A Xiaomi a leggyorsabban növekvő telefongyártó

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Ha Xiaomi telefont használsz nem lepődsz meg ezen.

Néhány nappal ezelőtt a kínai televízió számolt be róla, hogy 2017-ben a Xiaomi volt a leggyorsabban növekvő telefongyártó. Ez egy nagyon komoly eredmény, ami nem érhető el komoly beruházás és innováció nélkül. Bár a Xiaomi telefonjai már jó ideje az olcsó, de minőségi mobilok táborát erősítik, a fordulópontot mindenképpen a Xiaomi Mi MIX bemutatása jelentette, és talán ez a telefon mutatja meg leginkább a Xiaomi valódi arcát.

s17c1ccc9-65b3-4123-92c8-44a9c2437a88.jpg

A Xiaomi Mi MIX volt az első sikeres, teljes képernyős okostelefon a piacon, és a megjelenése egy új trendet indított el. A bemutatás után minden gyártónak át kellett gondolni a stratégiáját, és dobhatta ki a terveit. Az új kialakítás igazán úttörő megjelenést hozott, ehhez pedig a legnagyobb gyártóknak is igazodniuk kellett, ez volt az első alkalom, amikor a nagyok egy kínai céghez voltak kénytelenek igazodni.

1506512806380831.jpg

 A Xiaomi Mi MIX 2 az Apple iPhone X bejelentésének napján debütált, ami minden bizonnyal szándékos időzítés volt. Ez egy egyértelmű jelzés volt a Xiaomi részéről, azt mutatta, hogy a cég ambíciói a jelenlegi piaci pozícióinál jóval nagyobbak. Miközben az iPhone kedvelői az X-ben a legjobb keret nélküli okostelefont várt, a Xiaomi a MIX 2-vel a legtöbb képességben lekőrözte az almás amerikai gyártót.

1512728597888960.jpg 

A Xiaomi Mi MIX és a MIX 2 nem egyszerűen telefonok, műalkotások is. Mind a két készüléket Philippe Starck tervezte, aki napjaink egyik legfoglalkoztatottabb ipari tervezője, így nem csoda, hogy a második menetre is az ő tervével neveztek be. A telefonok sikerét, a dizájn kidolgozottságát jól mutatja, hogy mind a kettő bekerült a párizsi Georges Pompidou Nemzeti Művészeti és Kulturális Központ gyűjteményébe.

A Xiaomi Mi MIX telefonokat különböző kiépítésekben itt találod: Xiaomi Mi MIX és Mi MIX 2

Szóljon hozzá!