Nagy AMOLED kijelzővel és sok funkcióval látták el.
Oolcsó okoskarkötőkkel Dunát lehet rekeszteni, de ezek általában nem túl márkás darabok. Kivéve talán a kedvelt Xiaomi Mi Band sorozatot. Ha már kivétel, akkor érdemes most megemlíteni a Honor Band 6-ot is, ami global verióban, német raktárból most 12 500 forintba kerül csak!
A Honor felénk lassan teljesen lecseréli a Huawei-t, ami ugye jó ideje szankciók áldozatává vált. A gyártó ennek a problémának a megoldásaként teljesen külön cégbe vitte az addig almárkaként, olcsóbb megoldásokat kínáló Honort, így most már ezekkel a termékekkel próbál a cég ringben maradni. Megjegyzem, amíg olyan cuccokat kapunk tőlük olcsón, mint pl. a Band 6, addig van is esélyük a dologra.
A Honor Band 6 ugyanis okoskarkötő fronton hatalmasnak számító, 1,47 colos képátlóval rendelkező AMOLED kijelzőt kapott, egy töltéssel pedig a két hét üzemidő is elérhető. Sőt, állításuk szerint 10 perc alatt 3 napnyi töltést tudunk belepasszírozni az órába. Természetesen nem csak ez az érdekes benne, hanem az is, hogy van bár benne véroxigénszint mérés, intelligens 24 órás szívmonitor is.
Sportmódok közül “csak” tíz sportot találunk, de ezek között ott van a beltéri úszás is (nem tudom miben különbözhet a kültéritől). Érdekesség még a menstruációs ciklus számontartása hölgyeknél, és az is, hogy a termékeny időszakot is jelzi azoknak a hölgyeknek, akik a gyermekáldásos ügyködnek. Ezek mellett természetesen minden más megszokott funkció elérhető az alvásmonitorozástól a hívások és üzenetek kijelzésén át a lépésszámlálásig.
Fontos még, hogy a leírás szerint az akcióban megvásárolható karkötő global verzió, ami támogatja a magyar nyelvet is. A Honor Band 6 ára a AE358D7611F1 kuponkóddal 12 560 forint az alábbi linken, német raktárból vásárolva: