890FXA-UD7 kontra CrossHair IV Formula, X6 1090T-vel — az AMD visszavág?

Nem sokkal az Intel Core i7 980X EE debütálása után az AMD is betört a hatmagos processzorok piacára. Az érezhetően nyomáskényszer alatt megszületett sorozat a K10.5 architektúra hattyúdala, de az idén megjelenő Fusion, valamint a következő generációs mikroarchitektúra, a 2011-re ígért Bulldozer még okozhat kellemetlen meglepetéseket az Intel számára.

A Thuban túlzás nélkül nevezhető óriásnak, hiszen a (feltehetően) 904 millió tranzisztort tartalmazó, monolitikus felépítésű lapka alapterülete 346 mm2. Azért feltehetően, mert az AMD a tranzisztorok számát hivatalosan nem közölte, de az így is kétségtelen, hogy a 45 nm-es SOI gyártástechnológiával készülő Phenom II X6 modellek, az egy négyzetmilliméterre vetített teljesítmény és tranzisztorszám tekintetében nem tudják megszorongatni az Intel Core i7 sorozatát.

A Thuban magjai egyenként 512 KB másodszintű és egy megosztott 6 MB harmadszintű gyorsítótárból gazdálkodhatnak. Ezen a ponton sajnos joggal feltételezhetjük azt, hogy „csak” a Phenom X4, egyszerű kiterjesztésével állunk szemben. Valószínűsíthető, hogy a lapka fizikai paraméterei az L3 növelését, a fogyasztási mutatói pedig a cache és a HyperTransport sebességének emelését akadályozzák. Egyszerűen szólva: a Thuban magos CPU-kat a négymagos Deneb adatbuszai szolgálják ki, ami nem éppen optimális állapot, gyakorlatilag magában hordozza a teljesítmény skálázódással kapcsolatos problémákat.

A hatmagos Phenom processzorok fő erénye egyértelműen a széles körű kompatibilitás. A beépített DDR2, DDR3 memóriavezérlő és a Socket AM2+, AM3 támogatás mind-mind azt szolgálja, hogy a vállalat lehető legtöbb felhasználóját tudja megtartani egy esetleges későbbi rendszerbővítés esetén. Némiképp előretekintve elmondható, hogy az AMD Bulldozer architektúra közreműködésével az AM3 tokozás kifejezetten vonzó azok számára, akik egy valóban időtálló konfiguráció összeállítását tervezik.

A Thuban alapú processzorokban megjelenő Turbo Core technológia, hasonlóan az Intel Turbo Boost megoldásához egyfajta automatikus tuningot jelent. Az AMD ezt úgy oldotta meg, hogy ha 3 magot, vagy annál kevesebbet terhelünk, akkor a másik 3 mag üresjáratba kerül, vagyis a frekvenciája lecsökken 800 MHz-re. Az így megspórolt energiát némi feszültéség és órajelnövelés mellett a munkát végző magokra fordíthatjuk. Az órajelemelés tehát a processzorok terheltségétől függ, mértéke akár 500 MHz is lehet.

Phenom II X6 1090T

A gyakorlatban a Turbo Core eljárás esetenként saját csapdájába eshet. Az egy-két szálon futó programok nem feltétlenül azt jelentik, hogy a többi processzormag kihasználatlanul áll. Az operációs rendszer háttéralkalmazásai gyakran megakadályozhatják a túlhajtást. Az Anandtech mérései alapján a Phenom II X6 1090T esetében mintegy 2-10 százalék közötti teljesítménytöbbletet okozott.

A Thuban-nál alkalmazott alacsony k állandójú (low k) szigetelő rétegnek köszönhetően, jelentősen csökkent a szivárgási áram mértéke, és ezzel párhuzamosan történt egy steppingváltás is. Az új revízió neve: E0. Az AMD határozottan jól vizsgázott ezen a ponton, hiszen a leggyorsabb hatmagos processzor órajele csak 200 MHz-cel alacsonyabb, mint a leggyorsabb négymagos processzor, a Phenom II X4 965 BE, miközben mind a kettő 125 wattos TDP fogyasztási osztályba került. A fejlesztéseknek hála, dacára a 45 nm-es csíkszélességnek az energiahatékonyság nagymértékben növekedett.