok a kábel a földön akkor beállíthatjuk, hogy azt a területet a porszívó hagyja ki, tiltott zónává alakíthatjuk a területet, ezeket a robot nem próbálja elérni.

Zónás tisztítás

Előfordulhat, hogy nincs szükségünk a teljes lakás takarítására. Valahol leesett egy cserép és kiömlött a föld, leszóródott a morzsa az ebédlőasztalról. Az alkalmazáson keresztül beállíthatjuk, hogy ezeket a területeket takarítsa ki. A programban elérhető térképen elég a területet kijelölnünk, a porszívó automatikusan a legrövidebb úton odagurul és kitakarítja azt.

Valós idejű követés

A három beépített processzornak köszönhetően valós időben nyomon követhetjük a robotot.

Manuális vezérlés

A beépített virtuális joystickkel manuálisan, mint egy távirányítós autót irányíthatjuk a gépet.

Erős szívás, akadály mászás és automatikus szőnyeg érzékelés

Mindkét Roborock modellnek erős motorja van, amik 2000 Pa erősséggel képesek dolgozni. A gépek a piacon szinte kiemelkedő szívási teljesítménnyel rendelkeznek, kevés konkurens képes ilyen szívóerőt felmutatni.

roborock sweep t6 review wet and dry cleaning wovow.org 0010

A Roborock képes akár 20 mm-es magasságot is megmászni. A 20 mm-nél nem vastagabb szőnyegek, küszöbök nem jelentenek problémát a robot számára.

A Roborock érzékelői képesek felismerni a szőnyegpadlót vagy szőnyeget. Miután a gép a szőnyegre került, a szívóerő automatikusan a maximális szintre emelkedik, ezáltal mélyebbről, a szálak közül is képes kiszívni a szennyeződést. Ha vége a szőnyegnek a szívóerő az előtte használt értékre csökken vissza.

MOP funkció

A Roborock S5 és T6 víztartályt és mikroszálas MOP-ot használ. Az újabb modelben a törlőkendő nem mosható, azt az elhasználódás után ki kell dobnunk és újra kell cserélnünk.

Xiaomi Roborock T6 robot vacuum cleaner released in crowdfunding more powerful cleaning with competitive price C01

A MOP funkció, ahogy többször leírtuk nem helyettesíti az erős dörzsöléssel járó felmosást. Használatával a kisebb szennyeződéseket távolíthatjuk el, illetve teljesen pormentessé varázsolhatjuk a lakást. Hetente 1-2 alkalommal érdemes használni, hogy a maradék finom port is eltávolítsuk a lakásból. A porszívó a víztartály egyszeri feltöltésével nagyjából 40-50 percig képes nedves takarítást végezni.


 

Megegyező méretek

Mindkét robot mérete 35 centiméteres körátmérővel és 9,6 centiméteres magassággal rendelkezik, a tömegük 3,5 kg.


 

Akkumulátor, feltöltés és újraindítás

A Roborock porszívói Li-ion akkumulátorral rendelkezik, amelyek kapacitása 5200 mAh. A takarítás egy töltéssel maximum 150 percig tarthat, ez pedig az iparág leghosszabb takarítási ideje, elég egy 250 négyzetméteres terület kitakarításához.

Roborock T6 vs Roborock S5 smarter mapping efficient noise reduction design and brand new sweeping experience C02

Ha az akkumulátor töltöttsége takarítás közben 20 százalék alá esik a porszívó automatikusan visszatér a dokkolóra, feltölti magát 80 százalékra, ezután automatikusan befejezi a takarítást. A teljes lakás kitakarítása után ismét visszatér a dokkolóra, hogy 100 százalékra töltve magát felkészüljön a következő takarítási ciklusra.


 

Miben lett jobb a Roborock T6, mint a Roborock S50?

Ahogy fent láthattuk a két gép sok tekintetben azonos képességekkel bír. Ennek ellenére, kicsit mélyebbre ásva kiderülnek lényeges különbségek is, amikről jó tudnunk. Ilyen például a javított feltérképezés, az újratervezett hatékonyabb víztartály vagy a csendesebb működés. Lássuk a részleteket, hol vannak a különbségek!


 

Fejlettebb térképezési technológia

Roborock azt állítja, hogy az újabb porszívó útvonaltervezése jobb, hatékonyabb, okosabb, mint az előző modell esetén volt. A gép pontosabb térképeket készít, amik alapján mi is sokkal pontisabban tudjuk kijelölni a tiltott zónákat vagy a zónás tisztítást. A gyártó szerint az új masina esetén 20 százalékkal tudták javítani a tisztítási hatékonyságot, aminek az egyik fő oka, hogy a szűk területek takarításának hatékonysága sokat nőtt.

Xiaomi Roborock T6 robot vacuum cleaner released in crowdfunding more powerful cleaning with competitive price C02

A Roborock T6 által generált új térkép segítségével a szobák automatikusan felismerhetők. Ennek segítségével a különböző helyiségekre különböző időzített takarítást állíthatunk be, egyes szobákat vagy egyéb helyiségeket kihagyva a napi rutinból. Emellett a Roborock T6 természetesen támogatja a virtuális falakat és a zónás takarítást, ahogy azt az elődjétől megszokhattuk.

A Roborock T6 több térképet is képes tárolni, ami ideális egy több szinttel rendelkező háznál. A Robrock S5 csak egy térképet képes menteni, így ez egyértelmű előrelépés, előny az új porszívónál.


 

Megváltozott külső

RoboRock T6 vacuum robot design 734x599

Míg a Roborock S50 fényes fedéllel rendelkezett, addig az utód T6 matt fedőlapot kapott. Az S50 esetén a fedélen három valós gombot kaptunk, de a T6 esetén ilyenek már nincsenek, a gombjai érintésérzékenyek lettek. A külsőt tekintve más eltérést nem tapasztalhatunk. Ami még változott a dokkoló, igazodva a porszívó letisztult külsejéhez kicsit új dizájnt kapott.


 

MOP, új víztartály és eldobható törlőkendő

A MOP funkcióban az új víztartáj miatt komoly különbséget fedezhetünk fel. A Roborock S50 esetén a tartály úgy lett kialakítva, hogy amikor a porszívó megállt a víz nem csöpögött belőle. Az új tartály ennél többet tud. Két fokozatban képes a vizet a padlóra juttatni. A hagyományos mód az elődmodellhez hasonló, de kapunk egy olyan módot is, ahol dupla mennyiségű víz jut a törlőkendőre, így hatékonyabban oldja fel a leszáradt foltokat. Az S50 esetén emiatt érte kritika a gyártót, úgy tűnik a panaszaink meghallgatásra találtak!

roborock sweep t6 review wet and dry cleaning wovow.org 007

A Roborock S50 mikroszálas kendővel van ellátva, ezzel szemben a T6-nál kapunk 10 darab eldobható törlőkendőt és egy hagyományos mikroszálas törlőt is. Nem tűnik nagy fejlesztésnek, de aki használ S50-et tudja, hogy az elkoszolódott kendő takarítása, mosása egy picit macerás. Az új gépnél választhatunk, hogy használjuk az eredeti törlőt és azt mosogatjuk, vagy eldobhatót választunk, amit aztán egy mozdulattal cserélhetünk.


 

Felújított, szétszedhető kefe

Ahogy annak idején, a Roborock S50 tesztben leírtam a Xiaomi, pontosabban a Roborock nagy segítséget adott nekünk, amikor a hengerkeféhez használható kést a porszívó tartozékává tették. Ennek segítségével könnyen le tudtuk vágni a keféről a rátekeredett hajszálaka, állatszört és egyebeket. A jelenleg elérhető adatok alapján a T6-nál a gyártó egy elsőosztályú DuPont Zytel anyagból készült kefét alkalmaz. Ez a hagyományos sörték és gumi keveréke, amely ideálissá teszi a kefét a több különböző felületen történő használatra. A kefe szétszedhető, így könnyebben tudjuk eltávolítani a rátekeredett hajat és állatszőrt.


 

Kisebb zaj, új motor

Roborock T6 8

Roborock kiváló munkát végzett a zajszint csökkentése érdekében. Módosították a ventilátor légáramlását és optimalizálták a motor rezgését. Ez teszi a Roborock T6-ot csendesebbé, mint az elődöt, a Roborock S50-et.


 

Xiaomi Mi AI hangszóró támogatása

A legújabb Roborock T6 kompatibilis a Xiaomi Mi AI hangszóróval. Ez nagyon jó hír a kínai nyelvet beszélőknek, számunkra viszont semmilyen előnnyel sem jár, mert a Xiaomi hangszórói a kínai paicra készülnek, és egyelőre nem sok reményt látunk rá, hogy más lokalizációval is megjelenjenek. Ezek a hangszórók a Xiaomi mesterséges intelligenciáját használják, ahogy a cég belpiacos telefonjai is. Utóbbiaknál a Global verziós készülékekben az Xiaomi Ai a Google szolgáltatására lett cserélve, ez pedig azét mégis ad néhány százalék esélyt rá, hhogy később az amúgy remek hangszórók is hazsnálhatók lesznek nálunk. A jelenlegi, de még nem teljesen biztos információk szerint kapunk Amazon Alexa / Google Home támogatást, de azért erre még nem mernénk mérget venni.


 

A végső kérdés, megéri-e megvenni, és ha igen, akkor kinek?

A fentiekből látszik, hogy a gyártó komoly fejlesztéseket is végrehajtott a gépnél, de ezzel együtt is sokkal inkább értelmezhető egy ráncfelvarrott verziónak. Ennek oka, hogy a tökéletesen nem sokat lehet javítani. Mint a Xiaomi Mi Band 2 esetén, ami egy rendkívül jól eltalált okoskarkötő volt. A cég alapvető és fontos fejlesztéseket végzett, gondoljunk csak a jobb kijelzőre, nagyobb akkumulátorra vagy az 50 méteres mélységig elérhető vízállóságra, ám mi, átlagos felhasználók a napi használat közben ebből nem sokat veszünk észre. Pontosabban ezeket az újdonságokat gyorsan megszokjuk, így nem is tűnik fel, hogy jobb szerkezettel van dolgunk.

A Roborock T6 esetén is hasonló a helyzet. Az előd szinte kifogástalan volt. Talán a MOP funkciót említhetnénk, amit többen kifogásoltak, de ahogy feljebb olvasható ezen próbáltak most javítani. Ezen kívül még a térképezési funkció javulása örömteli, de használat közben ebből túl sokat nem fogunk érzékelni, egyedül talán azt a képességet, hogy több térkép tárolható el a gép memóriájában.

roborock t6 3th generation

Szerintünk talán még ennél is fontosabb a szobák felismerésének funkciója, ezzel pedig az a tény, hogy helyiségenként be tudjuk állítani, hogy melyik időzített takarításnál melyik helyiséget szeretnénk kitakaríttatni. Előfordulhat ugyanis, hogy a lakás egyes részeit csak hetente egyszer-kétszer szeretnénk takarítani, míg a központi részt, a nappalit, ahol sokat tartózkodunk naponta szükséges porszívózni.

Természetesen fontos, hogy a működés közben keltett zaj is csökkent, de ez számomra egy picit mellékes, mert a gépet úgyis olyankor indítottam, ha elmentünk otthonról, így zavartalanul dolgozhatott. A rövid zónás takarítások pedig nem tartanak annyi ideig, hogy különösebben megterhelne a zaj, ami valljuk be, eddig sem volt túl erős.

maxresdefault

Az új kefe talán azoknak kedvez leginkább, akik háziállatot tartanak, mert a szőr és haj eltávolítása egyszerűbbé vált a T6 esetén.

Az eddigiek alapján már egyértelmű kinek érdemes az új gépre beruházni. Azoknak, akik:

  • emeletes lakásban laknak és a porszívót cipelgetik a szintek között
  • akik nagy lakásban laknak, aminek nem szeretnék minden helyiségét minden nap takarítani
  • akik háziállatot tartanak
  • akik ki fogják használni az erőteljesebb MOP funkciót

Érdemes lesz ezek után az S50-et vásárolni? Ha alacsonyabb lesz az ára mindenképpen. Ahogy a mai napig meg van a piaca az első szériának az olcsóbb ár miatt, úgy meg lesz az S50-nek is. Persze ehhez az kell, hogy az árban érzékelhető különbség legyen, illetve az, hogy egyáltalán gyártásban maradjon az S50.

 

Ha robotporszívót vagy bármi mást szeretnél vásárolni írj nekünk, és megkeressük az elérhető legalacsonyabb árat, a legjobb akciókat, kuponokat. Elérsz minket Facebook oldalunkon itt: HOC.hu a Facebookon