A TSMC 28 nm-es HPM gyártástechnológiáját a nagy teljesítményű mobil chipek előállítására hozták létre.
A legtöbb ma kapható okostelefonban a processzor órajele 1,5 GHz alatt marad, azonban a tajvani bérgyártó azt állítja, hogy a 28 nm-es HPM előállítással az 1,5-2,0 GHz közötti órajel is könnyedén megvalósítható. Nagyon fontos, hogy ezen a szinten a lapkák fogyasztás még rendkívül kedvező paramétereken áll, ami széles körű felhasználást tesz lehetővé. Megfelelő hűtés, illetőleg némileg magasabb energiaigény – sajnos ezzel kapcsolatosa pontos információk nem láttak napvilágot – mellett a Cortex processzormagok a 3,1 GHz-es üzemi frekvenciát is elviselték, bár ez a megoldás már nem kifejezetten mobiltelefonokba való, hanem inkább ultrabookokba vagy Smart TV-kbe, ahol valamivel több hely van a hűtőrendszer számára. A bérgyártó azt is elmondta, hogy a tesztelés során azonos körülmények mellett a 28 nm-es HPM gyártásásal készülő lapka kétszer erősebb volt, mint 40 nm-es elődje.
Forrás: geek.com