Vagyis ahol már a Full HD is édes kevés!

 

A Panasonic ugyan már bemutatta a 152 colos, azaz 3,86 méter átmérőjű 3D-s televízióját, azonban az még csak egy kiállítási darab volt. Most úgy tűnik, hogy a gyártó ennél a modellnél be fogja indítani a sorozatgyártást. A hatalmas szörnyeteget természetesen nem szokványos nappali szobákba szánja a gyártó, hanem inkább privát mozikhoz.

152 colos, 3D TV a Panasonic-tól

Nem meglepő az a tény, hogy ehhez a készülékhez már a Full-HD felbontás is édes kevés, hiszen az is eléggé pixeles lenne, ennélfogva a felbontást megemelték, így a pixelek száma 4.096 × 2.160 lett. Ezt a felbontást 30 bites színmélységgel kezeli és az információkat HDMI 1.4-es forrásról kapja. Árat ugyan nem közölt a Panasonic, de a Golem értesülései szerint az óriás TV nem kevesebb, mint fél millió dollárba fog kerülni. Egyelőre azonban csak az Egyesült Államokban lesz majd elérhető, de 2010 őszéig eldöntik, hogy útnak indítják-e más területen is vagy sem.