Ha drága a Xiaomi, de jó cuccokat keresel, akkor itt megtalálod.
Bevezető
A Blitzwolf egyre ismertebb hazánkban is, ami nem csoda, hiszen olcsón kaphatunk tőlük a háztartásigépektől a számítástechnikai termékeken át a telefontöltőkig mindent. A cég elkötelezett az olcsó termékek irányába, amit jól mutat egy néhány hónappal ezelőtti beszélgetés, amit az egyik munkatársukkal folytattam. Elmondta, hogy ők akkor éreznek egy terméket eladhatónak, ha a piaci konkurenseknél vagy 30 százalékkal olcsóbb, vagy azonos áron 30 százalékkal többet tud.
Azt hiszem ez minden elmond arról a filozófiáról, ami egyre sikeresebbé teszi a gyártót!
Ebben a cikkben igyekeztem olyan akciókat összegyűjteni, ahol jelentős kedvezményt kapunk, ráadásul minden EU raktárból érkezik, így nem kell vámeljárással sem bajlódnunk.
Mielőtt azonban elkezded pörgetni a termékeket két dologra felhívnám a figyelmedet. Ez egyik, hogy Facebook csoportunkban hamarosan indul a karácsonyi nyereményjáték, amiben több százezer forint értékű nyereményt sorsolunk majd ki. A fődíj egy Xiaomi Pad 5 tablet! A Facebook csoporthoz itt tudsz csatlakozni:
Kínából vásárlók Facebook csoportja
A másik, hogy még tart YouTube csatornánkon a mobiltelefon nyereményjáték, amiben egy mutatós és erős okostelefont sorsolunk ki a feliratkozók között. Még csatlakozhatsz, a részleteket az alábbi vidóban hallhatod:
.
.
HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL?
- Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
- Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
- Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
- Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.
.
.
BLITZWOLF BW-FUN2 és BW-SH4 párásítók
Közeledik a tél, a hideg, a fagy, amikor a levegő páratartalma a béka feneke alatt lesz. A száraz levegő kiszárítja a nyálkahártyát, és megkönnyíti a baciknak, hogy megbetegítsenek minket. Szóval, ideje elgondolkozni a párásításon, amihez van és két tippem!
Az első ez egy jópofa cucc. USB-ről működik, párásítja a levegőt, ráadásul még asztali lámpaként is funkcionál. A kapcsolója érintésérzékeny, a lámpa fényereje pedig állítható. Utóbbi ugyancsak az érintésérzékeny kapcsolóval, ráadásul fokozatmentesen. Ezt már tényleg el tudom képzelni ajándéknak is, mert nem csak hasznos, de jól is néz ki. A lámpa a BG10OFFAFF1 kuponkóddal 5100 forintba kerül itt:
BLITZWOLF PÁRÁSÍTÓ ÉS LÁMPA
A második tippem a problémára nem annyira jópofa, viszont nagyon hatékony. Ez a Blitzwolf egyik legújabb terméke, egy szobai párásító, aminek űrtartalma nem kisebb, mint 7,5 liter. Vagyis ebbe nem kell félóránként utántölteni a tartályt, ráadásul a gyári adatok szerint nagyon halk a működése, és ha ez nem elég, akkor még sterilizál is UV fénnyel. Na nem minket, hanem a tartályban lévő vizet.
Természetesen erre is akad kupon, a BG1e26b9 kóddal 18 300 forintért veheted meg itt:
BlitzWolf BW-SH4 nagykapacitású párásító
BlitzWolf BW-FD3 szappanhab adagoló
Jön az ősz, a Covid itt kőröz a fejünk felett, készen rá, hogy bármikor lecsapjon. Ez a szappanhab adagoló egy picit elijesztheti, hiszen egyrészről a kézmosás sosem árt, más részről nem kell megérinteni ahhoz, hogy habot nyomjon a tenyerünkbe. Szóval duplán jó. Természetesen nem csak munkahelyi mosdókban, hanem otthon is kényelmes egy ilyen kütyü, mert -mint mondtam habot adagol, és nem folyékony szappant- rendkívül takarékosan bánik a szappannal, jóval kevesebb fogy, mint egy kézipumpás adagoló esetén.
Biztos nem lepődtök meg rajta, hogy ehhez is találtam kupont. Kivételesen nem cseh (CZ), hanem spanyol (ES) raktárból rendelhetjük. A BGSEXP171 kuponkóddal az ára 3966 forint itt:
BlitzWolf BW-FD3 szappanhab adagoló
Blitzwolf BW-SHC3 PTZ biztonsági kamera
A PTZ a pan-tilt-zoom szavakból alkotott rövidítés, vagyis a PTZ kamerák forgathatók, dönthetők és képesek ráközelíteni a célra. Ez a kamera is viszonylag friss a gyártó palettáján, mondhatni elég sokat kellett várnunk egy ilyen nagytudású kamerára. Mindegy, spongyát rá, itt van, legyen ennyi elég.
Ahogy a képen látszik ez egy kültéri kamera, van benne éjszakai mód, van mozgásérzékelés, víz elleni védelem, FHD felbontás, mesterséges intelligenciával megoldott automatikus követés, meg még egy csomó egyéb. Fontos, hogy ha másképp nem megy, akkor elég neki tápot adni, hiszen wifis. Ha viszont van Ethernet hálózatunk, akkor ráköthetjük kábelre is, ami egy biztonsági kameránál célravezetőbb megoldás.
A kamera ára szerencsére pont olyan, mint a Blitzwolf termékeknél általában, vagyis alacsony. Nyilván ehhez is van kupon, a vásárláshoz használjátok a BG89d199 kódot, amivel az ára 14 560 forint lesz itt:
Blitzwolf BW-SHC3 PTZ biztonsági kamera
BlitzWolf BW-SHP10 okoskonnektor
A lakás okosítás második lépcsője, általában. Az emberek többsége a világítás okosításával kezd, innen szoktak tovább lépni a konnektorok felé. A Blitzwolf megoldása azoknak lesz jó, akik nem akarnak 16 ampernál nagyobb áramfelvételű készüléket üzemeltetni a konnektorról, ráadásul a régi, hagyományos konnektorokat szeretnék okosítani. A konnektor használható a Blitzwolf, a tuya, a Smart Life, az Amazon Alexa és a Google Home rendszerekben is, ahol arra lehetőség van, ott akár szóval is vezérelhető.
Ha érdekel ilyesmi, akkor a vásárláshoz használd a BGHO060 kuponkódot, ezzel az ára 3966 forint lesz itt:
BlitzWolf BW-SHP10 okoskonnektor
BlitzWolf BW-MS1 monitortartókar
Ha kevés a hely az íróasztalodon, akkor érdemes egy ilyen kar beszerzését megfontolni. Nem kerül sokba, de azáltal, hogy a monitor “lebeg” az asztalod felett, nem pedig a bazi nagy talpán áll rengeteg helyet tudsz megtakarítani. A karon a kijelző természetesen dönthető, forgatható és emelhető is, a pneumatikus megoldásnak hála könnyedén, erölködés nélkül mozgathatjuk. A leírás szerint a maximum terhelhetőség 6,5 kilogramm, az ajánlott maximum monitorméret 27 col.
Ha úgy érzed nem tudsz nélküle élni, akkor a BGHU1008 vagy a BGHU1007 kódot használd a vásárláshoz, így 8851 forintért gyűjtheted be itt:
BlitzWolf BW-MS1 monitortartókar
BlitzWolf BW-GD1 számítógépasztal
Gamer asztalként árulják, de természetesen nem csak arra jó, hanem normál számítógép asztalnak is. Egy ilyen nálam is van itt az irodában, szeretem, hibátlan darab. Van rajta kábeleknek nyílás, a fedlapot karbon fólia borítja, ellenáll a ráöntött folyadékoknak, a kopásállóság is rendben van, meg hát – persze ízlések és pofonok- jól is néz ki.
Írtam róla cikket is, ezt itt elolvashatod: BLITZWOLF BW-GD1 GAMER ASZTAL, A LEGTUTIBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK
Ebbe a cikkbe nem csak azért került be mert jó, hanem azért is, mert van hozzá kupon, ami konkrétan lefelezi az árát. Ennyire olcsó még a tavalyi, karácsony előtti akcióban sem volt. A BGSEPBWGD1 kóddal az ára most csak 21 300 forint itt:
BlitzWolf BW-GD1 számítógépasztal
BlitzWolf BW-SC1 BMI okosmérleg
Nem kevesebb, mint 13 féle mérést végez a Blitzwolf BW-SC1 okos mérleg!
Meglehetősen régen vásároltam már meg a Xiaomi mérlegemet. Szeretem azóta is, és ha valami miatt panaszom lehet, akkor az talán az, hogy mostanában már az árának töredékéért is tudnék ugyan olyan tudásút. Ráadásul Blitzwolfot, ami azért nem rossz ajánlólevél!
Na, de lássuk is a lényeget!
A Blitzwolf BW-SC1 okos mérleg, tehát közel sem csak a testtömeg mérésére alkalmas eszköz. A működésének sarokköve a BIA technológia, aminek segítségével jóval többet elmond rólunk annál, hogy mennyit híztunk a húsvéti ünnepek alatt.
De mi is az a BIA? Az emberi test négy fő összetevőből áll – vízből, zsírból, fehérjéből és ásványi anyagokból. Az egészséges élethez elengedhetetlen, hogy ezek az összetevők a szükséges arányban alkossák testünket, egyikből se legyen a szükségesnél sokkal több vagy kevesebb.
A BIA egy betűszó, a bioelektromos impedancia analízis kifejezést takarja. Ez a módszer napjainkban a legegyszerűbb módja annak, hogy a fent említett négy összetevő arányát, mennyiségét mérni tudjuk. A BIA technológiával működő mérleg enyhe elektromos áramot bocsájt ki, amit aztán a talpunkon keresztül, a testünkben lévő víz vezet el egyik lábunktól a másikig, és a másik talpon át vissza a mérlegbe.
Testünknek, és a testünket alkotó víznek van egy tipikus ellenállás értéke, impedanciája, amit ismerünk. Ha a testünk javarészt izomból épül fel, akkor, az ellenállás alacsonyabb, míg, ha több a zsír, akkor magasabb lesz. Ennek az oka, hogy az izomszövet több vizet képes tárolni, mint a zsírsejtek, így előfordulhat, hogy két egymagasságú, egyforma tömegű embernek más és más lesz a testzsír aránya. A BIA módszerrel meghatározhatjuk egy személy teljes test víz százalékát is.
A test impedanciája, ellenállása azonban nem csak a sejtekben tárolt víz mennyiségétől függ. A mérés eredményét befolyásolja a testmagasság és a testünk teljes mérete is. Ezek az értékek drasztikus hatással lehetnek a mérésre, ezért a Xiaomi mérlege a kapott eredményeket ezek figyelembevételével elemzi.
Például a törzs a teljes testimpedancia körülbelül 5 százalékát teszi ki, de az egész testtömeg körülbelül 50 százalékát adja. Tehát a teljes testtömeg komoly változása esetenként csak egy nagyon minimális, akár csak 1-2 ohm értékű változást tapasztalunk a törzs impedancia értékében.
A BLITZWOLF BW-SC1 OKOS MÉRLEG A BIA TECHNOLÓGIA SEGÍTSÉGÉVEL ÖSSZESEN 13 KÜLÖNBÖZŐ ÉRTÉKET KÉPES MÉRNI.
Ezek kiterjednek a teljes testtömeg mellett a zsír és izom arányára, a csonttömeg és a zsigeri zsírtömeg felmérésére, a test vízháztartásának mérésére, a fehérjeszint és a fizikai életkor mérésére is. A mérleg Bluetooth kapcsolattal telefonunkkal is párosítható, ennek segítségével pedig naplózni tudjuk a testünkben bekövetkező változásokat.
Ha megtetszett ez a szolgáltatáscsomag, akkor a BGSEXP139 kuponkódot használva 8545 forintért teheted kosárba. A szállítás ingyenes, a rendelés pedig a cseh raktárból röténik, így vám vagy áfa fizetésre esély sincs!
Vásárlás itt:
BLITZWOLF BW-SC1 OKOS MÉRLEG
BlitzWolf BW-CMM2 kávéfőző
Erről a gépről itt nem sokat szeretnék írni, talán csak annyit, hogy amióta megvettem nagy megelégedettséggel használom. Természetesen írtam róla cikket is, készítettem hozzá videót is, ezeket megtaláljátok ide kattintva: OLASZ KÁVÉZÓ A KONYHÁDBAN? BLITZWOLF KÁVÉFŐZŐ TESZT
Ha megtetszett, akkor a vásárláshoz most a BGPLCZCMM2 kódot használhatod, ezzel 26 800 forint lesz az ára itt:
BlitzWolf BW-CMM2 kávéfőző
BlitzWolf BW-AP2 légtisztító
Még egy olyan termék amit leteszteltem, és amiről cikket is írtam. Nagyon meg voltam elégedve a tudásával és a dizájnnal is. Röviden azt kell tudni róla, hogy tudásban a Xiaomi Airpurifier Pro verzó ellenfele, de árban annál jóval olcsóbb. Ha felkeltette a figyelmedet, akkor szerintem olvasd el a cikkemet róla, hogy lásd pontosan mit tud: BLITZWOLF BW-AP2 – A LÉGTISZTÍTÓK KIRÁLYA
A cikk alapján megtetszett, akkor a BGbcfdb9 kuponkóddal most 38 400 forintért tudod megvásárolni itt:
BlitzWolf BW-AP2 légtisztító
BlitzWolf BW-VP11 projektor
Na, ez a cucc még nem járt nálam, de az elődje igen. A két gép tudása sok mindenben megegyezik, azonban egy dologban markáns különbséget találunk. A felbontás HD, a képalkotás LCD panel segítségével történik, át lehet ár tükrözni a telefon képét, és végezetül olcsó. Eddig az egyezőség. Amiben különbözik, hogy az elődhöz képest jócskán megemelték a fényerőt (fényáramot), ez itt 6000 lumen (nem ANSI, mielőtt valaki ide írja, hogy ez lehetetlen), és nagyobb lett a kontrasztarány is. Vagyis röviden, szebb lett a képe!
Szerencsére ettől az ár nem emelkedett, a BGZG11 kóddal (ha elfogyott használd a BGZPL11 kódot) 26 200 forintért szerezhetjük meg itt:
BlitzWolf BW-VP11 projektor
BlitzWolf AirAux AA-UM6 TWS bluetooth fülhallgató
Még egy termék, aminek konkrétan lefelezhetjük most az árát egy kuponnal. A hogy a képen látható ez egy agybadugós füles, ami, ahogy azt megszokhattuk egy akkumulátorral ellátott dokkoló dobozkával együtt érkezik. Természetesen ebben tudjuk tölteni. A leírás szerint egy töltéssel 4 órán keresztül hallgathatunk zenét vagy 5 órán át beszélgethetünk. A tömege egészen minimális, mindössze 52 gramm, természetesen Bluetooth 5.0 van benne, hogy ne fogyasszon sokat és ne legyen nagy a késleltetés. Fontos még, hogy a megszokott egy helyett két drivert, vagyis magyarul két membránt kapunk fülenként.
Az ára most a BG6b71fd kuponkóddal mindössze 5700 forint itt:
BlitzWolf AirAux AA-UM6 TWS bluetooth fülhallgató
BlitzWolf BW-GC2 gamerszék
Ez volt az első gamerszék, amit a Blitzwolftól vásároltam, és most már több, mint egy éve használok is. Szóval lassan írhatok egy tartóstesztet, ha lenne értelme, de nincs, mert a szék pont olyan állapotban van, mint amikor megvettem. Én nagyon szeretem a kemény ülőfelületet, a combtámaszt, a derékpárnát és a háttámlát. Amibe bele tudok kötni az a nyakpárna, amit, ha hátradőlve akarok dolgozni mindig a nyakam alá kell illeszteni. Na, de ez legyen a legnagyobb baj, ha minden más amúgy rendben van.
Erről a székről azt kell tudni még, hogy az elődje szűk ülőlapját szélesebbre cserélték. Ezzel együtt nagyon vastag combokhoz nem lesz megfelelő, ahogy a vásárlói visszajelzésekből kiderül. Az én 184 centimhez és 95+ kilómhoz tökéletes, ez alatt meg tesrmészetesen nem lehet hiba.
Ha érdekel titeket, akkor fussátok át a székről írt cikkemet itt: BLITZWOLF GAMER SZÉKET MINDENKINEK, KIPRÓBÁLTUK, NAGYON BEJÖTT!
Ha megtetszett, akkor a BGPLBWGC21 kuponkóddal 33 500 forintért veheted meg itt:
BlitzWolf BW-GC2 gamerszék
BlitzWolf BW-HL3 okosóra
A Blitzwolf már elég sokféle órát gyárt, de szerntem talán ez a legmutatósabb. A mérete miatt inkább férfi csuklóra illik. Mindent tud, amit egy lyen órától elvárhatunk. Kapunk alvásmonitorozást, szívmonitort, vérnyomás és véroxigénszint mérést. A megszokott módok, mint a figyelmeztető vagy ébresztőjelzés, a bejövő üzenetek jelzése sem hiányzik, de kapunk ezek mellé hét sportmód támogatását is, hogy na csak munka, hanem sportolás közben is legyen haszna.
Mivel Blitzwolf ez sem drága, a BG3288c3 kuponkóddal 7900 forintért vehetjük, vihetjük itt:
BlitzWolf BW-HL3 okosóra
BlitzWolf BW-HP2 Bluetooth fejhallgató
Feljebb volt egy fül-, most itt egy fejhallgató. Elég komolyan néz ki, Bluetooth 5.0-át kapott, támogat egy csomó Bluetooth profilt, és ami igazán érdekes, egy töltéssel akár 42 órán keresztül is képes működni. Ehhez egy 1000 mAh kapacitású akkumulátort pakoltak bele, a jó hanghoz pedig fülenként 1-1 50 milliméteres grafén membrán által megmozgatott levegő rezgeti meg a dobhártyánkat.
A vezérlés természetesen érintésérzékeny, így gombokat nem kell nyomkodni. Zenét vihetünk rá Bluetooth kapcsolaton keresztül, de használhatunk kábelt, vagy, ha teljesen függetleníteni akarjuk külső eszköztől, akkor akár memórakártya is tehető bele.
Végül az ár, ami szerintem senkit nem fog földhöz vágni. A BG5bc66f kuponkódot használva 8850 forintot kell a kasszánál hagynunk az alább hivatkozásra kattintva:
BlitzWolf BW-HP2 Bluetooth fejhallgató
BlitzWolf BW-P9 10000mAh külső akkumulátor
Ennek az ajánlónak az utolsó eleme egy külső akkumulátor, ami 10 000 mAh kapacitással rendelkezik. Képes 18 wattos gyorstöltésre, ismeri a QC3.0 és PD3.0 gyorstöltést is. Az akkumulátor töltése történhet hagyományos microUSB vagy Type C csatlakozón keresztül, kimenő portjai kzött találunk egy hagyományos USB A és egy USB TYpe C csatlakozót. Természetesen kapott egy csomó védelmet, így túltöltés, túlmelegedés, túlmerítés és még ezer dolog ellen védett.
Persze ehhez is lesz egy kupon, a BG115193 kóddal 4500 forintért vehetjük meg itt:
BlitzWolf BW-P9 10000mAh külső akkumulátor
ZÁRSZÓ
A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg! Hamarosan indul karácsonyi nyereményjátékunk, amiben több százezer forintnyi nyereményt fogunk majd kisorsolni! A fődíj egy Xiaomi Pad 5!
KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA
YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, ráadásul, most mobiltelefont nyerhetsz. Iratkozz fel!
HOC TV YOUTUBE CSATORNA
A cikk írásakor minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link. Ha kínai raktárból rendelsz, akkor használd az EU Priority Line szállítási módot, a Banggood ezt vámmentesnek mondja július 1. utáni érkezésnél is. Azért biztos, ami biztos alapon úgy számolj, hogy a 399 forintos vámkezelési költséget fizetned kell majd!