Akkumulátoros porszívó egy anyuka szemével. Érdekes cikket kaptunk!

Barátom, a Dibea akkus porszívó – Dibea T6 bemutató

Szeretném bemutatni Nektek a Dibea T6 porszívót, nekem csak Dilbyt. Igen, beceneve is van, merthogy a barátom lett.

dibea t6 1

Hogy miért is esett a választásom erre a – bár ezt még akkor nem tudhattam – kis csodára? Régóta szerettem volna valami por-morzsa-kosz eltüntető szerkezetet, valamit, ami mindig kéznél van, egyszerű, nem kell bajlódni az összeszereléssel, könnyű. Először gondoltam egy akkus morzsaszívóra, de annál azért kicsit többre vágytam, hogy ne csak az asztalt tudjam pikkpakk rendbe tenni, hanem akár ez egész konyhát, esetleg a nappalit. Aztán nézegettem az állóporszívókat, de azzal már volt tapasztalatom, és nem jött be: túl nehéz, kis helyekre, alacsonyabb bútorok alá nem fér be, és a vezeték is hátrány. Ahogy egyre népszerűbbek lettek az akkus állóporszívók, úgy egyre inkább szemeztem velük, mert úgy tűnt ez az, amit keresek. De mégsem egészen. A vásárlói vélemények általában tükrözték azt a félelmemet, hogy nem elég erősek, hatékonyak, és ami leginkább szemet szúrt, hogy ugyanaz a probléma, mint a hálózatról működő kollégáinál: a motor és a portartály az alsó harmadban van, tehát kis sarkokba, bútorok alá szintén nem lehet bejutni vele. Ami pedig esetleg mégis megfelelt volna a kritériumnak, azt túl drágának találtam. Így beletörődve, hogy túl futurisztikusak az elképzeléseim, hanyagoltam is ezt a témát néhány évre, egészen tavaly őszig…

dibea t6 2

Tavaly ősszel ikerbabákkal a pocakomban, ismét elképzeltem ezt a masinát, „hogy milyen jó is lenne, ha létezne ilyen, és most mennyivel könnyebb is lenne tisztaságot, rendet tartani!” De a babaholmik felkutatása, kiválasztása mellett valahogy megint elsikkadt ez a kérdés.

dibea t6 3

Már 7 hónaposak a srácok, és bizony „most már az úristenit, találja fel már nekem valaki, amit megálmodtam, és lehetőleg ne csillagászati áron árulja!” felkiáltással vágtam neki a böngészésnek. És végre nem sikertelenül!

dibea t6 4

Olyan óriásira tágult a pupillám, mint egy betépett Disney figurának, amikor meg láttam, hogy nem lent van a portartály és a motor! Baromi izgatott lettem, jöhettek is a vásárlói vélemények, aztán a wattok, szívóerő számolgatása, hasonlítása stb. stb., az internetnek hála nem kellett előásnom a hatodikos fizika könyvemet. Az eredmények azt mutatták, hogy nem egy erőgép, de azért nem is túl gyenge, „hát legyen, rendeljük meg!”

dibea t6 5

Sok kütyüt rendelünk kínai webáruházakból, némelyik olyan igényes csomagolásban, hogy padlóról szedjük fel az állunkat, némelyik meg nem annyira, hát ez sem. De ez talán nem is olyan lényeges. Természetesen szétszerelve, három darabban találtam rá nem túl díszes dobozában, de aki már egyszer életében legózott, az használati utasítás nélkül is hipp-hopp összepattintja. Cső, portartály, akksi és ennyi. Apropó, használati utasítás! Van angol nyelvű is hozzá!

dibea t6 7

Akkor nézzük a gyakorlatiasabb tapasztalatokat! Valahogy a típus kiválasztásnál elsiklottam felette, így az első beüzemelésnél tűnt csak fel, hogy bakker a szívófejben pörög a kefe! Ez de király! És tényleg az! Ugyanis van benne egy kis motor, ami pörgeti, ez nagyon praktikus, mert a félig szétolvadt, letapadt, nyálas kölesgolyót is felkaparja a padlóról. A szétszóródott macskatáppal is megbirkózik, az ezekhez képest csip-csup kis porcicák, hajszálak, kenyérmorzsák pedig értelemszerűen nem jelentenek gondot. Ahogy vártam, tényleg könnyű a szekrény, ágy alatt, székek között lavírozva is porszívózni vele, és nem csak a fent említett okok miatt, hanem a könnyen minden irányba forduló szívó fej miatt is. Van hozzá egy köralakú kefés fej (talán kárpit porszívózáshoz) és egy szűkítő fej, ezeket közvetlenül a portartály részhez vagy akár a hosszú cső végére, a porszívó fej helyére is lehet csatlakoztatni.  Egy töltéssel 26 percet bír, és három világító LED jelzi a töltöttség állapotát. Ha már csak egy világít, akkor az már jól érezhető a teljesítményen is.  Nulláról a teljes feltöltésig kb. 2 órát kell várni. Nagyon praktikus a falra rögzíthető dokkoló, amin helyet kapnak a kiegészítő fejek is. A portartály bizony nem a Mikulás végtelen puttonya, így elég gyakran kell üríteni, azonban ez nagyon egyszerű művelet, csak fel kell pattintani a kis tartály fedelét, és a kukába önteni a tartalmát, egyáltalán nem macera. A porszívó nagyon nagy előnye két alvó baba mellett, hogy halk, tényleg nem riadnak fel rá, és a macska is nagyon jól viseli, nem menekül hanyatt-homlok, ha bekapcsolom. Birizgálja a fantáziámat, hogy kipróbáljam orrszi-porsziként is, de amióta meg van, azóta szerencsére nem volt rá szükség, így ez még várat magára, és őszintén remélem, hogy még jó sokáig így is lesz.

dibea t6 8

És hogy miért nem fogok mégsem megszabadulni a régi, hagyományos porszívómtól? Ahogy számítottam is rá nem egy erőgép. Egyáltalán nem kell attól tartani, ha véletlenül rászaladok vele a macska farkára, akkor becuppantja az egész jószágot. Sajnos egy kiadós szőnyeg vagy kanapé porszívózásra nem alkalmas Dilby, mi több a hajópadló rései közül sem tudja maradéktalanul kiszippantani a koszt, ezért a nagytakarításokhoz mindenképpen a régi porszívómat fogom használni. Viszont arra, amire én szerettem volna, tökéletes! Nap végére nem gázolunk térdig a kenyér, keksz és egyéb ropogtatni valók morzsáiban, felmosás előtt is előszeretettel használom, és mondanom sem kell, mennyire hasznos a téli fűtési időszakban a vírus módjára szaporodó porcicák elleni harcban.

dibea t6 9

Összességében ez egy nagyon szuper kis gép, az én várakozásaimat felülmúlta, naponta többször is leakasztom a falról, sokkal egyszerűbb és alaposabb, mint a söprögetés. Ezért Bátran ajánlom minden házitündérnek, kisgyerekes, kisállatos családokba kiváló ajándék, de szerintem derékfájós nagymamák is örülnének a modern kor eme vívmányának.

Ha megtetszett a porszívó, akkor ide kattintva tudod megvásárolni: Dibea T6 akkumulátoros porszívó

Ne feledd, szállításnál válaszd a Priority Line-t, hogy ne kelljen vámot és ÁFA-t fizetned!