A Xiaomi Redmi 6 ellenfele, de olcsóbb, jobb a kamera,a kijelző és a processzor, több a memória és nagyobb az akkumulátor.

CUBOT X19 telefon bemutató – A Xiaomi Redmi 6 előre köszön neki


 

Bevezető

A Cubot készülékei az elmúlt egy évben óriási fejlődésen mentek keresztül. A cég továbbra sem a felső kategória meghódításán dolgozik, céljuk sokkal inkább az, hogy az alsó kategória közepén és a középső alján hasítsanak ki minél nagyobb szeletett a piacból. Már most nyugodtan mondhatjuk, hogy ez sikerül is neki, hiszen a tavalyi évben két telefonjuk is járt nálunk, az egyikről részletes cikk is született. Ez volt a Cubot Power, ami egy hagyományos telefonhoz közelítő méretű házban egy bitang erős akkumulátort hordozott, ráadásként pedig meglepően nagy, 128 GB-os háttértárat kapott. Ezek tényleg jól sikerült készülékek voltak.

cubot x19 3

Ha a Cubot készülékeiről esik szó két negatívumot szoktak felhozni. Az egyik a szoftverfrissítések hiánya, a másik a kamerák minősége. Szerencsére az első pont esetében is javulást látunk, immár jönnek a frissítések, még ha nem is olyan számban, mint egy erős közép vagy felsőkategóriás telefon esetében. Ebben segít, hogy egyre többször találkozunk a készülékeken az Android “gyári” verziójával.

A második pont esetében készültem némi magyarázattal, le akartam írni, hogy a rossznak mondott Cubot kamerák mennyivel jobbak egy néhány éves csúcs iPhone kameránál, de aztán körülnéztem a neten, és találtam teszteket az X19-ről, amiben nagyfelbontású fotók is voltak. Nem túlzás állítani, hogy azóta is az államat keresgélem. A javulás a tavalyi szintről valami egészen elképesztő, annyira az, hogy ezeket a kamerákat egyáltalán nem kell mentegetni, nem kell kifogásokat keresnünk arra, hogy miért olyanok amilyenek. Ezekből a tesztképekből beszúrok majd néhányat teljes méretben is a cikkbe, látni fogjátok miről beszélek.

A lényeg tehát, hogy a Cubot, az X19-el egy nagyon versenyképes, sőt talán túlzás nélkül mondhatjuk verhetetlen készüléket kínál a vásárlók számára, ezzel komoly kihívást állíja a többi gyártót. Az árát tekintve belépőszintű hardverrel szerelt mobilt várnánk, amit komoly megkötésekkel tudunk csak használni, de a specifikációt tekintve meglepve tapasztaljuk, hogy egy nagyon korrekt vasat raktak össze a mérnökök, és mindezért alig kell 30 000 forintnál többet letennünk az asztalra. De legyen is vége a bevezetőnek, lássuk inkább a részleteket!


 

Külcsín

A Cubot X19 nagy telefon benyomását kelti, pedig az új készülékek többségénél kisebb, kompaktabb méretű. Az oldalkeret fényes, de ami ennél sokkal fontosabb fémből készült. A hátlap mind a négy oldalán ívelt, a középpont felé vastagodó a ház. Ezt az íveltséget megtaláljuk az előlapon is, itt 2,5 D-s üveget találunk, aminek gyártója nem ismert. Napjaink telefonjainál egyre jobban terjedő trend a színátmenetes hátlap. Ez élőben tényleg nagyon jól mutat, kár, hogy a fizikai behatásoktól védő hátlapok ezt általában elrejtik szemünk elől. Ennek ellenére a Cubotnál is úgy gondolták, hogy érdemes lesz a kínálatban egy ilyen mobilt is bemutatni. Vásárláskor a szín tekintetében két opció közül is választhatunk, amiből az egyik az említett népszerű, színátmenetes, Twilight (lila-kék-zöld) fantázianevű, a másik a szolidabb fekete lehet.

Cubot X19 2

Ahogy említettük a fizikai paramétereket tekintve az X19 elmarad a friss trendektől, igaz csak egy kicsivel. Ez az elmaradás ráadásul sokaknál inkább pozitívum lesz, mert az egyre terebélyesedő mobilok egyre használhatatlanabbak is, egy kézzel legalábbis mindenképp. A kompakt méret az X19 esetén 155,06 x 74,67 x 9,55 milliméter kiterjedést jelent, amihez 175 grammos tömeg társul. A kisebb készülékházba kisebb kijelző fér csak el, ami ebben az esetben egy 5,93 colos képátlójú. Bár az alsó és felső keret kicsit vastagabb, mint egy csúcstelefon esetén a kijelző-előlap arány kategórián felüli, 78,63 százalékos. Ami még a külsőhöz tartozik és lényeges, hogy a kijelzőn nincs notch, így az nem takar ki egyetlen pixelt sem a panelból.

cubot x19 4

A telefon külsejéről összességében elmondható, hogy nagyon jól sikerült, mutatós, és a szokásosnál véleményem szerint használhatóbb méretű, szégyenkezni pedig biztos nem fogunk miatta, ha társaságban elő kell vennünk zsebünkből.


 

Belbecs

Processzor

Az alsó kategória tetején illetve a középkategóriában már elvárható a nyolcmagos processzor. Szerencsére egyre több telefonban találkozunk a modernebb egységekkel, így van ez az X19 esetén is. A központi egység a nagyjából egy éves Helio P23, ami MediaTek produktum. Ez a lapka teljeskörűen képes kiszolgálni napjaink igényeit, legyen szó multimédiáról, különböző rádiókról vagy akár a képfeldolgozó egységről.

cubot x19 7

A Cubot X19-ben található  Helio P23 processzora nyolc maggal gazdálkodhat, ezek két fürtben helyezkednek el. Az alsó csoportban négy darab ARM Cortex-A53 dolgozik 1,65 GHz-es maximális órajelen, míg a másik csoportot négy darab 2,3 GHz-en működő ugyancsak ARM Cortex-A53 alkotja. Sokszor fel szokták tenni nekünk a kérdést, mire jó ez a sok mag egy telefon processzorában. Szerencsére erre a kérdésre is rendelkezünk kimerítő válasszal, hiszen olvashattok nálunk egy részletes cikket a témáról ITT.

cubot x19 10

A Helio P23-ról, illetve a benne lévő processzorról tudhatjuk, hogy 16 nanométeres csíkszélességen készül, 64 bites és támogatja az ARMv8_A utasításkészletet. A proci mellett a lapkában találjuk az integrált GPU-t, vagyis a grafikai műveletek gyorsításáért felelős hardvert. Ez ebben az esetben egy kétmagos, 700 MHz-en működő ARM Mali-G71 MP2 típusjelű megoldást, ami véleményünk szerint ebben az alsó-középkategóriás SoC-ba teljesen megfelelő teljesítményt nyújt. A P23-ba integrált memóriavezérlő kétcsatornás LPDDR4X memóriákat kezel, ebben a telefonban 4 GB-ot találunk. A memória órajele 1600 MHz. A most bemutatott telefonban 4 GB a RAM kapacitása, emellett pedig nem kevesebb, mint 64 GB eMMC 5.1-es technológiára épülő beépített háttértárat találunk. Ezt memóriakártyával bővíthetjük, a maximálisan128 GB kapacitású memóriakártyával.


 

Kijelző

Feljebb már olvashattatok a kijelzőről, de most kicsit bővebben is beszéljünk róla. A Cubot X19 egy 5,93 colos, 2:1-es oldalarányú FHD+ kijelzővel rendelkezik, aminek felbontása 1080 x 2160 pixel, a pixelsűrűség pedig 407 ppi. A gyártó a telefon vastagságának csökkentése érdekében a GFF technológiát használja. Ez lényegében egy többrétegű fóliát takar, amiben két réteg PET-fólia (az egyik réteg a horizontális a másik a vertikális érintőelektródákat tartalmazza), közöttük pedig optikailag teljesen víztiszta ragasztó található. Ezzel az eljárással sokat tudnak a gyártók a készülék vastagságán spórólni, lényegében egy egységgé téve a kijelző panelját, az érzékelőszenzorokat tartalmazó fóliákat és a felettük feszülő üveget.

cubot x19 8

Bár a kijelzőnél használt IPS technológia kontraszt tekintetében elmarad a manapság divatos (és drága) AMOLED mögött, azért szégyenkezésre nincs oka. A gyártó 450 cd fényerőt ad meg 1300:1-hez kontraszt mellett. A független tesztek szerint ezek az értékek nemhogy stimmelnek, de a panel, illetve a háttérvilágítás némileg túl is teljesíti őket. A maximális fehér fényerő 664 cd, a maximális kontrasztarány pedig 1520:1-hez. Nyugodtan kijelenthetjük, ahogy a 150-160 dollár alatti telefonok között a Cubot X19 fényereje kiemelkedően, párját ritkítóan jó! Ráadásként említésre méltó a beépített kijelző színhűsége is, ami függetlenül a háttérvilágítás erősségétől hűen adja vissza a színeket. Ugyan így dícsérik a kijelzőt a háttérvilágítás egyenletessége miatt, sehol nem találkozunk fényesebb vagy sötétebb részekkel.

Összességében elmondható, hogy a Cubot X19 nem csak az árához képest remekel a kijelző területén, hanem bőven megfelel az egyel magasabb, 200 dollár környéki árkategóriának is. Ez komoly piros pontot érdemel majd az értékelésnél!


 

Kamerák

A bevezetőben már említettük a kamerákat, de nem árt itt is egy részletesebb bemutató. A Cubot X19 három kamerával rendelkezik, ezek a megszokott elrendezés szerint találhatók a telefonon, egy elől, kettő hátul.

A leglényegesebb ezek közül a hátlapi főkamera, ami egy Omnivision OV16880 PureCel Plus érzékelőt kapott. A szenzor fizikai méreteit tekintve 1/3.06 inches átlójú, a pixelek mérete 1,029 mikrométer, a felbontása 16 megapixel. A szenzor a modern színszűrő és elválasztó technológiák (BCFA, DTI) révén csökkenti a pixelek közötti elmosódást és remek jel-zaj arányt produkál mind képek, mind videók készítése közben. A szenzor felett egy öt tagból álló lencserendszert találunk f/2.0-ás rekeszértékkel. A főkamera mellett egy 2 megapixeles segédkamerát is kapunk. Ez valószínűleg egy interpolált VGA felbontású Galaxy Core GC0310-es egység, ami csak a mélységelmosásnál kap szerepet. A képek és videók készítését egy hátsó LED-vaku és gyors autofókusz segíti. A készíthető képek maximális felbontása 4608 x 3456 pixel, a maximális videó felbontás 1080p 30 képkocka per másodperc mellett.

cubot x19 11

A telefon szelfi kamerája egy 8 megapixeles Sony IMX219 EXMOR szenzort használ, felette egy négylencsés szerkezettel, ami f/2.2-es nyílással dolgozik. Itt a maximális képfelbontás 3264 x 2448 pixel, a videofelbontás itt is FHD, vagyis 1920 x 1080 képpont.

A telefonban az alap Android kameraszoftver dolgozik, a megszokott beállítási lehetőségekkel. Emiatt erről most nem értekezünk bővebben. Sokkal érdekesebbek a tesztképek!

Ahogy a bevezetőben is írtam, a képek láttán konkrétan az államat keresgéltem. Nem, egyáltalán nem állítom, hogy nem láttam ezeknél jobb, telefonnal készült képeket, de azt mindenképpen, hogy abban az árkategóriában ahol az X19 mozog ez a minőség egyáltalán nem megszokott. Sőt, nyugodtan merem állítani, az egyel drágább szegmenseben is jónak tartanám. A fejlődés pedig tényleg szembetűnő a korábbi Cubot típusokhoz képest. A színek szépek, valósak, a képek nincsenek túlszaturálva. Ha nagyon szöszálhasogató szeretnék lenni, akkor talán annyit meg lehet említeni, hogy a fotók élessége a peremük felé alig észrevehetően tompul, a sarkokban kicsit pixelesebbnek tűnik, de ezeket leginkább csak a 4K monitoron teljes méretben, a hibák után kutatva vettem észre.

 

cubot x19 tesztkep 1 kcubot x19 tesztkep 2 kcubot x19 tesztkep 3 k
cubot x19 tesztkep 4 k cubot x19 tesztkep 5 k

 

Bár rossz fényviszonyok között készült képet nem találtam, a kamerarendszert ismerve borítékolható, hogy meg sem fogja közelíteni a három-négyszer ennyibe kerülő konkurensek minőségét. Bár dupla kamerát találunk hátul, a segédkamerának nincs szerepe az elkészült képeknél, kivéve persze az említett mélységelmosást, így ez a megoldás nem lesz képes arra, hogy rossz fényviszonyok esetén besegítsen a főkamerának. További szócséplés helyett nézzétek meg a képeket és a teszt videót, amik a device specifications nevű oldalról származnak!

 


 

Egyéb képességek

cubot x19 6

Végezetül röviden foglaljuk össze a Cubot X19 egyéb képességeit. A telefonban találunk a helyzetmeghatározáshoz GPS és GLONASS támogatást, a vezeték nélküli kapcsolatokhoz pedig wifit és Bluetooth-t. Előbbi a 802.11 n szabványt támogatja, ezt pedig kétcsatornás módban is, vagyis a hagyományos 2,4 GHz mellett használhajuk a modernebb 5 GHz-es sávot is. Utóbbi, vagyis a Bluetooth egy 4.2-es szabvány szerinti megoldás. A szélessávú internet elérése használt CAT 6-os LTE rádió felfelé 51- lefelé 301,5 megabites sebességre képes, és természetesen támogatja a hazánkban használatos B20 800 MHz-es sávot.

cubot x19 5

Kapunk szenzorokból is bőven, találunk a közelségérzékelőt, gyorsulásmérőt, iránytűt, giroszkópot, és természetesen nem maradhatott ki az ujjlenyomat érzékelő sem. A beépített Lítium-polimer akkumulátor kapacitása 4000 mAh, ennek töltését a 2.0-ás USB Type-C csatlakozón keresztül végezhetjük. Mivel a telefon az Android módosítás nélküli, 8.1-es Oreo rendszerével kerül forgalomba számíthatunk az OTA-n keresztüli frissítésekre, így várhatóan megkapjuk hozzá az Android 9-es frissítést is.

cubot x19 2


 

Összegzés

Azt hiszem a fentiekből világosan kiderült, hogy ez a telefon, a Cubot X19 egy rendkívül jól sikerült mobil lett. Megvan benne minden, amit egy modern telefontól elvárhatunk, nem leszünk erőnek sem híján, ráadásul jól is néz ki. A kamerarendszer és a kijelző egyértelműen kiemelkedő a kategóriájában, sőt, nyugodtan mondhatjuk a drágább készülékek között is megállja a helyét.

Ahogy a cikk elején írtuk képességek terén a Xiaomi Redmi 6 áll közel hozzá, de képességekben a Cubot mérföldekkel jobb. A Redmi 6 olcsóbb, 3 GB memóriával szerelt változata is drágább 20 dollárral, miközben itt 4 GB memóriát találunk. A kijelző a Xiaominál csak 1440 x 720 pixeles, vagyis HD, a Cubot X19 FHD, vagyis 2160 x 1080 pixeles. Modernebb a kameraszenzor a Cubotban, ráadásként pedig a központi egység is fiatalab egy évvel. Végezetül a Xiaomi Redmi 6 akkumulátora csak 3000 mAh-, míg a Cubot X19-é 4000 mAh kapacitású. Az egyetlen pozitívum a Xiaominál (de ez is izlés függő) MIUI rendszer, ezt én jobban szeretem, mint a gyári Androidot.

cubot x19 9

Végezetül még egy fontos dolog, amiről nem szóltunk, a Cubot X19 ára. Azt hiszem nyugodtan ki merem jelenti, hogy ez lesz a hab a tortán! A telefon bevezető akciója most indult, így a múlt héten még 170 dollárért árult telefont  febuár 18 és március 10 között 120 dollárért tehetjük kosárba, ami a napi árfolyamtól függően nagyjából 34 ezer forintos árat jelent. Azt hiszem nem kell különösebben ecsetelnünk, hogy mennyire kevés pénz ez ezért a telefonért. Talán nem túlzás, hogy jelen pillanatban nem sok hasonló ár-érték arányú mobil van a piacon, ha van egyáltalán még ilyen. Ha a tavaszra új telefon bszerzését tervezted, akkor gondolkodj el ezen a mobilon, mert ennyi pénzért másik ilyet nem fogsz találni.

Cubot X19 3

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szerencsésebbek 60 dollárért (~17 000 forint) vehetik meg a Cubot X19-et. Február 18 és 22 között minden nap az első 10 vásárló a GBCBBX19 kuponkódot használva ennyire olcsón szerezheti meg. Ehhez nem kell mást tennetek, mint hogy ezeken a napokon délelőtt 11-kor órakor az első 10 vásárló között legyetek. Nem lesz könnyű, sokan próbálják majd meg a 60 dolláros árat megcélozni. Ha nem sikerül akkor se keseredjetek el, mert a bevezető akció 120 dollárja (~ 34 000 forint) is remek ár!


A telefont itt tudod megvásárolni: Cubot X19 – 4/64 GB

A bevezető akcióról bővebb információt itt találsz: Cubot X19 bevezető akció

Ne feledd, szállítási módként a Priority Line-t válaszd, amivel vám és ÁFA mentesen vásárolhatod meg a mobilt!