Tökéletes, pihentető fény az asztalodra.

Bevezető

Nagyjából egy évvel ezelőtt, 2016 novemberének első napjaiban érkezett a hír, miszerint a Philips Lighting és a Xiaomi partnerségre lépnek az otthoni világítás, pontosabban az okos otthonokhoz kapcsolódó világítási megoldások területén. A közös munkából a fejlesztést és a gyártást a Philips Lightning vállalta magára, mivel már akkoriban is túl voltak jó néhány hasonló, és kimondottan sikeres terméken, míg a Xiaomi adta az okostelefonokra elérhető Smart Home platformot és a kereskedelmi, értékesítési tapasztalatát. Napjainkra ennek az együttműködésnek számtalan előnyét élvezhetjük, hiszen minden korábbinál olcsóbban juthatunk a fejlett okos otthonokban nélkülözhetetlen technológiákhoz a világítás terén.

Egy cikkünkben már találkozhattatok a két cég egy közös produktumával, ami egy RGB ledekre épülő okoségő volt. A mostani cikk témája, ahogy az a címből is látszik egy asztali lámpa lesz, ami nem csak okos, de nagyon szép is.

6.jpg

Ezt a lámpát nem a teszt miatt vásároltam, de nyilvánvaló volt, ha megérkezik, írni fogok róla. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert most, hogy egy ideje használom/juk, pontosan be tudok számolni arról, hogy milyen képességek alapján választottam ki, és mennyire igazolta az elvárásaimat a specifikáció alapján elképzelt működés.

Nos, a vásárlásnak legalapvetőbb oka az volt, hogy az előző lámpám talpa eltört. Nem mai darab volt, amikor sok évvel ezelőtt megvettem modernnek számított, hiszen halogén égő szórta a fényt a kor lámpáihoz mérten apró fejből. Szerettem a barátságos meleg fényét, és elképzelni sem tudtam, hogy egyszer egy hidegfényű LED-lámpára fogok váltani.

A lámpa kiválasztásánál a következő szempontok alapján kerestem:

  • megfelelően semleges fényt adjon
  • megfelelő erősségű fényt adjon
  • minél nagyobb tartományban állítható legyen a fényerő
  • szemkímélő legyen
  • hosszú nyaka legyen
  • lehetőség szerint Xiaomi legyen, hogy a már használatban lévő Smart Home alkalmazással ezt is vezérelni tudjam

Ahogy feljebb olvashattátok a Xiaomi több féle Philips által fejlesztett terméket is forgalmaz, íróasztalra való lámpából is van választék. Ami miatt emellett döntöttem az egyértelműen a fényerő és a 4000 kelvines színhőmérséklet volt.

Külső és működés

Ez a lámpa volt az első Xiaomi termék, ami nem fehér dobozban érkezett hozzám. A teljesen hagyományos kartonon a Philips neve volt, ami, mivel a bevezetőben leírt együttműködéssel tisztában voltam nem hozott zavarba.

Kicsomagolva egy pont annyira kecses és szép lámpát tartottam a kezemben, mint amire a fényképek miatt számítottam. A kerek talp 18 centiméteres átmérővel rendelkezik, nem túl nehéz, de annyira azért mégis, hogy a lámpa ne tudjon felborulni. A talpból egy … centiméteres láb nyúlik ki, azon egy hajlákony nyak, majd végül a … centiméteres fej, amiben nem kevesebb, mint negyven darab LED működik.

A lámpa áramellátása hagyományos, kettőhuszas konnektort igényel, a táp nem a talpban, hanem a zsinóron van. A lámpán a csatlakozót nem meglepő módon a talp hátsó részén kell keresnünk.

A Xiaomi Philips Eyecare érdekessége, hogy nem csak a fejrészen, hanem a talpból felfelé távozó állvány hátsó felén is találunk egy világítótestet. Ebben további 10 darab LED dolgozik, igaz, ezek valamivel erősebbek a fejrészben lévőknél, mert míg azok 0,12- addig ezek 0,24 wattosak.

2.jpg

A kezelőszervek a talp felső részén találhatóak. Természetesen minden érintés érzékeny, nincsenek már mechanikus kapcsolók. A bekapcsolás a bal szélső gombbal történik. Rögtön mellett találjuk a hátsó rész világításának kapcsolóját, utána pedig négy kiválasztható fokozatban a fényerő következik. Az utolsó választási lehetőség a szemkímélő állapot, ahol a környezet fényeitől függően változik a fényerő.

Applikáció

Ahogy egy Xiaomi terméknél illendő, ezt a lámpát is tudjuk a mobilunkról vezérelni. Ennek az opciónak sokkal kevesebb a létjogosultsága, mint például egy mennyezeti lámpánál, mert a használata közben amúgy is az asztalnál ülünk, semmivel sem bonyolultabb a talphoz, mint a telefonhoz nyúlni.

44.jpg22.jpg

A lámpa vezérléséhez a már megszokott Xiaomi Smart Home alkalmazást használhatjuk. A lámpánk az otthoni WiFi hálózaton keresztül csatlakozik a Xiaomi felhőszolgáltatásához. Bekapcsolás után a programban megjelenik a lámpa. Itt ki kell választanunk, hogy melyik WiFi-hez szeretnénk csatlakozni, meg kell adnunk a hálózat eléréshez a jelszót. Ezután a lámpa csatlakozik, bejelentkezik a hálózatba, azon keresztül a felhőbe és máris megjelenik az applikációban a működtetésre szolgáló felület.

33.jpg11.jpg

Ezen a felületen keresztül három fontos feladatot tudunk elvégezni. Változtatni tudjuk a fényerőt, de nem több fokozatban, hanem fokozatmentesen. Választhatunk előre definiált profilok közül, illetve beállíthatunk időzítést. Kiválaszthatjuk a hét minden napjára külön-külön a bekapcsolási és kikapcsolási időket, de úgy is dönthetünk, hogy minden nap, vagy csak minden munkanapon kapcsoljon be ütemezetten a lámpa.

Az applikáció felülete, ahogy a képeken is látszik borzasztó egyszerű, így a használat sem lesz nehézkes. Az egyedüli nehezítő tényező az, hogy a programnak nem minden részét fordították le angolra, néhol kínai szövegbe botlunk. Szerencsénkre ez a használatban tényleg nem akadályoz meg minket.

Tapasztalatok

A bevezetőben leírtam, hogy miért választottam ezt a lámpát, most az következik, hogy bevált-e. Szeretem a dolgokat rögtön az elején tisztázni, végtére is ez nem egy krimi, ahol izgulnunk kell az utolsó sorokig. A lámpa tökéletes!

Számomra a fényerő és a fény hőmérséklete azért volt fontos, mert ez a lámpa ajándék volt a páromnak, aki nagyon szeret és tud is rajzolni. Nem volt mindegy, hogy milyen fény mellett teszi ezt, mert egyrészről szeretném, ha kímélné a szemét, más részről, ha élvezné a rajzolást. Ezeknek a feltételeknek ez a lámpa tökéletesen megfelel!

5.jpg

A használat kapcsán elsőként az jut eszembe, hogy kényelmes, a másodikra, hogy szép, a harmadikra pedig, hogy nem értem, hogy lehet egy ledes lámpának ennyire hideg mégis barátságos, nyugtató a fénye. Egy picit sem bántja, sőt, kicsit olyan érzésem van a használata közben, mintha pihentetném a szemem. Ez számomra különösen fontos, mert a főállásom miatt csak esténként tudok cikket írni, így egyáltalán nem mindegy, hogy a fáradt szemeimet mivel kínzom még órákon át.

A telefonos alkalmazást, ahogy azt a fentiekből sejthetitek, ritkán használom. Az időzítést sem ezen, ha a mennyezetről lógó RGB ledes okoségőn használom, reggel az ébresztővel együtt kapcsol fel meleg sárga, narancsos fénnyel.

Mielőtt megérkezett nem nagyon értettem mi értelme van a hátsó fénynek. A képeken látszik, hogy a fejrész teljesen lehajtható, így ezt megtéve, a hátsó világítást bekapcsolva nagyon kellemes hangulatvilágítást kapunk. Sőt, ez a hátsó fény a normál használat közben is jól jön, vagy legalábbis én szeretem. Régen, gyerekkoromban szokás volt a televíziók mögé egy égőt tenni, hogy kevésbé bántsa szemet a TV éles fénye. Erről a lámpáról kicsit ez jut eszembe. Megvilágítja a lámpa mögötti teret, ezzel pedig nem egy éles határokkal rendelkező megvilágított területet kapunk, hanem az egész asztalon a fent már említett kellemes fény uralkodik.

Összességében tehát ezt a lámpát is könnyű szívvel ajánlom megvételre, mert reménykedem benne, hogy ahogy én, úgy Ti is tökéletesnek fogjátok találni.

Innen rendeltem: Xiaomi Philips Eyecare asztali okoslámpa

Jelenleg sajnos csak kínai dugóval kapható, de annyival olcsóbb, mint az EU dugós, hogy érdemes így megvenni és vásárolni hozzá egy olcsó átalakítót bármelyik hazai áruházban, vagy megrendelni azt is fillérekért a GearBesttől.

Részletes specifikáció:

  • Márka: Xiaomi (Philips )
  • Bemeneti feszültség: 100-240V
  • Teljesítmény: 10W
  • LED-ek száma: 40 x 0.12 W + 10 x 0.24 W
  • Fényerő: 1200LM
  • Hőmérséklet: 4000 K
  • Fény színe: Természetes fehér
  • Anyaga: Alumínium test, műanyag
  • Lámpa színe: Fehér
  • Képességek: App kontroll, állítható, érintésérzékeny
  • Felhasználási terület: Iroda, otthon
  • Termék tömege: 1 Kg
  • Termék mérete: 18 x 46,4 x 43,6 centiméter