A Samsung hivatalosan is kijelentette, hogy nem csak ők szállítják a kijelzőket az Apple most bemutatott táblagépéhez.
Ahogy azt már régóta tudjuk, a Samsung és az Apple egyrészt szinte folyamatosan perben állnak egymással, ugyan akkor a Samsung az egyik legfontosabb beszállítója a cégnek, hiszen szinte minden eszközbe van valami a gyártótól. Az új iPad bejelentése óta viták alakultak ki akörül, hogy vajon csak a Samsung szállítja-e azt a 2048×1536 képpont megjelenítésére alkalmas kijelzőt, amely eddig a legnagyobb felbontású a táblagépek piacán. A Samsung most véget vetett a találgatásoknak, és hivatalosan is kijelentették, hogy nem ők az egyedüli beszállítói az almás cégnek. Szinte biztosra vehető, hogy a partnerek közt az LG Electronics illetve több más koreai vállalat is megtalálható. Igazából felhasználói szempontból szinte lényegtelen is, hogy ki gyártja a kijelzőt egészen addig, amíg megvan az adott minőség.
Forrás: unwiredview.com