A Banggood mostanában nagyon elkényeztet minket az árak tekintetében, de a Fimivel közös akciójuk most még lejjebb tornászta az összeget!
Az utóbbi időben messze magasan ebben az áruházban volt a legjobb az ár, nem gondoltam volna, hogy ez még jobb lehet. Most pedig kiderült, hogy a Banggood a Fimivel, a Xiaomi drónjait gyártó céggel összefogva egy nagyon jó, három felvonásos akciót tett le az asztalra! Mondjuk is, hogy tudod ezt kihasználni.
Ha ingyen szeretnél Xiaomi Fimi drónhoz jutni, akkor nem kell semmit tenned azon túl, hogy az említett akcióban megveszed. Az áruház véletlenszerűen kisorsol hét vásárlót azok közül, akik megvették, tehát nem csak kosárba tették, hanem ki is fizették drónjukat. Az akció a mai napon (vagyis május 13-án) indul és május 20-ig tart. A két időpont között vásárlók vesznek részt a játékban.
Az akció részleteit ezen az oldalon találod: Banggood – Fimi közös akció (ha lefelé görgetsz, akkor részletesen leírtunk mindent!)
Az akció második része sem bonyolult, de ehhez kupont is kell használnod. A lényeg itt annyi, hogy az alábbi hivatkozásra kattintva eljutsz a termék oldalára. Ne válts raktárat, mert az akció csak a GWTR jelölésű raktárra érvényes ( a link oda fog vinni, nem kell keresned!). Tedd a kosárba a drónt, a kosár első oldalán az “Enter coupon code” mezőbe másold be a 05bb96 kuponkódot és nyomd meg az Apply gombot! Ha így teszel, akkor az eredeti 499 dolláros ár helyett 420 dollárért tudod megvásárolni a Xiaomi Fimi X8 SE drónt!
A vásrláshoz ide kattints:
Xiaomi Fimi X8 SE vásárlás – kuponkód: 05bb96
Csak, hogy tudd is mit veszel, a következőket érdemes tudni az új Xiaomi drónról. A Xiaomi egy olyan négy légcsavaros gépet dobott össze, ami lazán megszorongatja a DJI Mavic Pro-t, de még talán a Zoomot is. Van az új Xiaomiban is egy rakat szenzor, hogy ne repüljön neki semminek és pontosan tartsa a magasságot. Behajthatók a karjai, így könnyen szállítható, a kamerája nagyon jó, rádásul háromtengelyes gimballon csücsül, hogy rezzenéstelen legyen a kép.
Persze van mindenféle beépített extra a követéstől a körbe repülésen át a spirál repülésig és a rakéta üzemmódig, de nem maradhat el a panorámakép készítés sem. Nagy az akkumulátor, 33 percet repülhetünk egy töltéssel. Persze kell is ez a kapacitás, hiszen a repülhető táv akár 5 kilométer is lehet, vagyis, ha mi vagyunk a középpontban, akkor akár egy 10 kilométeres körön belül mindent megnézhetünk. Szóval ekkora távolságok megtételéhez, bármilyen gyorsan is repül kell a bőséges üzemidő.
Na, és a hab a tortán az ár, hiszen a Mavic Pro árának feléért, egy Mavic 2 Pro árának harmadáért vehetjük meg. Még így sem olcsó, de lássuk be, és bár a tudásért fizetni kell, és a Xiaominál ezért a tudásért jóval kevesebbet kell fizetnünk, mintha DJI-t vennénk.
A Xiaomi FIMI X8 SE drón a következő funkciókkal rendelkezik:
- Headless mód: Ez az üzemmód lehetővé teszi, hogy repülés közben ne kelljen figyelnünk arra, hogy a drón velünk szemben vagy háttal van, a jobb irány mindig jobb, a bal mindig bal lesz. Kezdőknek nagy segítség ez!
- Visszatérés kiindulópontra: Amikor aktiváljuk ezt a módot, a drón visszatér a kiindulási helyre.
- Take Off / Land: Automatikus felszállás és leszállás.
- Vészvisszatérés: Ha az akkumulátor töltöttsége a küszöbértéke alá esik, vagy a gép 3 másodpercnél hosszabb ideig elveszíti a jelet, automatikusan bekapcsolja a hazatérést.
- Útvonalrepülés : Ezzel a funkcióval beállíthatja az eszköz útvonalát, az pedig automatikusan repüli végig a kijelölt utat.
- Orbit mód: Ennek a funkciónak köszönhetően tökéletes kör repülések állíthatók be a sugár és a sebességtartomány beállításával.
- Rocket, Spiral, Dronie: Ezzel a 3 funkcióval lenyűgöző rövid videókat készíthetünk
- Panoráma: Panorámaképek automatikusan készítése, 3 választható panoráma funkció.
- HyperLaps: Dinamikus Time-Laps felvételek készítése.
- FPV: valós időben láthatjuk, a drón kamerája lát.
- PPS: 3 integrált érzékelővel (felső, alsó és elülső) GPS nélkül is garantálja a stabilitást.
- Precíziós leszállás: A drón felismeri a leszállópadot és pontosan a kívánt helyre ereszkedik le.
- Geo-Fence: Ezzel a funkcióval beállíthatunk egy virtuális ketrecet, teret a légtérben, amelyből a dróne nem tud kirepülni.
- Okos követőmódok: A telefon kijelzőjén beállított célpontot követi, három különböző követőmód választható
- Hosszú repülési idő: Egy töltéssel 33 perces repülési idő
Az akció harmadik része kicsit bonyolultabb, de segítünk, hátha olyan is szeretne ezen az alacsony áron vásárolni, akinek nem túl erős az angol tudása. Lássuk mit kell tenni!
A legfontosabb, hogy ez az akció azoknak szól, akik már eddig is Xiaomi drónt használtak, még pedig az előző 4K-s modellt.
1. Ezen az oldalon kattints a Link for “SN” Code feliratú gombra: Banggood – Fimi közös akció
2. A megnyiló ablakban a FIMI logó alatti sorba írd be a Xiaomi 4K drónod S/N számát (serial number)
3. Kattints az OK gombra, hogy megkapd a kuponkódodat!
4. Vásárold meg az új FIMI X8 SE drónodat a kapott kuponkód segítségével itt:
5. Küldj egy emailt a chenxiaoqin@banggood.com címre, ebbe írd bele a Bangoodos rendelésed számát valamint a régebbi Xiaomi 4K drónod S/N számát.
Ha ezekkel megvagy, akkor már tudod, hogy 400 dollár alatt, egészen pontosan 399 dollárért sikerült megvenned a Xiaomi új és legjobb drónját! Fontos, hogy a szállítás csak a GWTR raktárból történhet, szóval az előbb megadott linkre kattints, és utána ne válts raktárat!