LG Nitro HD teszt

Az AT&T magányos, negyedik generációs adatátviteli szabványt támogató párosa most úgy tűnik a legújabb LG csúcskategóriás okostelefon érkezésével trióra bővül. A következő teszt az Engadget jóvoltából jutott el hozzánk.

Az új jövevény pedig az LG Nitro HD nevet kapta. Első ránézésre sokak vélhetik felfedezni benne a korábbi előd – az Optimus LTE – számos vonását. A készülék beceneve is egy ügyes marketingfogás, hiszen egyrészt utal magának a telefonnak a gyorsaságára és az elsődleges céljára, a 4G hálózatok teljes kihasználhatóságának lehetőségére. Némileg megkérdőjelezhető az LG időzítése a Nitro piacra dobását illetően, hiszen nem egy nehézsúlyú kihívója akad majd, ami miatt előfordulhat, hogy kevesebb figyelmet fog kapni, mint amennyit megérdemelne.

Persze végigfutva a telefon specifikációját csak néhány adat (4,5 colos, 1280×720 felbontású AH-IPS kijelző, két magos 1,5 GHz-es Qualcomm APQ8060 processzor, 1,3 megapixeles előlapi-, 8 megapixeles főkamera) elég ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, az LG új üdvöskéje megállja a helyét a mezőnyben.

Nem egyszerű feladat áll a Nitro előtt, hiszen fel kell nőnie a Samsung GS II Skyrocket által hagyott örökséghez, vagy legalább teljesítményével kell túlszárnyalnia az olcsóbb HTC Vividet. A teszt során erre a kérdésünkre is választ kapunk, vajon képes lesz-e rá a Nitro HD. Lássunk is neki!

Kezdjük a külsővel! A telefon megjelenése nélkülöz minden felesleges figyelemfelkeltő elemet, amitől kicsit jellegtelen lesz az összkép. Ezt már a legelső kézbevétel alkalmával is megállapítottuk, de ezzel szemben viszont nagyon jó és kényelmes tapintású a hátlap, ami biztos fogást ad készüléknek.

A 133,9 x 67,8 x 10,4 milliméteres méreteit tekintve alig vastagabb a Skyrocketnél, viszont a 128 grammos tömegével kicsit könnyebb nála. A szolid külső ellenére sem kelt bennünk az összkép olcsó hatást, hiszen az összeszerelés minőségi, a telefon masszív és nagyon egyben van. Nem fogunk semmi nyikorgást tapasztalni, amivel általában a műanyag házas készülékek esetében találkozhatunk. A LG mérnökei feltűnően kerülték az éles, kemény vonalak használatát, ettől lesz a készülék tartása olyan könnyű és kényelmes. Az a néhány, ami mégis fellelhető, csak azért került bele a dizájnba, hogy a telefon ne csússzon ki a kezünkből használat közben.

A hátoldalon megtaláljuk az LG márkajelzést és fölötte a szálcsiszolt fém részbe ültetve a 8 megapixeles kamerát a LED vakuval. A hátlap jobb alsó sarkában kapott helyet a hangszóró is. A burkolatot eltávolítva megtaláljuk a 16 gigabájtos microSD kártyabővítő helyet, ami mellett ott díszeleg a SIM kártya foglalat is. Okos húzás, hogy mindkettőhöz hozzáférhetünk az 1830 mAh akkumulátor eltávolítása nélkül.

A Nitro HD teljes jobb oldala teljesen makulátlan, így a portok és a funkciógombok mind a készülék tetején kaptak helyet. A MHL portot egy kis fedél mögé bujtatták, hogy megóvják a belekerülő piszoktól, kosztól. Ez a micro-USB és a HDMI kábeleket is támogatja. A bekapcsoló gomb és a 3,5 milliméteres jack bemenet között található egy másodlagos mikrofon is, ami a zajszűrésért felel. A készülék bal oldalának a közepén helyezkednek el a hangerőszabályzó gombok, míg legalul már csak az elsődleges mikrofon található.

A képernyő alján húzódik meg az LG egyedi kapacitív kezelő felülete kifejezetten Androidhoz igazítva. Ebben is van azonban kis újítás, hiszen az eddigi 4 helyett már csak 3 vezérlőgomb található a menü és a keresés gomb egyesítése folytán. Szimpla érintéssel a menüt tudjuk vele előhívni, míg nyomva tartás esetén érhetjük el a keresést. Ahogy az általában az AT&T készülékeinek többségében lenni szokott, a hálózati logó középen a kijelző fölött díszeleg, ami mellett pihen az előlapi 1,3 megapixeles kamera.

Eddig egy teljesen átlagos készülék benyomását keltette, azonban amikor ez a 4,5 hüvelykes telefon életre kel, akkor bizony fordul a kocka. Az LG a Nitro HD-be egy 1280×780 AH-IPS panelt választott, ami a maga 329 ppi-vel (pixel per inch) lefőzi még az Apple féle Retina Displayt is (326 ppi). A képernyő egyszerűen bámulatosan remek képet ad. Az ikonok és a betűk renderelése gyönyörű, a színek élénkek és a színhelyességgel sem akad semmilyen probléma. Igaz a fekete nem olyan sötét, mint mondjuk egy Galaxy S készülék esetében. Erős napfényben feljebb kell vennünk a fényerőt a jobb láthatóság érdekében, de ezt ellensúlyozza a betekintési szögek igen széles tartománya. Az egyetlen kirívó hiba az érintőképernyő érzékenysége. Előfordult, hogy többszöri érintésre is csak nehezen reagált.

Az AT&T 3 LTE telefonjában sok közös vonás van. Az egyik ezek közül a processzoruk – a Qualcomm kétmagos APQ8060 egysége – a másik pedig az ehhez társuló 1 GB rendszermemória. A leglassabbnak a Vivid bizonyult – a csak 1,2 GHz-es órajel miatt -, így a tesztek során is többnyire leghátul kullogott. A Nitro HD azonban büszke lehet magára, hiszen ha csak kicsivel is, de magáénak tudhatja a győzelmet a GS II Skyrockettel szemben. Az alábbi táblázatban a különböző teszteken elért eredmények láthatóak:

A teljesítményt látva azt kellene mondanunk, hogy a Nitro HD-t kellene választanunk, ha teljesen ki szeretnénk élni az LTE függőségünket. Azonban hamar belátjuk, hogy ehhez a teljesítményhez igen komoly étvágy is tartozik, hiszen a szokásos akkumulátor tesztünkön (maximális terhelés alatt) a 4 és fél óra – egy 1830 mAh akksitól – igencsak soványnak mondható.

Hasonló körülmények és paraméterek mellett a Skyrocket 9 és fél óráig állja a sarat. Ezek után a mindennapi használatban már jobban teljesít az LG versenyzője. Sikerült az üzemidőt feltornázni 7 órára a 15 percenként frissülő twitter, egy e-mail postafiók (engedélyezett push értesítésekkel), 50 százalékos fényerő és bekapcsolt GPS és WiFi használata mellett. Azt viszont mindenképpen jegyezzük meg, hogy az Nitro HD a teszt alatt folyamatosan váltogatott a LTE és a HSPA+ között (New York környékén), így a túlzott energiafogyasztást ezzel is magyarázhatjuk.

Amikor a kezünkbe kaptuk az LG Nitro HD-t, meglepődve láttuk az AT&T 4G LTE ikonját feltűnni a felső menüsorban. Több helyszínen tesztelve a térerő folyamatosan változott, így a készülék, ahogy fentebb már említettük folyamatosan ugrált az LTE és a HSPA+ hálózat között. A legmagasabb mért letöltési sebesség 40,08 Mbps, míg a feltöltési plafon 14,45 Mbps volt. Az átlagok a letöltés esetében 18 és 33 Mbps között alakultak, a feltöltésnél pedig 9 és 13 Mbps közé estek az értékek. Természetesen ezeket az értékeket nem tudjuk garantálni senki számára, sem a Nitro HD, sem a másik 2 készülék esetében. Persze a szolgáltatás elterjedésével folyamatosan javulni fog majd a helyzet. Az AT&T jelenleg elérhető HSPA+ szolgáltatása bőven fedezi a mindennapi hálózati forgalmunkat. A letöltési sávszélesség 7 és 14 Mbps között, a felfelé irányuló adatforgalom esetében pedig 1 és 10 Mbps között mozog New Yorkban.

A kamerával kapcsolatban nem lehet egy rossz szavunk sem. A LED vakuval megtámogatott egység fantasztikus képeket tud nekünk készíteni, amikor megfelelő mennyiségű természetes fény áll a rendelkezésre. Éles kontrasztot és meglepően jó mélységélességet kapunk. Ez egy adott tárgyra történő közelítés esetében sem romlott, a kamera képes volt megtartani a fenti jelzőkre méltó képminőséget. Az autófókusz kicsit csiszolásra szorul, hiszen nekünk akadtak vele gondjaink, így inkább, ha szükséges volt, a manuális tap-to-adjust funkcióval magunk állítottuk be a fókuszpontot.

A gyári kameraalkalmazásban találunk néhány opciót / képkészítési módot. Itt választhatjuk az egyszerű tájkép vagy panoráma funkciót is, de sajnos a makró mód még mindig hiányzik. A kamera lappangó gyengesége azonban az éjszakai fényviszonyoknál jön elő. Ugyanis külső fényforrás esetén a Nitro HD nem tudott pontosan fókuszálni, így az ilyen képek tekintetében ne számítsunk az átlagosnál sokkal többre. Ha minőségi fotókat akarunk ilyen körülmények között, akkor még mindig a DSLR gépünkre lesz szükség. Habár a fényképezés hozhat váratlan eredményeket, ezzel szemben szerencsére a videó fronton nem lehet egy szavunk sem. A Nitro HD 1080p-s videó felvételére képes elképesztő részletgazdagság és élesség mellett. A hangrögzítés is figyelemreméltó, tekintve, hogy komoly utcazajjal kellett megbirkóznia.

A Nitro HD szoftvere szerencsére nélkülözi a memóriaigényes témákat más Android telefonokkal ellentétben (például a Sense). A főképernyőn az ikonok közti navigálás sima, rezzenés-mentes, ami annak is köszönhető, hogy itt is minden felesleges csicsás 3D animáció kimaradt. A felhasználó számára eléggé nagy szabadság biztosított, hiszen komolyan bele tudunk nyúlni a telefon kinézetébe. Egyedi betűtípust állíthatunk be, a widgetek hátterét is személyre szabhatjuk. A 7 főképernyő egyikén hosszabb érintés esetén előjön egy áttetsző rácsos felület és egy menüsor, amivel a widgetek, a gyorshivatkozások, a mappák és a háttérkép beállításai bújnak elő. Ha nem szeretnénk az összes főképernyőt használni, természetesen a számuk csökkenthető.

Egy kis késleltetés minden esetben megszokott a különböző alkalmazások indításakor, de mivel elég erős készülék van a kezünkben, így ezek a pici akadások szinte észrevehetetlenek. Az indítások kellemes, könnyed gyorsasággal mennek végbe. A Nitro HD rengeteg gyárilag telepített alkalmazással fog majd érkezni, és ezek a megszokottól eltérően törölhetőek. Így az olyan szolgáltatóhoz tartozó alkalmazások, mint a AT&T Code Scanner, a FamilyMap, Live TV ezen felül az Amazaon Kindle és MOG Musis is pillanatok alatt eltüntethetőek a telefonról, ha így akarjuk. Térjünk rá a rossz hírekre. Az LG úgy döntött, hogy alkalmazza a mostanában nagy port kavart Carrier IQ-t a Nitro HD esetében. Ez azonban valószínűleg sokaknak nem fog tetszeni, de egyelőre még várni kell arra, hogy ez a funkció letiltható legyen.

Az LG nem akart sokat változtatni a jól bevált recepten, így a Nitro HD a jó öreg tavaly már megismert Gingerbread operációsrendszerrel érkezik, tehát ne számítsunk komolyabb változásokra. Egyelőre a jövőben érkező szoftverfrissítésekkel kapcsolatban nem sok információ látott napvilágot, összesen annyi, hogy még a hónap vége előtt kapunk részletes tájékoztatást. Addig is meg kell elégednünk a 2.3.5 verziószámú rendszerrel.

A böngészési sebesség üdítően gyors, ha van elérhető LTE hálózat. A komolyabb flash felépítésű oldalak is normális asztali módban 10 másodpercen belül teljesen betöltődnek. Ez az elsőre igen megnyerő adat azonban drasztikus romlásnak indul mihelyst átváltunk HSPA+ hálózatra. Így már volt, hogy 30 másodpercnél is több időre volt szükség a teljes oldal megjelenítéséhez. Az oldalon belüli nagyítással nem voltak gondok, semmilyen zavaró akadással nem találkoztunk.

Azok számára, akik az Android táborát szeretnék erősíteni az okostelefonok harcában, nem is kell tovább menniük a Galaxy Nexusnál. Az Ice Cream Sandwich zászlóshajója eddig a legjobb elérhető ilyen típusú készülék. Ha egymás mellé állítjuk a LG Nitro HD-ját és a Samsung üdvöskéjét sajnos nem kérdéses, hogy a nehezen megkeresett jövedelmünket kire is éri meg elkölteni. Viszont ha leszűkítjük a csatateret az AT&T LTE kínálatára, akkor is csak néhány erős érvet tudunk felhozni a Nitro HD mellett, az pedig az elképesztő gyorsasága, a böngészési sebessége és a gyönyörű AH-IPS kijelzője. Be kell sajnos látnunk, hogy mindennapi használat mellett az akkumulátor tesztnél tapasztalt 7 órás üzemidő ellensúlyozására ennél több kell. Erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy 250 dollárért 2 évre kell aláírnunk az AT&T-nél, ami megegyezik a Galaxy S II Skyrocket árával és ebben az esetben is mérleg nyelve megint a Samsung felé billen. Sajnos tehát az LG késői harcosának nem sikerült átvennie a királyság uralmát, ha azonban a teljesítmény megtartása mellett sikerül kiküszöbölni az elképesztő energiafogyasztást a jövőben komoly kihívót üdvözölhetünk majd.

A teszt eredeti nyelven az Engadget oldalán, az alábbi linken olvasható.