Az Apple friss jelentése szerint 3 nap alatt már több, mint 5 millió iPhone 5-nek sikerült gazdát találni.
iphone5el
A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy az új iPhone meglehetősen jól indított, hiszen 24 óra alatt több, mint 2 millió előrendelés érkezett be az almás céghez. Időközben a telefon megjelent néhány országban, így nem meglepő, hogy az Apple egy friss statisztikát adott ki, melybe az új adatok is bekerültek már. Ebből kiderül, hogy eddig összesen 5 millió iPhone 5-öt sikerült már eladni. Bár a szám nagyon szépnek mondható, az előzetes piaci előrejelzéseket mégsem sikerült teljesíteni, hiszen azok 8 millió eladott okostelefonról szóltak. A tavalyi évben egyébként az iPhone 4S-ből egy hétvége alatt 4 millió példány fogyott el. (Talá nem véletlen, hogy iPhone 4-ből 4 millió, iPhone 5-ből pedig 5 millióról szólnak a hírek? 🙂 ). Az Apple egyébként az információk szerint nem tudja azonnal teljesíteni a jelenlegi előrendeléseket, így előfordulhat, hogy valakinek még októberig kell várnia, hogy kézhez kaphassa az eszközt.
Forrás: gsmarena.com