hu Magyar de Deutsch

Kipróbáltuk: Intel Z68 és négy alaplap a szorítóban

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Jelen cikkünkben bemutatkozik az Intel Z68 vezérlője, a tesztpadon a GIGABYTE GA-Z68X-UD7-B3, GIGABYTE GA-Z68X-UD3H-B3, ASUS P8Z68-V Pro és a Maximus IV Extreme alaplapokkal találkozhattok egy i7-2600K társaságában. Azt is megnéztük, milyen a Virtu és az Intel SRT a valóságban.
095114-intel z68
Mindannyian emlékezhetünk még az Intel fiaskójára, melyet a P67 és a H67 PCH-k tervezésénél követett el, pontosabban az azokban lévő SATA 2.0 vezérlőnél. Az Intel kiemelte, adatvesztés veszélyéről nincsen szó, de az érintett SATA portok teljesítménye az idő előre haladtával egyre csökken, mely egy bizonyos időtartam után a teljes rendszer teljesítményét komolyan visszaveti. A hibajelenséget az okozza, hogy a jelenlegi SATA portokhoz kétféle PLL vezérlést használnak.
Ezt az adott szabvány határozza meg, tehát az egyik fajtát a SATA 6 Gb/s, míg a másik fajtát a SATA 3 Gb/s-os portokhoz használják. Előbbi hibátlanul üzemel, az utóbbival viszont gond van, hiszen a vezérlő egyik tranzisztorához a kapuoxid réteget a szükségesnél vékonyabbra tervezték. Erre azért van szükség, hogy az adott tranzisztor alacsony feszültségen is nyitható legyen, de az Intel által használt feszültség túl magas, amely a vártnál nagyobb szivárgási áramot eredményez, ez pedig a SATA 3 Gb/s-os portok lassú, de biztos teljesítménycsökkenéséhez vezet, évek múltával a teljes meghibásodás is nagyon valószínű. Természetesen ez érzékenyen érintette a piacot, és kis késlekedéssel azonnal bejelentették, hogy a hibát egy új revízió formájában fogják orvosolni. Ez persze a kötelező dolog, a már legyártott alaplapokon nem segített, de ez a múlt, úgyhogy ne is foglalkozzunk vele többet. A P67 és H67 PCH-k tehát már rendben vannak, akkor mégis miért volt szükség a Z68-ra?
A P67 azoknak az elsődleges célpontja, akik szeretnének tuningolni (szorzózár-mentes K-s procit használni), és akár CrossFireX vagy SLI rendszert építeni. Igen ám, de a P67-ben kihasználatlan marad a Sandy Bridige CPU-kban lakozó IGP, melynek szolgáltatásai és ereje már egész barátságosnak mondható. Mit lehet tenni? H67-et kell választani, és a grafikus mag máris életre kelthető, ebben az esetben viszont le kell mondanunk a tuningról és a többkártyás rendszerek használatáról. Őszintén szólva ez a dilemma számomra nem jelentett álmatlan éjszakákat, de az Intel úgy érezte, jó ötlet lenne megadni mindent egy PCH-n belül, azaz egyesíteni a P67 és a H67 előnyeit. Annak idején, amikor először olvastam a Z68-ról, tuningos vezérlőnek lett kikiáltva, amely visszahozza majd az igazi tuningot a Sandy Bridge CPU-khoz, azaz ismét lehet majd értelmes mértékben is BCLK-t növelni. Miért nem lehet most? A P67 és a H67 alaplapok nem tartalmaznak külső órajelgenerátort, a CPU sajáttal dolgozik, ily módon a BCLK és a PCI Express frekvencia szinkronban van egymással, ha ez egyiket növeljük, a másik is nőni fog. Ez persze a PCI Express miatt jelent problémát, hiszen 105 MHz-es érték felett általában már rendszer összeomláshoz vagy instabilitáshoz vezet a művelet. A megoldás az lenne, hogyha a gyártók a PCI Express buszhoz használhatnának külső órajelgenerátort, melynek segítségével fixálható lenne az érték, így elhárulna az akadály a BCLK húzása elől. A Z68 esetén ígéret volt arra, hogy ezt lehetővé teszik, hogy ez valóban megvalósult-e, arra később visszatérünk. 
A Z68 Express vezérlő egy elegy, mely a két elődből jött létre. Nem kell lemondanunk a tuningról és a többkártyás rendszerek használatáról, ahogy az integrált grafika alkalmazásáról sem, így pedig az Intel Quick Sync dekódoló előnyeit is kiélvezhetjük (ez az adott alaplaptól is függ, ugyanis olyan kiadások is forgalomba kerültek Z68 alapokon, melyek nem tartalmaznak kimeneteket az IGP-hez, így a grafikus mag ezekben a típusokban ugyanúgy nem használható, mintha P67 PCH-ról lenne szó). Ha rápillantunk a blokkvázlatra, láthatjuk, hogy a kétkártyás rendszerek esetén a teljes szélességű PCI Express sínek ×8, ×8 módban használhatóak, ugyanis a CPU-ből 16 vezeték érhető el. A PCH-ban lévő vezetékek csak 5 Gb/s-ra képesek, így ha több vezetékre van szükség a grafikus kártyák felé, akkor külső vezérlő alkalmazására, például NF200 integrálására kényszerülnek a gyártók. A PCH, ahogy eddig is, 20 Gb/s-os DMI busszal kommunikál a CPU-val (a QPI továbbra is csak az X58-ban dolgozik). Ha az IGP-t munkára szeretnénk fogni, akkor azt jellemzően DisplayPort, HDMI vagy DVI segítségével tehetjük meg a monitor irányába, persze sok esetben a VGA (D-sub) csatlakozót sem hagyják le a mérnökök.
Adatkapcsolat és adattárolás terén a Z68 nem igazán mutat túl elődein, továbbra is csak az USB 2.0 támogatott, melyből 14 darabot kapunk, egy Intel gigabites LAN vezérlővel megfűszerezve. A PCI Express 2.0, a High Definition Audio és a SATA portok jellemzői sem változtak, utóbbiból ugyanúgy 6 darabot kapunk, melyből kettő a SATA 6 Gb/s szabványt is támogatja. Lehetőség van az Intel Rapid Storage használatára, és új szolgáltatásként belépett az Intel Smart Response technology. Ezzel merevlemezünket, és ezáltal a rendszerünket tehetjük sokkal gyorsabbá, gördülékenyebbé a következő módon: A szolgáltatás aktiválásához egy legalább 20 GB kapacitású, körülbelül 200 MB-os olvasási és 150 MB/-os írási sebességre képes SSD-re van szükségünk, mely gyorsítótárként fog szolgálni a merevlemez számára. A HDD-vel kapcsolatban annyi a kikötés, hogy SATA felületen keresztül csatlakozzon az alaplaphoz, és Windows 7 operációs rendszer fusson rajta. A két meghajtót egy RAID tömbbé kell egyesíteni, majd aktiválni kell az Intel Smart Response szolgáltatást. Ezután a rendszer figyeli a leggyakrabban használt fájlokat, alkalmazásokat (az indítófájlokat is), és áthelyezi azokat az SSD meghajtóra. Ennek az lesz az eredménye, hogy rendszerindításkor és leállításkor, valamint a gyakran használt programok indításánál és használatánál közel SSD-szintű sebességet és válaszidőt fogunk kapni, hiszen a lényeges állományok arról töltődnek be. Arról, hogy az Intel SRT technológia mennyire működik a gyakorlatban, később beszámolunk. Annyi bizonyos, hogy a Z68 egyik nagy újítása ez a technológia, ez ugyanis egyik korábbi PCH-ban sem volt elérhető.
A másik a Lucid Virtu, mely adott esetben H67-en is elérhető, de a Z68 piacra érkezésével kapott nagyobb figyelmet. A technológia még e sorok írásakor is béta állapotban, de folyamatos fejlődésben van. A Lucid cég elgondolása - melyet Virtu-nak keresztelt el - hasonlít a notebookokból már ismert NVIDIA Optimus technológiára. A cél az, hogy terheletlen állapotban, illetve kevesebb erőforrást igénylő feladatoknál a Sandy Bridge CPU IGP-je legyen aktív, a diszkrét grafika pedig csak nagy teljesítményigénynél, például játékoknál kapcsoljon be.
Ezzel a módszerrel elviekben akár jelentős mennyiségű energia is megtakarítható lehet, ugyanis a CPU IGP-jének fogyasztása nagyságrendekkel kisebb, mint egy diszkrét grafikus megoldásé, pláne ha egy közép vagy egy felső kategóriás modellről van szó. A Lucid Virtu tehát figyeli a rendszer 3D-s igényét, és ennek megfelelően teszi aktívvá az egyik vagy a másik grafikus alrendszert. A szolgáltatás használatához értelemszerűen Sandy Bridge CPU-ra, H67 vagy Z68 alapú alaplapra és megfelelő BIOS-ra (Lucid Virtu támogatással rendelkező) van szükség, valamint az operációs rendszer alatt egy Lucid Virtu meghajtóra és kezelőfelületre. A technológia jelenlegi állapotáról és használhatóságáról később még értekezünk.
Dióhéjban ez lenne tehát a Z68 PCH és annak jellemzői, a rá épülő alaplapkínálat már jelen pillanatban is hatalmas, ezek között monitorkimenetekkel ellátott és azt nélkülöző modelleket egyaránt találunk. Lássuk, hogy tesztünk mezőnyébe mely típusok kerültek bele!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés