A Xiaomi sem kivétel, minél mélyebben nyúlunk a zsebünkbe, annál menőbb cuccokat vehetünk.
Ahogy előző cikkünkben írtam, a Xiaomi kütyük ajánlóit szeretni szoktátok, Az előző cikkünknél is így volt, több, mint 30 ezren olvastátok el, ami azt mutatja, tényleg van érdeklődés!
Mostani cikkünkben már 20 ezer forintig nyújtózunk, és ebben a kategóriában már tényleg érdekes dolgokra bukkanhatunk. Nem mintha 5000 forint alatt nem így lenne, de azért az igazi tűzijáték mégis most indul el.
Lássuk hát, hogy milyen termékeket ajánlunk figyelmetekbe ebben a hónapban!
Xiaomi WiFi Router 3G
A Xiaomi előző WiFi routerét sok kritika érte, mert nem gigabites portokat kapott. Nos, ez változat már ebben sem hibázik. A régitől úgy tudjátok megkülönböztetni, hogy 3-as után a G-t is keresitek. Ez ebben az esetben nem azt jelenti, hogy SIM-kártyát tehetünk bele, hanem azt, hogy gigabites.
A Xiaomi routere érdekes jószág. Nagyon kellemes képességekkel rendelkezik, hiszen négy antennája segítségével akár 1167 Mbps sebességet is el tud érni. Ebben van egy pici csalás, mivel ez az átviteli sebesség nem egy eszköz felé érhető el. A router ismeri a 2,4- és az 5 GHz-es csatornát is, előbbinél a maximális sebesség 300, utóbbinál 867 megabit, ezt összeadva kapjuk az 1167-et. Magyarán a router szimultán képes használni mind a két csatornát. A sebességből már kitalálhattátok, hogy a WiFi az ac szabványt is szereti.
Az eszköz érdekessége még, hogy szinte minden Xiaomi cucchoz hasonlóan akár egy mobilos applikáción keresztül is menedzselhető. Egyetlen hátránya, hogy csak kínai firmware van hozzá, de utána néztem a Youtube-on, van fent videó a beállításhoz, ezzel a kis segítséggel pedig minden könnyen érthetővé válik.
A lényeg tehát, hogy végre a leggyorsabb Ethernet csatlakozót és a leggyorsabb WiFi-t is megkapjuk egy csomagban, ráadásul a Xiaomi formatervével és szolgáltatásaival.
A router 3G nagyjából 12 ezer forintért itt megvásárolható: Xiaomi WiFi Router 3G
Xiaomi Headphones Relaxed Version
Őszintén megvallom, ezt a fejhallgatót csak most fedeztem fel, amikor ehhez a cikkhez kerestem menő dolgokat. Az a helyzet, hogy amit találtam, az minden várakozást felülmúlt coolságban.
A számok alapján nem merném azt mondani, hogy valami extrém minőséggel állunk szemben. Nem extrém, de kimondottan tisztességes képességeket kapunk. 105 dB érzékenység, 32 ohmos ellenállás, 20 Hz-től 40 Khz-ig terjedő sávszélesség a főbb jellemzők. Ez még nem lenne elég a menőséghez, viszont ahogy kinéz, és a beépített érintésérzékeny vezérlés egészen fantasztikus. nézzétek meg a videót, és cáfoljatok meg, ha nincs igazam!
Szerencsére az ára nem veri le a csillagokat, 12 750 forintért itt megtaláljátok: Xiaomi Headphones Relaxed Version
Xiaomi iHealth vérnyomásmérő
Amikor először megláttam ezt a szerkezetet nem nagyon tudtam mire vélni, de aztán gyorsan leesett, hogy ez bizony egy telefonos applikáció segítségével működő vérnyomásmérő.
A szerkezet két részből áll, a telefont is tartó központi egységből és a szokásos mandzsettából. A központi egységre tudjuk ráállítani a telefont, a kapcsolat pedig Bluetooth segítségével jön létre, így kábelekbe nem fogunk gabalyodni. Ha ennél is olcsóbbat szeretnénk, akkor van egy másik változat is, ami Micro USB csatlakozót is tartalmaz. Ezt akkor tudjuk használni, ha a telefonunkon is ilyen van, és lehetőleg alul és középen, mert így tudjuk a dokklóval összekötni.
A vérnyomásmérőhöz adott mandzsetta 22 és 30 cm között állítható, a mérhető értékek tartománya 0 mmHG és 300 mmHg közötti, a pontosság 3 mmHg, a pulzusmérés pedig 40 és 180-as érték között lehetséges.
Ahogy írtam a vérnyomásmérő a telefonos applikációval működik, így azon keresztül tekinthetjük meg a mért értékeket, illetve naplózhatjuk a régebbieket.
A vérnyomásmérőt a Bluetooth változatban 12 750 forintért tudod megvenni. Az USB-s dokkolós jelenleg nem kapható sajnos: Xiaomi iHealth vérnyomásmérő
Xiaomi Huami AMAZFIT Cor okoskarkötő
A Xiaomi Mi Band 2 egy nagyon frankó okoskarkötő, szeretjük is, de a dizájn bizony kezd túlhaladottá válni. Itt van viszont ez az új szerkezet, ami nagyon jól néz ki!
A Xiaomi Huami AMAZFIT Cor természetesen mindent tud, amit egy okoskarkötőtől elvárunk. Méri az időt, figyeli a szívverésünket, számolja a lépéseinket és az elégetett kalóriát. Van benne Bluetooth, naptár funkció és időjárás előrejelzés is, valamint rezgéssel ébreszt és figyelmeztet a beérkező üzenetekre.
A karkötőben egy 170 mAh kapacitású akkumulátor van, ami 12 napos készenléti időt biztosít 2 órás feltöltés után. A vezérlés az érintésérzékeny IPS kijelzőn keresztül történik. A karkötőt használhatjuk simán a napi feladatok, munka közben, de igazán a kültéri sportoknál fogjuk élvezni. Természetesen vízálló is.
A képek alapján igazán jól néz ki, és ahogy megszokhattuk az ára is barátságos, 14 500 forintért a miénk lehet innen: Xiaomi Huami AMAZFIT Cor okoskarkötő
Xiaomi Bluetooth 4.0 okosmérleg
Ahogy az előző cikknél, úgy itt is vannak olyan tételek, amikről beszéltünk már, de vétek lenne kihagyni. Ilyen a kedvenc okosmérlegem is, amire hetente 2-3 alkalommal felállok itthon.
Mivel a mérleg nem egy egyszerű, csak a tömegünk mérésére készült szerkezet a hosszabb leírást most kihagyom, javaslom, hogy olvassátok el inkább a róla szóló cikkünket! Annyit viszont már most leírok -csak hogy az érdeklődéseteket ne veszítsétek el-, hogy az izomtömegtől a zsigeri zsíron át a csonttömegig mindent mér, vagyis igazán hasznos segítség, ha meg akarjuk őrizni az egészségünket.
A róla szóló cikket itt találjátok: Xiaomi okosmérleg az okos embereknek
A méreget pedig itt vehetitek meg 14 750 fotintért: Xiaomi Bluetooth 4.0 okosmérleg
Xiaomi Yeelight mennyezeti okoslámpa
Ha okosotthonban gondolkozol, akkor ezen a lámpán is gondolkozz el!
Az a helyzet, hogy beígértem nektek egy okosotthonos cikksorozatot, amiben viszont ez a lámpa nem fog szerepelni. Nekem nincs rá szükségem, de neked lehet, hogy kelleni fog. Ez egy nagyon egyszerűen felszerelhető LED-es lámpa, amiben nem kevesebb, mint 240 LED dolgozik, ezzel pedig 2000 lumenes fényerőt hozhatunk létre. A lámpa természetesen vezérelhető a Xiaomi Mi Home appjával is, de ami sokkal fontosabb, hogy kapott IFTTT támogatást is, így a Google Home rendszerbe is beilleszthető, illetve használhatjuk az Amazon Echoval is, akár hangvezérléssel, ha úgy szeretnénk.
A lámpához ajánlott szobaméret 15-20 négyzetméter, vagyis, ha színházterem méretű a nappalid, akkor vagy ne ezt vedd meg vagy vegyél belőle többet! Szerencsére annyira nem drága, hogy ne lehessen belőle akár kettő is a plafonon, 16 750 forintot kérnek érte itt: Xiaomi Yeelight mennyezeti okoslámpa
Xiaomi edzőcipő intelligens csippel
A Xiaomi okoscipő megmondja mit tettél az egészségedért napközben.
A kínai gyártó tesz róla, hogy ne csak a csuklónkon, hanem a lábunkon is legyen egy okos cucc, és ahogy az ajánló végén látni fogjátok a cipő ára igen meglepő. Az intelligens cipő agya egy Intel Curie modul, ami egy közepes érme méretű 32 bites SoC ami a Quark SE platformot használja. A lapka rendelkezik egy 6 tengelyes érzékelővel valamint építettek bele gyorsulásmérőt és giroszkópot is. A rendszer nagyjából 60 napig használható egy szabványos gombelemmel. Bár a rendszer apró, mégis elegendő számítási teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy összegyűjtse az összes érzékelőről az adatokat és továbbítsa azokat Bluetooth kapcsolaton keresztül telefonunknak.
A modul IP67 vízállósággal rendelkezik, és tetszés szerint a bal vagy a jobb oldali cipőbe is behelyezhető. A rendszer nagyon hasonló a Nike néhány évvel ezelőtt használt megoldásához, de annál sokkal jobb munkát végez az adatok katalogizálásában. A Mi Bandhez hasonlóan a Xiaomi intelligens cipőjét a Huami gyártja. A cipő kapható a fekete-, szürke- vagy kék színben. A cipőbe épített modul automatikusan megkülönbözteti a futást, a sétát és egy csomó egyéb mozgásformát, így a nap végén az okostelefonos alkalmazáson megnézhetjük napi tevékenységünket az elégetett kalóriákkal együtt. Ehhez le kell töltenünk telefonunkra az Mi Fit alkalmazást, telefonunkat Bluetooth segítségével párosítanunk kell a cipővel. Ha nem találnánk elegendőnek a Xiaomi alkalmazását, akkor az adatokat a Google fitnesz szolgáltatásba is feltölthetjük.
Ahogy ígértem most jön a meglepő ár. A Xiaomi okoscipője kicsivel több, mint 17 ezer forintba kerül, ami még egy butacipőnél is rendkívül olcsónak számít. A cipőt tehát három színben, 39-től 46-os méretig tudjuk most megvenni itt: Xiaomi edzőcipő intelligens csippel
Xiaomi Philips Eyecare asztali okoslámpa
Ugye mondtam már, hogy vannak olyan tételek, amiket nem tudok kihagyni? Na, ez is az!
Már csak azért sem hagyom ki, mert itt figyel az asztalomon egy, és a kellemes fényénél püfölöm éppen a billentyűket. Nagyon szeretem ezt a lámpát, nagyon kellemes a fénye, nagyon jól beállítható és marha jól néz ki!
Már többször leírtam, hogy alapvetően egy ajándék volt az a lámpa a páromnak, aki szere és tud is rajzolni. Neki fontos volt, hogy megfelelő fényerejű, de lehetőség szerint semleges fényt adó lámpát vegyünk. A Xiaomi kínálatából ezt választottam, mert olyat akartam, ami a Xiaomi okosotthon ökoszisztémájába beilleszthető lesz.
A lámpa fénye egész egyszerűen szuper, komolyan mondom, pihenteti a szemet. A fényerő természetesen állítható manuálisan vagy a telefonos applikációból is. Nálam olyan apró trükkökre is be lett állítva, hogy ha bejövő hívásom van, akkor leveszi egy fokozattal a fényerőt. Ez nálunk fontos, mert itthon gyakran lehalkítom a telefonom, hogy a babáink ne ébredjenek fel rá.
A lámpáról írt cikkünket itt találjátok: Ezt is kipróbáltuk – Xiaomi Philips Eyecare asztali okoslámpa
A komoly tudás sajnos kicsit drágává is teszi ezt a lámpát, de én nem sajnálok egyetlen rá kiadott centet sem! Itt találjátok meg kicsivel több, mint 18 ezer forintért: Xiaomi Philips Eyecare asztali okoslámpa
Xiaomi Mi TV Box
Négymagos processzor 2 GHz-es órajelen, 2 GB DDR3 memória és 8 GB háttértár. Nem szaggatja szét az istrángot, de azért tudtok rajta játszani is.
Persze ez egy TV okosító, szóval elsősorban nem az a cél, hogy játszani lehessen rajta, sokkal inkább, hogy mindenféle média tartalommal boldoguljon, akár WiFi hálózaton keresztül is. Nos, ezzel nem lesz baj, a WiFi hálózatokból az ac szabványúakat is támogatja, vagyis a sebesség meg lesz, hacsak nem az egész kerület a mi wifinken lóg.
Lényeges, hogy az ajánlott verzió angolul tud! Sokszor esünk abba a hibába, hogy nem nézünk utána a nyelvi támogatásnak és későn derül ki, hogy a megrendelt kütyü csak kínaiul beszél, ami sajnos a legtöbbünknek kínai. Vagyis nem értjük.
A tv-okosító mellé kapunk távirányítót is, így ez az apró doboz kiváltja a régi idők hatalmas HTPC-it. Uram atyám, mekkora gépeket voltunk képesek a nappaliba zümmögtetni, most meg egy apró, csinos kis fekete doboz elég mindenre.
Itt megtaláljátok cirka 17 500 forintért: Xiaomi Mi TV Box
Xiaomi okos IP kamera 360 fokos látótérrel
Ez a kamera az, amit be fogok szerezni az okosotthonos összeállításomhoz. Kihagyhatatlan darab, de akár önmagában is használhatod a telefonodon keresztül.
Hihetetlenül bájos kis kamera ez, és a képességei is teljesen vállalhatók. A felbontása FHD, vagyis 1920 x 1080 pixel, négyszeres optikai!!! zoom van benne, és a beépített 10 darab infravörös LED-nek köszönhetően lát éjszaka is. A legjobb mégsem ez, hanem az, hogy teljesen körbe forgatható, vagyis lát maga körül mindent. A forgatást akár a telefonos applikáción keresztül, a képernyőt simogatva is végezhetjük.
Természetesen nem maradhattak ki olyan funkciók, mint a mozgásérzékelés, így riasztani is tud minket, ha egy idegen véletlenül hozzánk megy haza, ha pedig ez sem elég, akkor kapunk kétirányú hangos kommunikációs lehetőséget is, így akár rá is szólhatunk a látogatóra, hogy húzza a belét gyorsan ki a lakásunkból.
Ez a csodás kamera egy picit átlépi a megjelölt 20 ezer forintos határt, de mivel a szívem csücske nem tudtam kihagyni. 20 750 forintért itt találjátok: Xiaomi okos IP kamera 360 fokos látótérrel
Ebbe a válogatásba most ennyi fért, marciusban ismét körülnézünk a 20 ezer forint alatti szekcióban. Ebben a hónapban még tervezünk egy olyan írást, ahol a felső határ a csillagos ég lesz, bár azt gondoljuk, hogy az sajnos a legtöbbünknek már csak nyálcsorgatásra lesz jó.