Élő tanú és kellő bizonyíték is van rá.
Tündérmesébe illő történetről számolhatunk be, melynek főszereplője John Pfaff a New York-i Fordham jogi egyetem professzora. A szóban forgó úriember a szülői ház padlásán járva egy tökéletesen működő Apple IIe-re bukkant, ami így 30 esztendő után nem épp gyakori jelenség. Már ez önmagában erősen ritkaságszámba megy, de a hab a tortán az volt, amikor a professzor talált hozzá egy játékot (Adventureland, Scott Adams 1978-ban megjelent remekműve), amit a masina azon nyomban fel is ismert, majd betöltötte annak mentését – hangsúlyozzuk, mindez egy 30 éves számítógépnél! Pfaff ezt követően számos más címmel is próbálkozott (Millionware, Olympic Decathlon és a Neuromancer), saját állítása szerint ezekkel ismét 10 évesnek érezte magát.
Elképzelni sem tudjuk, hogy a professzor mit élhetett át akkor, amikor megtalálta azt a levelet a gépen, melyet még az apja írt 1986-ban – ezen a ponton tudni kell, Pfaff apja majdnem pontosan egy évvel ezelőtt halt meg.
Az Apple IIe értékét jól jelzi, hogy az alapára közel 1 400 dollár volt (ez mai értékben kb. 3 500 zöldhasúnak felel meg), a monitor is szerény 2 000 dollárt kóstolt (ez pedig kb. 5 000 dollár), tehát nem kifejezetten tömegcikkről van szó.
A szenzációs esetről további részleteket itt olvashattok!