Azt hiszem, hogy mindenki hallott már a Samsung és az Apple között folyó bírósági tárgyalásokról, melyben az Apple támadta meg a Samsung-ot. Legutoljára bírósági döntés is született az ügyben, melyben a bíróság a Samsung-ot 1 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte. A gyártó természetesen eleget is tett a döntésnek, ennek értelmében 30 kamionnyi 5 centest vitt az Apple kaliforniai székhelyéhez. Az egész biztos, hogy az Apple-nek sok idejébe fog telni megszámolni, hogy megvan-e a teljes összeg, illetve az érmék beváltásával is lehetnek még problémák a banknál. A Samsung egyébként nem hagyja ennyiben a dolgot, már bejelentette, hogy amint az Apple egy LTE képes készülékkel fog kijönni, a “gatyájukat is leperlik”, ugyanis az LTE szabványok nagyjából 10 százaléka a Samsung kezében van, ez pedig azt jelenti, hogy szinte lehetetlen olyan eszközt kiadni, amely nem sérti a dél-koreaiak egyik szabványát.
Forrás: zurmat.com