Az új iPad – ahogy az már majdhogynem trendnek nevezhető a friss Apple termékek esetében – rekord eladásokat produkált alig néhány nappal a nyitány után. De kicsit nézzük csak meg jobban a masinát.

apple ipad 2012 01

Kétségbe vonhatatlan tény, amit azoknak is el kell ismernie, akiknek már csak az Apple név hallatán is feláll a szőr a hátukon, hogy az új iPad kijelzője egyszerűen elképesztő. Hihetetlen felbontás, színgazdag és pengeéles kép. Erről csakis szuperlatívuszukban tudunk beszélni, de ha kicsit leszállunk a földre a felhők közül, ahova ez az elképesztő felbontással bíró tablet vitt minket, vegyük észre hogy a rengeteg finom és hasznos apróság mellet komolyabb hardveres erősítés – leszámítva persze a megerősített GPU-t – nem történt.

A Futuremark természeten amint lehetősége adódott le is tesztelte mit tud az új kütyü. Itt elsősorban a böngészési teljesítmény volt az, amit mértek, de egy olyan szoftver segítségével, amely kizárja az operációs rendszerekben rejlő különbségeket és nyersen csak a vasban rejlő erőre alapozva pontozza a teljesítményt. A Peacekeeper egy olyan HTML5 alapú tesztprogram, amely elsősorban a processzort fogja „kiemelni” mint befolyásoló tényezőt. Az új iPad pedig ebben a tesztben szinte ugyanannyi pontot ért el, mint az iPad 2.

apple ipad 2012 03 

Természetesen hogy ne legyen teljesen kihegyezve ennyire csak az iPadre a teszt, több további jelenleg népszerű tablet is szerepet kapott a tesztben. Az eredmények a következő képpen alakultak:

  • • Acer Iconia W500 (Windows 8 consumer preview) – Peacekeeper pont: 405
  • • Apple iPad 3rd gen (iOS 5.1) – Peacekeeper pont: 384
  • • Apple iPad 2 (iOS 5.1) – Peacekeeper pont: 383
  • • Samsung Galaxy Tab 10.1 – Peacekeeper pont: 356
  • • ASUS Eee Pad Transformer Prime (Android 4.0.3) – Peacekeeper pont: 344
  • • Apple iPad 1st gen (iOS 5.1) – Peacekeeper pont: 234

Minden harapott almás fanatikus már ég a vágytól hogy végre saját kezébe vehesse a legújabb tabletet és megcsodálhassa a már legendás kijelzőt. Erre a tengerentúlon és több országban már lehetőségük is van, hiszen pénteken az első hullámban már megkezdődött az árusítás. A második menetbe – amelybe hazánk is tartozik – egy hétre rá, azaz most péntektől indul az Apple újdonsült sikertermékének az értékesítése.

Kis hazánkban a végfelhasználói árak a következő képpen fognak alakulni. Természetesen fekete illetve fehér szinben lesz elérhető, és 149 990 Ft-ról indul majd a legolcsóbb iPad ára, 179 990 Ft lesz a 32- , 209 990 Ft lesz a 64 gigabájtos változat. A Wi-Fi mellet 4G-t is támogató modellek esetében a 16 GB-os 189 990 Ft, a 32 GB-os 219 990 Ft míg a 64 GB-os modell végfelhasználói ára 249 990 Ft lesz.

 

Forrás: TechPowerUp!