Büszkén jelentették be, hogy kétcsatornás módban, léghűtéssel sikerült elérni ezt a tempót.

5,0 GHz-ig pumpálta memóriáit a G.SKILL

Az 5 000 MHz-es álomhatárt az MSI Z370I GAMING PRO CARBON AC és az Intel Core i7-8700K társaságában sikerült elérni a Trident Z RGB memóriákkal – utóbbi szereplőt egyébként itt részletesen kitárgyaltuk. A G.SKILL közlése szerint ez olyan teljesítményszint, amit ugyan két éve már sikerült elérni, ám akkor a hűtést folyékony nitrogén biztosította, ráadásul csak egy modult alkalmaztak.

trident z oc 5g

Tequila Huang, az extrém sebességű memóriákkal és játékos perifériákkal elhíresült vállalat alelnöke szerint ez egy igen fontos mérföldkő volt. Valóban, ha a bevezetőben említett dolgokra gondolunk, akkor óhatatlanul is az jut eszünkbe, hogy ez akár otthoni körülmények között is elérhető (léghűtés), illetve hasznosítható (dual channel) lehet.

5,0 GHz-ig pumpálta memóriáit a G.SKILL 1

Az RGB-s memóriacsomag még nem jelent meg kereskedelmi forgalomban (erre még várni kell egy keveset), egyelőre csak a DDR4 technológiai határait hivatott prezentálni. Az sem lesz feltétlen baj, ha nem ragaszkodunk a túlhajtáshoz, hiszen a Trident Z gyárilag 4 700 MHz-en fut, tehát a túlpörgetés ebben az esetben inkább kozmetikai jellegű, semmint teljesítménynövelő hatású.

Forrás: G.SKILL