Március 19-én érkezhet a Nokia Lumia 900
Kategória: PDA Közzétéve: 2012. január 16. hétfő, 10:48 Írta: Geri
Friss információk szerint március 19-én kerülhet a boltok polcaira a Nokia újdonsága.

A Nokia a múlt héten megrendezett CES-en mutatta be legújabb WP7-es újdonságát, a Lumia 900-at. A rendezvényen az eszköz számos díjat bezsebelt, így sokakat érdekelt, hogy vajon mikor kezdődhet meg a forgalmazás. A gyártó a rendezvényen ezzel kapcsolatban meglehetősen szűkszavú volt, hiszen csak annyit tudhattunk meg, hogy néhány hónapon belül a boltok polcaira kerülhet az okostelefon.

Ez természetesen sok embert nem hagyott nyugodni, és napvilágot látott néhány friss pletyka, melyek szerint a Lumia 900 forgalmazása márciusban, azon belül is pedig 19-én kezdődhet meg. Arról egyelőre nincs információ, hogy először mely országokban fog elrajtolni a készülék, illetve az árát sem lehet még pontosan tudni.
- KOMMENT
- FÓRUM
- K+F
- Blog














