Erre a hónapra érdekes és meglepően erős telefonokat találtunk.

5+1 használható mobiltelefon Kínából 30 ezer forint alatt szeptemberben


Bevezető

Ismét eltelt egy hónap, és bár az igazi telefon dömping még előttünk van, azért elég nagy a kínálat így is, rengeteg jó mobil jön szemben a webáruházakban. Most a szokásos öt helyett hat telefont mutatunk, a hatodikat leginkább azért, mert meglepően szép lett. Nem szeretnénk lelőni a poént, inkább nézzétek meg a hónap olcsó telefonjait!


 

1. Blackview BV4000

A Blackview nem a csúcskategóriás telefonjairól híres, és a BV4000-et sem a kiugróan erős hardver miatt fogjuk szeretni. Az ok, amiért belekerült ebbe a válogatásba az, hogy viszonylag elfogadható hardvert kapunk barátságos árért, ráadásul a telefon IP68-as por és vízállósággal rendelkezik.

A telefonban viszonylag nagy, 3650 mAh kapacitású akkumulátor került, ami gyári adatok szerint akár 18 és fél óra folyamatos beszélgetési időt biztosít, de nézhetünk videókat 8 órán keresztül vagy hallgathatunk zenét 20 órán keresztül, ha úgy tartja kedvünk.

Blackview BV4000

Az alacsony fogyasztás annak köszönhető, hogy egy takarékos négymagos proci került bele, ráadásul a kijelző is kicsi a mostani trendekhez képest. A mindössze 4,7 colos képátlóhoz azért kapunk egy HD felbontást, a proci mellé pedig 2 GB RAM-ot és 16 GB beépített tárat. Szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy igazi túlélő telefon, a 30 napos készenléti idő egy töltéssel igazán parádés. Egy dolgot azért fontos megemlteni, a telefonból kimaradt az LTE támogatás, szóval csak akkor vedd meg, ha nem zavar, hogy maximum 3G-n tudsz netezni!

A telefon ára a jelenlegi árfolyamok mellett 107 dollár, vagyis kereken 30 ezer forint.

Bővebb információk itt: Blackview BV4000


 

2. Homtom HT37 Pro

Homtom HT37 Pro

A HOMTOM telefonja egy tipikus belépő szintű készülék, de legalább jól néz ki. A telefon négymagos procija 1,3 GHz-en szalad, a kijelző 5 colos és HD felbontású. Ami mindenképpen méltányolandó benne, hogy minimumnál több memóriát kapott (nálunk a minimum a 2 GB), konkréten 3 GB került bele. A kategóriához képest nagy, 32 GB beépített tárat találunk.

A telefon minden ízében megfelel annak a szintnek, ahova az ára pozícionálja, így nem lepődünk meg az előlapi 5- és a hátlapi 8 megapixeles kamerán sem. Van benne n szabványt támogató wifi, 4.0-ás Bluetooth és persze GPS támogatás is, hogy ne tévedjünk el, sőt nem hagyták ki az ujjlenyomat olvasót sem.

Ez a telefon tehát tényleg belépőszint, de ott igazán becsülendő darab, azt gondoljuk, hogy helye van ebben a válogatásban.

A telefon ára jelenleg néhány száz forinttal van csak 30 ezer felett, de ez persze az árfolyamok változása függvényében le- és fel is változhat.

Bővebb információ itt: Homtom HT37 Pro


 

3. UMIDIGI A1 Pro

Az UMIDIGI telefonja egy viszonylag új készülék, ennek is köszönhető, hogy már az Android 8.1-es verziója került rá.

UMIDIGI A1 Pro

Hardver tekintetében, legalábbis a proci magjainak számában megegyezik a lista előtte lévő telefonjaival, de ebbe már a modernebb MTK6739-es központi egység került, ami nem csak újabb, de az órajele is magasabb, 1,5 GHz-en működik.

A telefon kamerák tekintetében jól áll, három egységet találunk rajta. Az előlapon egy 5 megapixeles, míg a hátlapon egy 13+5 megapixeles kombó dolgozik. Ez a kategóriából kiemelkedő, még akkor is, ha kiderül, hogy interpolált értékekkel van dolgunk. A memória szerencsére itt is 3 GB, a háttértár pedig 16GB-os, szóval ebben a tekintetben kicsit elmarad a HOMTOM telefonjától. Igaz, nem is drágább annál, szóval valahol meg kellett spórolni a jobb proci és a plusz egy kamera árát.

A telefon jelenleg kicsivel 28 ezer forint alatt szerezhető be.

Itt találtok bővebb információt róla: UMIDIGI A1 Pro


 

4. Xiaomi Redmi 6A

Egyetlen telefonos ajánló sem lenne teljes Xiaomi telefon nélkül. Ebbe a listába természetesen csak a legolcsóbb, belépő szintet képviselő készülék kerülhetett, és még így is, mivel Xiaomi, az ára kicsivel 30 ezer forint felett van.

Xiaomi Redmi 6A

A mobilban amúgy négymagos proci van, de eddig a legjobb, legalábbis a listában szereplő telefonokhoz képest. Az MTK6762T 2 GHz-es órajelre képes. A telefonban 2 GB memóriát és 16 GB beépített tárat találunk, ami persze memóriakártyával bővíthető, akár egy 256 GB kártyát is belepakolhatunk. A kamerák 13- és 5 megapixelesek, természetesen a nagyobb van a telefon hátsó felén.

A mobil, mint minden Xiaomi termék jól áll szenzorok terén, van benne giroszkóp, iránytű, gravitációs szenzor és gyorsulásmérő is, viszont a spórolás miatt az ujjlenyomat érzékelő kimaradt. Az anyagok, az összeszerelés és a kinézet viszont mind a Xiaomi nevét öregbítik, szóval, ha Xiaomi életérzésre vágysz, akkor azt ezzel a mobillal szerezheted meg a legolcsóbban. A telefont a mai árfolyam szerint 31 ezer forintért vásárolhatjuk meg.

Bővebb információ itt: Xiaomi Redmi 6A


 

5. Cubot CHEETAH 2

A Cubot telefonja igazi gyöngyszem ebben a listában, ezért is hagytuk a végére. Az ára megegyezik a lista előző telefonjának, a Xiaomi készülékének az árával, ám a hardver, legalábbis papíron minden tekintetben túl tesz azon.

Cubot CHEETAH 2

Kezdjük ott, hogy a központi egység nem négy, hanem nyolcmagos, igaz nem a legfrissebb darab, egy MTK6573-as egység hajtja. A 3 GB RAM és a 32 GB ROM nem kiugróan magas, de mindenképpen a felsőházba pozícionálja a telefont, persze csak a saját kategóriájában. Ami viszont mindenképpen becsülendő, az 5,5 colos teljes HD, vagyis 1920 x 1080 pixelt dolgoztató kijelző. Kamerák tekintetében is elég jó a CHEETAH 2, hiszen a 13 megapixeles hátlapi és a 8 megapixeles előlapi kamerára nem lehet panaszunk. Ami itt is hiányzik az ujjlenyomatszkenner, de cserébe minden más szenzor benne van, szóval a spórolásnak ennél a telefonnál csak ezt az egy jelét látjuk.

A telefon ára jelenleg 31 ezer forint, ami a leírt hardverhez képest igazán nem sok, jelenleg Best Buy ajánlattá teszi a készüléket!

Bővebb információ itt: Cubot CHEETAH 2


 

+1 Bluboo D5 Pro

A lista utolsó darabja, a plusz egyedik találat nem erős, hiszen csak négymagos, 1,3 GHz-es proci van benne. A memória és a háttértár 3- és 32 GB-os értéke jónak mondható, de az előlapi 5- és a hátlapi 8 megapixeles kamerák már nem túl acélosak. nincs benne kismillió szenzor, igaz, ebből az ujjlenyomat olvasó nem maradt ki – nem véletlenül. A kijelző bár 5,5 colos „csak” HD felbontású, pontosabban 1280 x 640 pixeles. Ha ennyire átlagos a telefon, akkor miért került bele a listába -kérdezhetitek. Eláruljuk, a külső miatt!

Bluboo D5 Pro 4G

Ez a telefon bizony a Xiaomi MIX 2 alig leplezett koppintása. Persze belül sokkal gyengébb annál, de kívülről megtévesztésig hasonlít hozzá. Koppintás, ráadásul nem is rossz. Szépnek természetesen szép, hiszen a MIX 2 is az, szóval, ha szeretnél egy átlagos képességekkel rendelkező olcsó telefont átlag feletti kinézettel, akkor megtaláltad, amit keresel!

A telefon ára jelenleg kereken 30 ezer forint, vagyis tényleg nem kell a havi fizetésünket a kasszában hagyni érte, de mégis, garantált, hogy mindenki megnézi majd, ha használjuk.

Bővebb információ itt: Bluboo D5 Pro


 

Zárszó

Reméljük, hogy Ti is egyetértetek velünk abban, hogy ennek a listának minden résztvevője megéri az árát. Becsületes hardverek ezek, nincsenek túlárazva, ráadásul többségükben átlag felett mutatós darabok.

Ha megtetszik valamelyik nyugodtan rendeld meg, de figyelj oda, hogy a Priority Line szállítást válaszd, hogy ÁFA és vám ne kerüljön rá plusz költségként. Ha nem vásároltál még külföldről, akor figyelmedbe ajánljuk cikkünket, ami segítségedre lesz: