Infokommunikációs eszközök vesznek körül, az egyszerű polgárból az internet előtt ülve már felhasználó lesz, és rögtön olyan nyelvi-technológiai közegbe kerül, ahol számtalan új kifejezés, nyelvhasználati forma ismeretét követeli meg tőle a környezet.
Az Infoszótár újdonsága a személetmódja: megteremti a kapcsolatot az informatika, a nyelvtudomány és a felhasználók között, vagyis közérthetően, tudományos pontossággal és érdekesen kíván magyarázatot adni a kifejezések jelentésére, a technológiai háttérre és a nyelvi, nyelvhasználati, szükség esetén a helyesírási háttér bemutatására. Így egyaránt használható értelmező szótárnak, olvasmányos, tájékoztató, ismeretterjesztő munkának és tudományos továbbgondolásra is alkalmas adattárnak.
Interjú Bódi Zoltán szerzővel az Infoszótár kapcsán (részlet):
Az Ön neve ismerősen cseng a rádióhallgatók előtt. Milyen műsorokat készít és mióta?
A Magyar Rádió Petőfi adóján már az 1990-es évek eleje óta megfordultam különböző műsorok környékén, de a legrégebben az 1995-ben indított MODEM IDŐK című műsornál vagyok állandó közreműködő.
Melyik a kedvenc kifejezése?
Több is van, hisz az évek során szabályosan beleszerettem az információtechnológia nyelvi világába. Az Infoszótár első kifejezése a lammer volt, ami az 1990-es évek végén a magyar nyelvhasználatban is elterjedt. Azt jelenti, hogy ’kezdő felhasználó’, ’ügyetlen, tapasztalatlan’, ’zöldfülű’. Hamar kialakult a rövidített alakjai is: láma.
Mit tart a legfurcsább írásbeli jelenségnek?
Az egyik ilyen már ősrégi kérdés. Az internet írásmódja. Jól mutatja ez a folyamat, hogy az írásszokást a megszokások, az automatizmusok nagyban befolyásolják. Technológiatörténeti szempontból meg lehet indokolni, hogy az Internet miért nagybetűs, ám a köznapi írásgyakorlatban kisbetűs formában terjedt el. Az is igen érdekes, ahogy az e- kezdetű szavak írásmódja hogyan alakult át. Kezdetben mindig kötőjeles formában használtuk: e-mail, e-business, manapság már gyakran fordul elő kötőjel nélkül, esetleg belső nagybetűvel email, eBusiness.
A nyelvi kreativitásnak milyen szerepe van a magyar szakszó kialakításában?
Elsőre biztos mindenkinek az emotikon ugrik be :-), ám emellett meg kell említeni a szám-betű kombinációkat is, például 6ás [hatás], m1ek [megyek], yo8 [jó éjt], de a kedvencem ezek közül az 5/c [öt perc]. A kreativitást bizonyítják a nagyon szemléletes, összefüggő metaforacsoportok is, például behatolás, backdoor (hátsókapus behatolás), hacker (csákányos – informatikai betörő) stb. A modemhez hasonló ötletes szóösszevonás a kodek is (kódoló-dekódoló).
Ön mint főiskolai tanár napi kapcsolatban van a fiatalsággal, mit tapasztal a fiatalok nyelvéről?
Gyorsan változik, mind a szókincsében, mind a stílusában, mind a hangzásában. A hagyományos presztízstényezők, mint például a helyesírás, az alapvető stilisztikai elvárások egyre nagyobb mértékben relativizálódnak. Egyre több a kreatív nyelvi megoldás, és sok a pillanatnyi divatjelenség. Ám mindemellett a humoruk, a kreativitásuk megújítja a nyelvünket.
Bódi Zoltán: Infoszótár
A Bódi Zoltán által elkészített Infoszótár megvásárolható Tinta Könyvkiadónál, de a vásárlás előtt érdemes elolvasni a könyv egy ingyenesen letölthető részletét.