A SAPPHIRE korábbi sikereire építkezve a mini PC-k piacán, bejelentette legújabb modelljét, a SAPPHIRE EDGE-HD3-at, amely az AMD APU technológiáját veszi alapul.
Az EDGE-HD3 az elődnél is sikeresen bevált, letisztult és vékony dizájn tovább csiszolt változatát kapta meg. De természetesen nem csak csinosabb vékonyabb lett a kialakítás, hanem a „motorháztető alatt” is történt némi változás. A megnövekedett teljesítményért az E450 APU technológia felel, amely az AMD jóvoltából került be a specifikációba.
A kis méretnek és az elég jó teljesítményt biztosító alkatrészeknek köszönhetően kifejezetten kompakt és multifunkcionális számítógépet kapunk. Kiindulva a méretéből – ami nagyjából egy átlagos routerhez áll a legközelebb – igen könnyű neki helyet találni, akár irodai felhasználásra, akár oktatási célokra, vagy csak szimplán otthoni szórakozásra. Egy normális PC-hez képest lényegesen kevesebb helyet foglal, könnyebben mozgatható, így mind az irodai, mind az oktatási intézményekben könnyen szerethetővé válhat. Otthonunkban remekül mutathat egy HDTV vagy egy monitor mellet is.
Annak ellenére, hogy az AMD által biztosított alkatrészek adnak egy kis kakaót a rendszernek, ezzel mégsem növelik meg annak étvágyat. A SAPPHIRE külön büszke az EDGE-HD3 energiahatékonysági mutatóira. Állítólag mindössze 30 W-os fogyasztással operál komolyabb terhelés alatt is.
Hogy egy kicsit tisztábban lássunk, vegyünk pár adatot a specifikációból. Fentebb már említettük az AMD E450 APU-t, emellé 4 gigabájtnyi DDR3 rendszermemória és 320 gigabájt kapacitású merevlemez került. A hálózati elérés mind vezetékes mind pedig vezeték nélküli formában biztosított. A portok részre érve láthatjuk, hogy nem maradnak ki az USB 3.0 portok, szám szerint 2 darab áll majd rendelkezésünkre a 2 db hagyományos USB 2.0 port mellett. A HDMI kimenetnek köszönhetően a full HD videók TV-n vagy monitoron történő megtekintése sem okozhat gondot (mindenképpen pluszpont jár a SAPPHIRE-nak azért hogy már eleve mellékelnek majd nekünk HDMI kábelt és HDMI-DVI adaptert is).
A SAPPHIRE EDGE HD3 bármelyik már korábbi Windows operációs rendszerrel kompatibilis (7,Vista,XP) és minden telepítéshez szükséges drivert mellékelnek nekünk. Egyelőre a hivatalos megjelenési dátum még nem látott napvilágot, ahogy az sem, hogy mennyi lesz az EDGE-HD3 végfelhasználói ára.
Forrás: TechPowerUp!