Bevezető gyanánt elárulok nektek egy apró műhelytitkot: nem olyan nagyon rég, ha nem is vérre menő, ám azért valamilyen szinten mégiscsak vitának nevezhető eszmecserét folytattunk arról, hogy vajon van-e még igény a hagyományos telefonokra. 

Ioutdoor T1 – a klasszikus mindent visz?

Nos, én azon az állásponton voltam, hogy igen, ezek a készülékek sosem fognak kihalni, függetlenül attól, hogy manapság milyen nevetséges összegért vásárolhatunk okostelefont – az mondjuk ismét vita tárgya lehetne, hogy egy belépőszintű modelltől milyen felhasználói élményt kapunk. Ebből már nem nehéz kitalálni, s3nki kolléga az ellentábort képviselte, szerinte itt már semmi olyannak nem terem babér, ami nem az okos jelzővel fut. Mivel elmúltak már azok az idők, amikor délben a főutcán egy pisztolypárbaj keretében dőltek el, illetve meg a szereplők és az érvek, ennél fogva arra jutottunk, hogy a szócséplés helyett ideje a tettek mezejére lépnem! 

Előzmények

Tehát akkor a szóban forgó kérdés/felvetés („van még igény a hagyományos telefonokra?”) boncolgatásához szükséges lesz egy megfelő telefont találni, enélkül még a tudomány jelenlegi állása szerint sem lehet telefontesztet készíteni – avagy Rejtő Jenő után szabadon. Természetesen a kedvező ár ezúttal is kiemelt szempont volt, ezenfelül egy lehetőségekhez mérten „sokoldalú” példányt akartam beszerezni, majd később kifejtem ennek miértjét. Egy egészen friss modellen akadt meg a szemem, habár az ilyesmi manőver mindig rejt magában némi kockázatot, hiszen 5-10 vásárlói vélemény után erősen zsákbamacska jellege van a dolognak. Kockázat nélkül nincs győzelem – jelentsen is ez ebben a helyzetben bármit –, úgyhogy bekerült a kosárba az Ioutdoor T1 névre keresztelt szerzeménye.

iotdoor t1 doboz

Teljes specifikáció

Termék adatai

Típus: Ioutdoor T1
SoC: MTK6261A, 533 MHz, egymagos
RAM: 32 MB (?)
ROM: 32 MB (?)
Bővítés: TF kártya 32 GB-ig
Akkumulátor: 2100 mAh (cserélhető, 3-4 hét üzemidő)  

Nyelvek: English, Russian, French, German, Spanish, Portuguese, Italian,
Polish, Turkish, Romanian, Czech, Magyar

Adatlap: Link

KijelzőKépernyő: 2,4 col, QVGA
SzolgáltatásokFM-rádió, MP3, MP4, hangrögzítés, zseblámpa, naptár, világóra, GPRS, SMS, MMS,
képnézegető (BMP,GIF,JPEG,PNG) 
KameraHátlapi kamera: 2 MP (szerk. véleménye: jobban jártok egy tollal és papírral)
Hálózat2G GSM:
850 MHz / 900 MHz / 1800 MHz / 1900 MHz
Kapcsolatok

Bluetooth 3.0 

Méretek és tömeg

13,20×6,27×1,88 cm és 148 gramm

Csomag tartalma

1×Ioutdoor T1, USB kábel, USB-töltőfej (1,0 amperes), csavarhúzó, angol használati útmutató

Külső

Mit is várhatunk el egy hagyományos telefontól? Nos, ez számottevően attól függ, hogy pontosan milyen számot látunk az árcédulán; ez aktuális hősünknél 29,99 dollár volt a Gearbesten. Ennyi pénzből kétségkívül itthon is akad már néhány jelölt, tehát mindenképpen szükséges felmutatni néhány olyan extrát, ami kiemeli a kütyüt a tömegből. Az Ioutdoor T1 első pillantásra felfedi képességeinek derékhadát; a készülék egy megerősített kivitelű jószág, IP68-as védettsége okán teljes mértékben védett por ellen és víz alatt is folyamatosan használható – elvileg 30 percig bírja 1,5 méter mélyen. A mechanikai szilárdság is ígéretesnek tűnik, 2,0 méteres magasságig bármilyen szögből bírja az esést – állítólag. A formatervezése legalábbis elég meggyőző, a fekete-piros szín igazán vagány megjelenést kölcsönöz, a T1 fogása is egészen jó – mondjuk, van is mit fogni rajta. Értelemszerűen a szálkásítás nem múlt el nyom nélkül más téren sem, a cucc tömege közel 150 gramm, apróságnak semmilyen tekintetben sem nevezhető: 13,20×6,27×1,88 cm-es.

t1 promo

A robusztus, markáns vonalakkal operáló előoldalon egy 2,4 colos, 320×240 pixels (QVGA) kijelző lakozik. Meglepően minőségi darab, napfényben is jól olvasható, még kijelzővédő fólia is volt rajta – apró figyelmesség, de nekem tetszett. Buta telefon lévén a T1 nyomógombos, a strapatelefon léte itt is nagyon érződik rajta, ugyanis igen tisztességes erővel kell nyomkorászni a gombokat rajta. Szokás szerint a világítást a 0-s billentyűvel tudjuk aktiválni, a bekapcsológomb pedig a hívás elutasítása, szóval ezen a téren minden a helyén van.

A hátlap váratlanul izgalmasra sikeredett, legalábbis az feltétlenül érződik rajta, hogy akartak némi életet csempészni bele: egy gigantikus, két csavarral rögzíthető akkumulátor-fedél, a „2,0” megapixeles kamera, vaku, hangszóró és egy mutatós logó. Az aksit nekünk kell majd beszerelnünk, és ez bizony valamicskét nehezebb művelet lesz attól, mint amit manapság megszokhattunk; a fedlap az IP68 miatt gumis szigetelést kapott, egyszóval elég jó fellépéssel kell majd rászorítanunk a telefonra. Egy tipp: a mellékelt csavarhúzót nagyon gyorsan, nagyon messzire dobjuk el, mert azzal garantált a kínlódás! A T1 dual SIM-es, microSD kártyákat 32 GB-os méretig képes fogadni, a hátoldalt pontosan 10 csavar rögzíti.

IMG 20180705 104213IMG 20180705 104120

Belső

A cucc lelke egy MediaTek MTK6261A központi egység, mely elméletileg 533 MHz-en ketyeg. A chip gyakorta tűnik fel okosórákban, ami egyszerre ébreszt kellemes és ijesztő gondolatokat – fogyasztás és teljesítmény. A gyártói oldal szerint a RAM mérete 128 MB, a ROM pedig 32 MB, nekünk mind a két érték elég gyanús, de végül is ez egy ilyen jellegű készüléknél nem igazán húsbavágó. Annyi bizonyos, hogy legalább egy kisebb memóriakártyát érdemes beletenni, hiszen a szabadon felhasználható „tárhely” mérete 6-7 MB. Nem mellesleg akármi is lakozik a cuccban, a T1 annak rendje és módja szerint pillanatokon belül reagál mindenre, a be- illetve kikapcsolás szó szerint másodpercek kérdése.

door t1

Szoftver

Az egyik legrázósabb pont (a kamera után), gyakorlatilag önmagában mit sem ér a megfelelő vas, ha az azt megdolgoztató rendszer nincs a helyzet magaslatán. A helyzet ezen a téren összességében elég jónak mondható, nyilván egynéhány kisebb döccenő azért akadt. A menürendszer 4×3-as kiosztású, a következő pontokból áll:

  • Telefonkönyv
  • Üzenetkezelés
  • Hívásközpont
  • Fényképezőgép
  • Multimédia
  • Lejátszó
  • Fájlkezelő
  • Felhasználói profilok
  • Szervező
  • Szórakozás és játékok
  • Beállítások
  • Szolgáltatások

A magyar fordítás közel teljes, pár hely akad csak, ahol angol szöveggel találkozhatunk. Van automatikus hívásrögzítés, az FM-rádió füles nélkül(!) is működőképes, akad még ébresztő (5 időpontra állítható), számológép, zenelejátszó, képnézegető, világóra, naptár és egy szem játékot is kaptunk (a Snake modernebb kivitele). Animációk és felesleges csicsa sehol – mégiscsak munkagép lenne –, véleményem szerint a menürendszer legfeljebb 2-3 nap után garantáltan kiismerhető/megszokható. Az elég egyértelműnek tűnik, hogy a rendelkezésre álló képernyőterületet mindenképpen ki akarták tölteni, egyik-másik menü indokolatlanul nem került besorolásra – pl. a „Lejátszó” logikus helye a „Multimédia” alatt lenne, nem pedig a főmenüben. Elsőre kissé furcsa, de azért könnyen megszokható, hogy a hívás elutasítása egyúttal a billentyűzár aktiválására is szolgál.

t1 specs

Néhány apróság, ahol érződik a felületes tesztelés: pl. a szundi funkció elveszti az időre vonatkozó beállításokat, ha a telefont időzítve kikapcsoljuk – a riasztás ettől még működik –, az FM-rádió hangerőszabályzása finomabban is léptethetne, a kamera gyárilag a legalacsonyabb képminőségre volt hangolva és a gyorsbillentyűket (funkció-hozzárendelés az első öt gombra) pedig sehogy sem sikerült működésre bírnom. Az automatikus be- és kikapcsolás meg működik, csak azt nem igazán értem, hogy miért játssza le a csengőhangot minden kikapcsolás előtt? Ilyenformán sajnos nem tudjuk úgy beállítani a telefont, hogy éjjel kikapcsoljon, reggel meg vissza, hiszen az egyúttal riasztásként is funkcionál, amiben nyilván nem lesz köszönet az éjszaka kellős közepén.

IMG0002AIMG0003A 1
IMG0004AIMG0005A

Kamera

Van, de inkább ne lenne. Vegyétek úgy, hogy nincs is! Remélem, hogy nem épp kaja után vagytok, ezek a képek ugyanis garantáltan gyomorforgatóak lesznek – kattintás csak saját felelősségre! Az vitathatatlan, hogy a 2,0 megapixeles felbontás interpolációval érhető el, ám a látottakra így sincsenek szavak. Komolyan azt hittem, hogy valamilyen beállítást elmókoltam, esetleg ráhúztam az olajfestmény effektezést, mert ez így ebben a formában egy vicc. Nincs mit szépíteni a dolgon, az Ioutdoor ezen a ponton rútul elhasalt. 

A fentiek után egyszerűen nem találok magyarázatot arra, hogy a gyártó mégis milyen okból kifolyólag rakott vakut a hátlapra. Igen, jól olvastátok, ez a „HD-kamera” villanófénnyel lett megtámogatva. Minden kétséget kizáróan azért, hogy így éjszaka is jó képeket tudjunk lőni…  szarkazmus mód ki. Semmi gond, biztos jó lesz zseblámpának. Nos, nem, mert erre a célra csak a T1 tetején lévő LED-et használhatjuk.

Kíváncsiságból lőttem pár képet a gyári beállításokkal is, ami a létező legalacsonyabb képminőséget nyújtotta… aztán töröltem ezeket, mert erre még nincs felkészülve az emberiség.

t1 menut1 menu 01

Használat és összefoglalás

A gigantikus akkumulátor jól vizsgázott, a készenléti idő használattól függően valahol 3-4 hét(!) környékén lehet – 0 és 100% között járatva talán még egy picivel több is kihozható. Érdemes megjegyezni, hogy pl. a Gearbesten is látni fogtok olyan készülékeket, melyek papíron sokkal nagyobb aksival lettek szerelve, mint jelen hősünk. Ebben nincs semmi meglepő, ugyanis a gyártók ezen a ponton erősen hajlamosak a nagyotmondásra, alant mutatom a személyes kedvencemet! 

a lol

Szerintetek ennek mennyi valóságalapja lehet egy 22 dolláros telefonnál? Az Ioutdoor mindenesetre nem ment bele ebbe a marhaságba, az üzemidő így is önmagáért beszél.

A hangminőséggel nincsenek problémák, a hangszórók kellő erősségűek – csutkára tolva persze hajlamos a torzításra –, a T1 beépített antennája tényleg kiváló, a hívások minőségével kapcsolatosan nem találtam kivetnivalót, szóval szépen megugorja a kötelezőket. A Bluetooth is jól működött az adatátvitelnél (a korábban bemutatott DG530 és a MacaW TX-80 is szuperált vele), a hatótávja viszont mindösszesen 5-6 méter körül mozog. Elismerésre méltó, hogy a kijelző szabadtérben is egészen könnyen olvasható, nekem személy szerint a gombok nyomáspontja kicsit már túlságosan is kemény, de kétkezi munkás kéznek valószínűleg pont tökéletes.

Tehát mire is jutottunk az Ioutdoor T1-gyel? Egy szimpatikus strapamobil, mely közel tökéletes magyarsággal „köszön vissza” ránk. Szoftveres téren akadnak megkérdőjelezhető megoldásai (szundi, hangjelzés automata-kikapcsolásnál, az időzóna-frissítés meg tudja kavarni a „lelkivilágát”), a kamera pedig messzemenőkig a felejtős kategóriát erősíti, ezzel viszont tényleg minden rosszat elmondtunk róla, ami a bő hónapos tesztelés során felmerült. Nagy kár a kihagyott power bank funkcióért, mert ilyenformán javult volna a sokoldalúság, viszont ezzel együtt is bőven vállalható az összkép. Véleményünk szerint a T1 jó választás lehet azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag csak a hagyományos vonalon szeretnének mozogni, megerősített szerkezete és kellemes méretű akkumulátora miatt úgy gondoljuk, hogy a megbízhatóságával kapcsolatosan nem lesznek bökkenők. Az a tény, hogy gond nélkül használható volt egy vezeték nélkül fejhallgatóval és egy szintén zsinórtalan hangszóróval elgondolkodtatott, tudniillik itt van az FM-rádió, mely rendhagyó módon a füles csatlakoztatása nélkül is működőképes. A dolog tehát adja magát, egy kellő méretű SD kártyával hordozható zenelejátszóként is bevethető a cucc, ennek hiányában pedig még mindig ott a rádió. Személy szerint nekem határozottan tetszik a készülék, az viszont egyéni mérlegelés kérdése, hogy a szoftveres hiányosságai és az apró kiforratlansága felett mennyire lehet szemet hunyni. Nekem ezek nem okoztak álmatlan éjszakákat, úgyhogy a T1 nálam maradt. Ez nektek olyan szempontból előnyös, hogy így könnyen tudok felelni a felmerülő kérdésekre, nekem meg azért jó, mert lett még egy pöpec telóm.

Most pedig térjünk vissza a kiinduláshoz; van még igény a hagyományos telefonokra? Én úgy vélem, hogy némi plusz funkcióval kiegészítve (Bluetooth, rádió, zenelejátszó, hangrögzítő, lámpa stb.) igen, de az lesz a legjobb és a leghitelesebb, ha ezt a fenti sorok áttanulmányozása után Ti válaszoljátok meg! A magam részéről zárásként ennyit akartam még megosztani veletek:

ajanlott v1

Ioutdoor T1 – a klasszikus mindent visz? 1

Az Ioutdoor T1 a Gearbesten jelenleg is megvásárolható (katt a képre!), az ára mindösszesen 32,28 dollár (akciós!). Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!