Ohh igen, szinte még meg sem száradt a virtuális tinta az előző megegyező című cikkemen, máris újat kell írnom. De nem, nem véletlen a dolog, olyannyira nem, hogy tavaly májusban, amikor elindult az új oldal tudtuk, hogy rövid lesz az élete, és lássátok feleim, így is lett.

Lengyelországban voltam néhány napot, ahol szinte kötelező program a koncentrációs táborok meglátogatása. Valahogy úgy indultam neki a dolognak, mint minden kötelező programnak, mint például a Vezuv megmászása Olaszországban. Hát ez most más volt.

Mostanában jó dolgom van, jó cuccokat kell kipróbálnom, amikről könnyű cikket írni.

Örülnöm kéne, hogy itt az új oldal, valahogy mégis keserű a szám íze. Ne értsen félre senki, örülök neki, tudom, hogy kellett, tudom, hogy a régi elavult volt, tudom, tudom, tudom... Viszont ez az oldal bizonyos szempontból megint visszalépés, megint gatyaszíj húzás, megint az álmaimtól való távolodást jelenti.

Amikor a HOC-t elkezdtük azt sem reméltem, hogy valaha is pénzt fogunk belőle látni, azt végképp nem gondoltam, hogy ez lesz a főállásom. Amikor viszont úgy döntöttem, hogy vagy így lesz, vagy abba hagyom az egészet, akkor szépen alakultak a dolgaink, és persze az álmok is a lehetőségekkel nőttek. Azt, hogy saját igény szerint írt motor dolgozzon az oldalunk alatt nagyon régen eldöntöttem már. Aztán úgy gondoltam, hogy szeretném, ha lenne egy szerkesztőség, ha mindenki egy helyen dolgozhatna ebben a szerkesztőségben.

Tudom, vannak olyanok, akik azt mondják én rontottam el, hogy lehetett volna jobban csinálni. Bizonyára így van, de megjegyezném, hogy mi tíz éve itt vagyunk, az aki pedig úgy ment el tőlünk, hogy majd megmutatja, hogy tényleg lehet jobban csinálni, az fél év alatt bele bukott a dologba. Neki mondjuk legalább volt annyi vér a pucájában, hogy megpróbálta, és nem a partvonalról kiabált, hogy hülye a bíró.

Aki viszont kicsit is reálisan látja a helyzetet az tudja, hogy egész egyszerűen elfogyott az oldal mögül a pénz, és kénytelen, kelletlen lépdeltünk lassan egyre hátrább, mert a legfontosabb az oldal és az életben maradás volt. Eleddig ez sikerült is, élünk, működünk, itt vagyunk. Igaz, az álmaim, az elképzeléseim semmivé foszlottak, komoly pofonokat osztogatott az élet. Megszűnt a szerkesztőség emberestől, gépestől, mindenestől. Van egy-két ember, akinek az elküldése miatt azóta is szomorú vagyok, és tudom milyen értéket vesztettem velük.

A mostani oldalváltás ismét egy lépés volt hátra, még ha úgy is tűnik, hogy előre mentünk. Immár a saját motor álma is semmivé lett. Igaz, amikor eldöntöttem, hogy nekem saját motor kell, akkor még nem léteztek annyira komoly motorok, mint például a Joomla. Az oldal ingyenes motoron, ha jól emlékszem PHP Nuke-on indult, de az egy nagyon más világ volt még, mint a jelenlegi motor. Emlékszem, a kezdetek kezdetén még szerkesztő sem volt, a híreket, cikkeket HTML kód formájában kellett írnunk.

Szóval a lényeg, hogy egyik szemem sír most, a másik meg nevet. A sírás a saját motornak szól, és persze Gábrielnek, aki azt alkotta, és aki az évek során rengeteget segített nekünk. A régi oldallal kicsit őt is elvesztettem, valószínű, hogy egyre kevesebbet fogunk beszélni, mindenkinek meg lesz a saját munkája, kevesebb dolog köt majd össze minket.

A nevetés annak szól, hogy bár iszonyat nehezen, de össze tudtuk hozni ezt az új oldalt. Ezúton szeretném is megköszönni mindenkinek, aki segített ebben! Most reménykedem, hogy minden rendben lesz, minden működni fog. Félve jöttem reggel a géphez, azt sem tudtam, hogy áll-e még az oldal, vagy már széthullott az egész, azt sem, hogy aki veszi a fáradságot és ír valamit róla, az mit fog írni. Egyelőre kicsit jobb a kedvem, az oldal továbbra is tetszik, igaz a háttérkép a nyitóoldalon nem. :) Ezt Gabival még lemeccseljük. :)

No, nyitásnak ennyi. Remélem a további bejegyzéseim már vidámabbak lesznek, már csak azért is, mert mondjuk rajtam kívül más is elkezd majd itt blogot vezetni. :)

Azért ez is csak egy tökéletes nap, és remélem ezzel a nappal is csak jobbá válok.