A jelek szerint az MSI újabb csapást készül mérni a konkurenciára.

Habár az eszköz a sokat sejtető U110 ECO Wind névre hallgat, a gazdaságosság ezúttal vélhetően nem a vételárban fog majd testet ölteni. A termék legnagyobb erénye a jelentős mértékben csökkentett fogyasztás, amely következtében a készülék akár kilenc órán át üzemképes maradhat. Az alacsony energiaigényért elsősorban az Intel Atom Z530-as processzor, valamint a szintén Intel fejlesztésű Poulsbo US15W lapkakészlet felel; az Intel Menlow néven is ismeretes páros minden eddiginél hatékonyabb energiafelhasználással kecsegtet. Szintén jó hír, hogy a grafikus gyorsításról ezúttal nem valamelyik GMA variáns gondoskodik, hanem a lényegesen potensebb ATI Mobility Radeon HD3200-as egység köszön vissza a burkolat alól. Tapétaszaggató teljesítményt természetesen ettől a modelltől is hiba lenne elvárni, ellenben az alapvető multimédiás feladatokhoz elégséges lehet a belépőszintű megoldásban szunnyadó erő. A megjelenítés kérdésénél maradva mindenképpen említésre méltó a 10 hüvelyk nagyságú LCD panel, amely ezúttal is 1024 × 600 képpont felbontású. A hagyományokhoz hűen ebbe a modellbe sem került optikai meghajtó, így adataink eltárolásához alapesetben a 160 GB kapacitású merevlemez mellett kizárólag a multiformátumú kártyaolvasót használhatjuk.

9 órán át bírja szuflával a legújabb Wind netbook

Az opcionálisan hatcellás akkumulátorral is kérhető újdonság részletes specifikációját kicsivel lejjebb olvashatjátok el.

9 órán át bírja szuflával a legújabb Wind netbook 

 9 órán át bírja szuflával a legújabb Wind netbook